Békéscsabai Fidesz: Kiegyensúlyozott és biztonságos a 2023-as költségvetés

2023. február 24. 12:42 | Papp Ádám Sándor

Pénteken délelőtt a csütörtöki békéscsabai közgyűlést értékelte a helyi Fidesz-KDNP. Opauszki Zoltán és Paláncz György önkormányzati képviselők a város 2023-as költségvetéséről, a Jaminai bányatavak fejlesztésének előkészítéséről, valamint a helyi villamosenergia árak fixálásáról tájékoztattak.

– A kiegyensúlyozott és biztonságos gazdálkodás költségvetéseként jellemezhető a 2023-as békéscsabai helyzet – kezdte a februári közgyűlés értékelését Opauszki Zoltán. Az önkormányzati képviselő kitért arra, hogy a költségvetés főösszege idén 26,1 milliárd forint, amely a korábbi évekhez képest jóval kevesebb, de ez az újonnan induló beruházások hiányának köszönhető. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt években jelentősen erősödött az önkormányzat gazdálkodásának stressztűrő képessége, ez egyebek mellett a városban működő gazdálkodó szervezetek fejlesztéseinek, valamint az önkormányzati intézmények energiaracionalizálásának köszönhető. 

A képviselő elmondta, hogy az elmúlt évekhez képest kevesebb beruházást végez az önkormányzat, mégis az a 8 milliárd forint, amelyet elkülönítettek erre a célra, továbbra is jelentős összeg. Az idei költségvetést illetően növekvő adóbevétellel lehet számolni. Ezt a városban meglévő gazdasági környezet erősségével, valamint több adónem mértékének az emelésével indokolta a képviselő, melyek együttes hatásaként "szolid mértékű növekmény" várható. Hozzátette: a költségvetés egyensúlyának megteremtéséhez hozzájárultak különböző díjemelések, voltak olyan területek, ahol több mint 10 éve nem történt hasonló emelés. Örömét fejezte ki, hogy a 2021-es és 2022-es évhez hasonlóan idén sem tervez a város fejlesztési hitelt felvenni, főként a magas kamatkörnyezet miatt.  

– A korábbi önkormányzati beruházások kedvező hatással vannak a költségvetés alakulására. A Smart Grid 1-es és 2-es számú projekt részeként a geotermikus program kivitelezése folyamatban van, az év közepén már megtörténhet a rendszer beüzemelése, ami azt jelenti, hogy a kapcsolódó intézmények fűtése már ősztől onnan történik. Bízunk abban, hogy a geotermikus program második üteme hamarosan elkezdődhet, amely az épülő rendszer kibővítését jelenti és főként az önkormányzati tulajdonú épületek fűtését érinti – részletezte.

Opauszki Zoltán kitért arra, hogy amikor decemberben a költségvetési koncepciót áttekintették, számos kérdésben sokkal erőteljesebb kockázatokat láttak, így örömteli dologként említette, hogy ezek a veszélyek mérséklődtek. Hozzátette: az önként vállalt feladatok tekintetében nem történt akkora volumenű visszalépés, mint amire számítottak, így alapvetően egészséges szerkezetű az önkormányzat költségvetése.

A képviselő a Jaminai bányatavak és környezetük fejlesztésének előkészítésével kapcsolatban arról beszélt, hogy elkészült a hidrológiai tanulmány, amely megvizsgálta a vízügyi, vízjogi körülményeket, és hogy miként lehet a területtel gazdálkodni. Hangsúlyozta, hogy a bányatavak hosszútávú vízutánpótlása megoldható és azt az információt kapták, hogy a Csaba-tó területén bányászati tevékenységet végző cég az elkövetkező ötven évben folytatni kívánja munkáját. Hozzátette: ez azért fontos, mert a bányászati tevékenység során kikerülő vízmennyiség képes biztosítani a jelenleg is meglévő tavak vízutánpótlását. Fejlesztési lehetőség kizárólag az önkormányzati tulajdonú területeken lehetséges, amely mintegy 24 hektár. Elsődlegesen a Kacsás-tó és környezete, valamint a Matróz kocsma és területe vonható be a fejlesztésekbe. 

– Szelíd, zöld turisztikai jellegű fejlesztések megvalósítását tervezzük, amelyek természetközeli, szabadtéri mozgáslehetőségeket elősegítő, rekreációs lehetőségeket biztosítanának a terület használóinak – emelte ki.

A képviselő a Békéscsaba területén lévő dűlők elnevezésével kapcsolatban úgy fogalmazott: fontos történelmi és történeti helyszínek lapulnak a tanyavilágban, amelyeket fel kell tárni, és méltóképpen elnevezni a területeket. Ezen felül kitért arra is, hogy a képviselők számára nehéz bizonyos külterületi részekről érkező problémák esetén megoldást kezdeményezni, ugyanis bajban vannak a pontos megnevezéssel. Továbbá arra is rávilágított, hogy a mentők, tűzoltók riasztásakor a rendvédelmi szervek tájékoztatását is elősegítené a területek elnevezése.

Paláncz György elsőként arról beszélt, hogy a 2023-as városi költségvetés összeállítása a szokásosnál is nagyobb odafigyelést igényelt a külső tényezők gazdasági befolyásolása miatt. Kiemelte, hogy az önként vállalt feladatokból igyekezett kevesebbet visszavenni az önkormányzat, elmondása alapján attól város egy város, hogy ezeket a feladatokat megfelelő színvonalon látja el. Példaként említette, hogy van nyüzsgő kulturális élet, jól működő civil szervezetek, sportélet, amely a sportkedvelők számára jó kikapcsolódási lehetőséget biztosít, és az ifjúságot is kellő módon támogatják. Fontosnak nevezte, hogy az önkormányzat megőrizze programjait, amelyek a fiatalok Békéscsabán maradását eredményezik, így a CsabaBaba és a Békéscsaba hazavár! program is folytatódik.

A képviselő az egészségügyi döntésekre is kitért, ismertette, hogy a 7-es számú felnőtt háziorvosi körzet orvosa, dr. Buki Mária jelezte nyugállamányba vonulását, és arról is tájékoztatta az önkormányzatot, hogy dr. Barabás Zsolt megvásárolná a praxisát és átvenné a működtetést, amellyel a körzet ellátása azonnal betöltötté válna. 

Paláncz György az önkormányzat cégeinek költségvetéseiről, üzleti terveiről elmondta, hogy mindenhol igyekeztek takarékosan és jól megalapozott elképzeléseket papírra vetni annak érdekében, hogy szolgáltatásaikat megfelelően tudják működtetni a következő időszakban.

A villamosenergia árának fixálásával kapcsolatban elmondta: adódott egy olyan lehetőség, amely a közvilágítás tekintetében egy stabil árajánlatot jelent a város számára. A jelenleg használatos 260 kW/h árnál 100 forinttal olcsóbb, így az önkormányzat nem lesz kitéve a tőzsdei ingadozásnak. Ismertette, hogy a város közvilágítása minden évben körülbelül 4 millió kW/h áramot fogyaszt, így jelentős költségmegtakarítást eredményez a döntés.

A képviselő végül arról számolt be: a közgyűlés zárt ülésen döntött arról, hogy Áchim L. Andrást megválasztja a város díszpolgárának. 

További programok »

Önkormányzati hírek

Raul Toomas: Lehetne észt testvérvárosa Békéscsabának

Békéscsabára látogatott Raul Toomas, Észtország magyarországi nagykövete csütörtökön, aki a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának Észt napján tartott előadást országáról. Ezt követően diplomáciai látogatást tett a békéscsabai Városházán, ahol Szarvas Péter polgármesterrel több témában egyeztetett.
14:18
FEL