Békéscsabai ellenzéki szövetség: Van alternatíva a Fidesz jelöltjeivel szemben

2019. október 8. 15:49 | Varga Diána

A Magyar Szocialista Párt, a Lehet Más a Politika, a Magyar Liberális Párt és a Kossuth Kör helyi tömörülésének politikusai szerint tisztes jelölteket és programot állítottak az önkormányzati választásra.

Az ellenzéki szövetség, illetve annak polgármesterjelöltje múlt héten mutatta be programját – erről itt írtunk részletesen. A kampány finisében az önkormányzati választás tétjéről beszéltek Harangozó Tamás, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) frakcióvezető-helyettese, Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, országgyűlési képviselő, illetve az összefogott békéscsabai pártok vezetői kedden délben.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a választóknak állampolgári kötelességük, hogy szavazzanak vasárnap, hiszen a saját életük alakulásába szólhatnak bele. Fontos kérdésnek nevezte, hogy a jelöltek milyen programot állítanak, illetve azt, hogy a szavazók milyen többségű képviseletet szeretnének a helyi testületekben. Véleménye szerint az utóbbi időben számos botrány mutatta meg, hogy a központi akarat szembekerült a helyivel, megfogalmazása szerint ezeknek a konfliktusoknak a kezelésére a Fidesz jelöltjei nem alkalmasak. A szocialista politikus rámutatott, hogy a kampányban több jobboldali jelölt is azt hangsúlyozta: csak akkor érkeznek fejlesztési források egy-egy térségbe, ha a választók a Fidesz jelöltjeit támogatják. Ezt elfogadhatatlannak nevezte, ugyanakkor példaként említette Szegedet, ahol az MSZP-s Botka László vezetésével az önkormányzat a legtöbb uniós támogatást hívta le országos szinten. Hozzátette: a kormány fenyegethet egy-egy várost vizsgálatokkal, de az európai uniós forrásokról nem az dönt.

 

Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes az ellenzéki összefogás 2019.10.08.-i tájékoztatóján. Fotó: 7.TV/Fazekas Róbert

 

Székely Sándor országgyűlési képviselő az elmúlt évek egyik legfontosabbikának nevezte az október 13-ai választást, úgy vélte, az ellenzék mindenhol felismerte, hogy egységben az erő, csak így lehet legyőzni a Fidesz jelöltjeit. A politikus szerint az ellenzéket nem akadályozza majd az, ha olyan polgármester kerül ki győztesen, aki nem a kormánypárti többséghez tartozik, erre vannak jó példák az országban.

A békési megyeszékhelyen a Fidesz támogatását élvező Szarvas Péter önálló csapatot állított, amelyben sok a korábbi Fidesz-tag, ezért Miklós Attila polgármesterjelölt a kampányt "a Fidesz A és B" versenyének nevezte. Úgy látja, hogy aki alternatívát keres, az megtalálja az ellenzéki szövetség jelöltjei közt. A Modern Városok Programmal kapcsolatos felvetésre reagálva jelezte, hogy Békéscsabán is megdrágult több projekt, ilyennek tartja a sportuszoda és a piac beruházását, ugyanakkor mint mondta, bár a terveztetés megkezdődött, "kapavágást" még nem láttak.

Takács Péter, a Lehet Más a Politika dél-alföldi régiós szervezetének elnöke szerint tisztességes választási programot kínálnak hiteles jelöltekkel, akik saját, szakmai munkájukkal bizonyítottak és akiket nem kellett egy-egy körzetbe delegálni, mert az adott helyen élnek, dolgoznak.

Dr. Fülöp Zoltán, a Magyar Liberális Párt Békés megyei elnöke a februárban kezdődött ellenzéki tárgyalásokra tért ki, jelezve, hogy azok nem csupán személyi, hanem elvi ellentétek miatt szakadtak meg. Hangsúlyozta, hogy a mostani szövetség amellett állt ki, hogy pártállástól függetlenül a legalkalmasabb jelöltet kell indítani egy-egy választókerületben, ám a másik fél ezt nem hagyta jóvá.

Körömi János, a békéscsabai Kossuth Kör vezetője csatlakozva ehhez a gondolathoz kifejtette, hogy a Fidesz leváltásához a szövetség jelöltjeinek támogatása szükséges.

(b.-j.) Dr. Fülöp Zoltán, az MLP megyei elnöke, Takács Péter, az LMP régiós elnöke és Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes. Fotó: 7.TV/Fazekas Róbert

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL