Békéscsaba Városi Nyugdíjas Egyesület: Népművészeti kiállításban remekelt

2020. október 13. 18:22 | Csiffáry Zsuzsanna

Több mint 10 alkotó munkájából nyílt népművészeti kiállítás a Békéscsaba Városi Nyugdíjas Egyesület központi épületében. A munkákat több stílusban és különböző tájegységekről származó motívumrendszer segítségével dolgozták fel. A kiállítással szeretnék felhívni a figyelmet a csabai hagyományokra.

Szabó Ferencné, a Békéscsabai Városi Nyugdíjas Egyesület Kézimunka vezetője több hímzésformát mutatott be. A különböző tájegységekről származó minták között szerepel matyóhímzés, szűcshímzés, alföldi fehér hímzés. A szakmai vezetőjük Bogárné Szőke Erika tárgyalkotó népi iparművész, aki a különböző tájegységeket, motívumokat választotta ki, rajta keresztül pedig a tagok elsajátítják az eltérő technikákat - tette hozzá Szabó Ferencné. 

A kézimunka klub több településen is részt vett kiállításon, például Lakitelken és Berettyóújfalun. A vezető elmondása alapján eddigi legkiemelkedőbb kiállításuk az országos textiles konferencián volt, ahová baranyai, délszláv főkötő mintával készült az egyesület.

"Nagyon jól sikerült megnyitón vagyunk túl, ahol több mint ötvenen jelentek meg" - nyilatkozta Kölesné Vandra Éva

A kiállítás anyagát több mint tíz alkotó munkájából állították össze. A kézimunkák közül van, amit a hétköznapokban is viselnek, használnak, amellyel céljuk a csabai szűcshímzés, és hagyományok ápolása.

Galéria

 

További programok »

Kultúra

Bábozdával, ingyenes programokkal indította az új évadot a Napsugár bábszínház

Ismét megnyílt a mesebirodalom Békéscsabán: a Napsugár Bábszínház a hagyományokhoz híven idén is egy ingyenes, családias hangulatú évadnyitó rendezvénnyel, a Bábozdával köszöntötte a 2026/2027-es évadot. A Napsugár Bábszínház előtti ligetben megrendezett eseményre mintegy százan látogattak el, ahol a kerti játékok és egy bérletnyerő kvíz mellett a gyerekek és szüleik a Paprika Jancsi című előadást is megtekinthették.
19:39
FEL