Száznegyven esztendővel ezelőtt, 1879-ben, a csabai polgári kibontakozás kezdetén lakossági igény mutatkozott a kulturális és élvezeti lehetőségek kihasználására is. Röviden pillantsuk bele, milyen volt a választék.
A kulturális életre kedvezően hatott a „Vigarda”, s benne a színházterem megnyitása. A vigadó főképpen bálok, események rendezésére, és a színház Krecsényi társulatának előadásaira teremtett lehetőséget.
A régi időkben, amikor csak a helyi műkedvelő társulatok tartottak előadásokat, a közönség ezeket is szívesen támogatta. Az előadások után rendszerint kivilágos kivirradtig kedélyes, fesztelen tánc következett.
Új fejezet kezdődött 1855-ben a „Casino egyesület” létrejöttével, amely hasznos szolgálatot tett közel negyedszázados múltjával, társadalmi és közéleti szerepével. A kaszinó bérelt, tágas termeiben kora délutántól volt már élet. Az újságolvasó kényelmes pamlagon böngészhette a lapok írásait. A sakkot kedvelők ádáz küzdelmet vívtak a győzelemért, úgy belefeledkezve a játékba, hogy közben a kapuciner már rég kihűlt. Többen piquet, tartlit játszottak, a mellettük lévő asztalon pedig dominóztak. A könyvek szerelmesei a könyvszekrényből kereshettek olvasnivaló kötetet, mellyel félrevonulva belemerültek az olvasásba.
Délután akadt más szórakozási lehetőség is, az élő galamblövészet, ahol tíz galambra lehetett lőni. A legtöbben „bakot” lőttek, és pár lövés után visszaléptek a versenytől, látva, hogy a legsikeresebbet nem győzhetik le. A versenyeknél kis számú hölgykoszorú sikongott, ha a csapdából a galamb a lövő felé repült, s az eltalálta menekülő galambot, és akkor is, ha a madár a lövés után megszabadult.
Voltak, akik a kuglit kedvelték, ők a vasútnál tölthették az idejüket. Előfordult, hogy a jó dobó 9-et ütött, s akkor fizetett egy potya sört a nézelődőknek. Volt, hogy este a ligeti vendéglőben élvezhették a vendégek az ifjú Dalárda dal- és zeneestjét, a dalárda legszebb férfi-kvartettjét, akiknek kékszalagos jelvényére ez volt írva „Dalra fel: a dal égbe emel”, s ennek valóságáról meggyőződhettek a belépőjegyet vásárlók.
Máskor a Parcsi Jancsi, az Alföld első bandája játszott, különösen a Purcsi Pepi és Miska által előadott darabokat jutalmazta nagy tapssal a közönség. Aztán a ligeti táncteremben, pislogó lámpafény mellett is ropta a fiatalság a csárdást, lejtette a táncokat meglehetős hévvel éjfélig, amíg Hrasko, a toronyőr a 12-őt el nem fújta.
Így szórakozhattak, vigadhattak elődeink száznegyven évvel ezelőtt.
Gécs Béla
