Békéscsaba 300: Háromnapos fesztivált rendeznek a főtéren

2018. június 28. 18:01 | Szendi Rita

Mindenki, aki Csabai! – bemutatták a Békéscsaba300 fesztivál következő programját, melyet a város főterén rendeznek meg július 6-tól 8-áig. A háromnapos rendezvény 39 órán át, több, mint 200 fellépővel várja az ünnepelni vágyókat Békéscsabán.

 

 

A városháza dísztermében először mutatták be a fesztivál dalát, melyet Gulyás Attila adott elő. A szervezők arra kérik a csabai lakosokat, hogy tanulják meg, sőt, tegyenek hozzá a dalhoz, hogy azt mindenki magáénak érezze. Tege Antal kiemelte: igyekeztek úgy összeállítani a három napon át tartó fesztivál programját, hogy minden korosztály igényeinek megfeleljenek.

– A tér délben nyílik meg és várja az idelátogatókat. Az első nagy, meghatározó mozzanat a csabaiak bejövetele lesz – mondta el a színművész, rendező.

A program szervezői több, mint egy éve azon munkálkodnak, hogy változatos, színes programokkal ünnepelhessék meg ezt a kerek évfordulót.

– Másfél éve kezdett el dolgozni a Békéscsaba 300 emléktestület. A közösségnek az volt a feladata, hogy 2018-ban sok-sok nagyszerű rendezvénnyel emlékezzünk együtt, mi csabaiak 1718-ra, amikor Békéscsaba újjátelepítése indult el – fogalmazott a megyeszékhely polgármestere, Szarvas Péter.

A fesztivált a Magyarországi Szlovákok Napjával  színesítik tovább, melyet már második alkalommal rendeznek meg a békési megyeszékhelyen.

– Minden évben más és más régióban kap helyet a rendezvény, hiszen gyakorlatilag az ország egész területén élnek a szlovák közösséghez tartozó emberek. Ez egy történelmi pillanat, mert Békéscsabára másodszor tér vissza ez az ünnepség, ezzel is jelezve, hogy Békéscsabát a magyarországi szlovák közösség fontosnak tartja – fejtette ki a Országos Szlovák Önkormányzat elnöke, Hollerné Racskó Erzsébet.

A szervezők több helyszínen számos kísérő programmal és más-más helyszínen zajló műsorokkal kedveskednek a megyeszékhelyre érkezőknek.

– A Kossuth tér felőli részen, a katolikus templomtól kezdve hagyományőrző térré alakul, kiállító térrel, posztyenás házzal, és ahogy haladunk a nagy szökőkút felé a Szabadság térig, tánctérré külöjnböző színpadi programok, vendéglátás helyszínévé válik – hangsúlyozta a Csabagyöngye Kulturális Központ kulturális szervezője, Forczek Győző.

A háromnapos rendezvény kulisszatitkairól további részleteket a Művészbejáró című kulturális magazinunkban hallhatnak.

További programok »

FEL