Rendhagyó helytörténeti órát tartottak a Csabagyöngyében

2018. november 22. 11:47 | Gyemendi Réka

Rendhagyó helytörténeti órát rendeztek a Békéscsaba 300 programsorozathoz kapcsolódóan a Csabagyöngye Kulturális Központban szerdán. A rendezvényre középiskolás fiatalokat vártak, akik megismerkedhettek Békéscsaba múltjával és épületeinek történetével.

 

 

Szente Béla köszöntőjében elmondta: azért is szervezték a diákkonferenciát, mert kicsit fel szerették volna mérni, mennyire ismerik a csabai fiatalok a várost.

– A városvezetés és a Békéscsaba 300 várostörténeti emléktestület célja az volt, hogy a fiatalok megszeressék városukat és kötődés alakuljon ki, amely kötődés a későbbiekben odáig vezethet, hogy ezt a várost választják majd életük helyszínéül. Ezért a rendezvény nagyon fontos a megtartóerő szempontjából – ezt már Varga Tamás, a polgármesteri hivatal közművelődési, ifjúsági és sportosztályának osztályvezető-helyettese mondta.

Korábban a témában versenyt valamint helytörténeti vetélkedőt is rendeztek az iskolásoknak.

Ugrai Gábor, a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola történelemtanára arról tartott előadást, hogyan lesz egy "földszintes faluból" egy "emeletes nagyváros".

– Szerettem volna bemutatni a gyerekeknek, hogy miért lehetnek büszkék a városra. Az Osztrák-Magyar Monarchiában gyakorlatilag 47 év alatt olyan sok épület épült itt, ami a diákokat is meglepte – mondta el a pedagógus.

Arról is beszélt: úgy gondolja, a fiatalok egyre inkább ismerik a várost, ami részben a rendezvénynek is köszönhető. Hozzátette: a történelemtanárok is egyre jobban beépítik az órai munkájukba azt, hogy ne csak arról beszéljenek, milyen történelmi események voltak például 1848-49-ben, hanem arról is, hogy akkor mi történt Békéscsabán, illetve mi van most. Szerinte így lehet olyan polgárokat nevelni, akik majd a középiskola, főiskola után visszatérnek a városba.

 

További programok »

FEL