Nyelvünkből kikoptak olyan szavak, melyek jelentését sokan ma már nem tudják. A Körösvidék című csabai újságot olvasgatva is találhatunk példát bőven ezekre.
Lapelárusító rikkancsot keresett a Körösvidék több hirdetésben, ezzel is növelni kívánta az eladott példányok számát. A rikkancsok olyan utcai árusok voltak, akik a legfontosabb híreket teli torokból kiabálva próbálták meg eladni újságot az ott közlekedőknek és segítségükkel a hírek a legrövidebb úton jutottak el az olvasókhoz. 2012-ben rikkancsoknak még szobrot is állítottak Budapest belvárosában.
Fűszer- és gyarmatárukereskedés nyílt Békéscsabán a Szent István téren; áprilisban hirdetés útján szerzett magának vevőket. Az ilyen boltokban a melegebb éghajlattal rendelkező területekről érkező árukat lehetett megvásárolni, például a kávét, teát, kakaót és a különböző fűszereket.
Fiatal, nős botos ispán keresett állást májusban a Körösvidék hasábjain keresztül. Az ezt a foglalkozást űző emberek uradalmi alkalmazottak voltak, alacsonyabb rangban, mint a gazdatisztek és a mezőgazdasági munkásokat ellenőrizték.
Felvidéki drótostótok történetéről számolt be az újság 1920 karácsonyán. Ezen foglalkozás űzői repedt, lyukas edényeket foltoztak be, de mivel anyagi okokból nem tudtak saját műhelyt működtetni, vándoroltak és „hátukon vitték műhelyüket”. Ezt a foglalkozást Petőfi Sándor így említi meg Téli világ című versében: „A hosszúlábú drótostót/Kopott gubáját cepeli.”
Kucséber is kapott iparigazolványt Békéscsabán 1920-ban, azaz olyan vándorkereskedő érkezett városunkba, aki apróságokat, kicsi játékokat, édességet vagy déligyümölcsöt árult a gyerekek legnagyobb örömére. Ezt a foglakozást Tóth Árpád is megemlítette Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz című versében a következő sorokban: „… árulni halk bánatomat,/Mint cukros, fanyar fügét a kucséber?”
Bár nem foglakozást jelöl a kosztos, de igen gyakran szerepelt a kifejezés a Körösvidékben száz évvel ezelőtt: „Kosztosokat elfogadok Orosházi utca 77. szám alatt” vagy „Jobb családnál ebéd és vacsora kosztot keres egy tiszthelyettes”. Ezek a hirdetések arról szólnak, hogy a korszakban magánembereknél fizetés ellenében lehetett étkezésben részesülni. Sokan abból éltek, hogy kosztosokat tartottak és ebből fedezték kiadásaikat.
