Bácsfalvi Zoli gépjármű forgalmi szakon végzett a Kemény Gábor szakközépiskolában. Először a postánál, később a Dél-magyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat (DÉLÉP) békéscsabai kirendeltségén lett garázsmester. A kötelező sorkatonai szolgálat teljesítését követően ismét a DÉLÉP-nél helyezkedik el, majd egy ismerőse javaslatára tűzoltónak jelentkezik.
– Gyerekkoromban egyáltalán nem akartam tűzoltó lenni, az a klisé rám nem vonatkozik – meséli. – De miután egy barátom megemlítette, hogy milyen remek dolog tűzoltóbak lenni, egyre jobban el kezdett érdekelni a dolog. Akkor még a jelentkezés után egy évet várni kellett. Majd a fővárosi tiszthelyettes-képző elvégzése után a békéscsabai tűzoltóságnál álltam szolgálatba, amely 35 évig tartott.
Egyidőben Charlie Sheen is dolgozott a csabai laktanyában – Forrás: Bácsfalvi Zoltán Facebook oldala
– Hamar rádöbbentem, hogy ez nem szimplán egy szakma, hanem szó szerint hivatás. Felismertem, hogy valóban tudunk segíteni az embereken. Azonfelül biztonságot adott, hogy egy olyan csapatban dolgozok, ahol nagyon jól tudom: bármilyen helyzetben, bármikor számíthatok a többiekre és viszont is így van. Soksor olyan szituációban dolgoztam, amikor lett volna okom félni, de mégis tudtam, hogy a többiekre mindig számíthatok.
Hozzáteszi, a kárhelyre vonulás közben mindig tudták, hogy nagyjából mi vár rájuk. Többek között amikor az egyik közúton felborult egy disszugázt, azaz acetilén palackokat szállító teherautó, tisztában voltak vele, ha a palackok elérnek egy bizonyos hőfokot, akkor bármikor felrobbanhatnak.
– Egy ilyen szituáció olyan, mint egy meccs: előtte izgulsz, de ha a pályára lépsz, akkor már csak arra gondolsz, hogy meg kell oldani a feladatot – fűzi hozzá. – Többször voltunk nehéz helyzetben, de azt követően mindig valamiféle teljesítményérzés fogott el bennünket, hogy ezt megcsináltuk, segítettünk. Egyszer az egyik károsult – akinek a háza egy részét megmentettük – egy szép levélben megköszönte a munkánkat, és az nagyon jól esett nekünk.
Galéria
Megjegyzi, egy időben többször macskát kellett leszedniük a fáról, miközben tudták, hogy a cica előbb-utóbb úgyis lejön magától; megesett, hogy darazsakat irtottak. A téves riasztásokkal kapcsolatban elmondja, főleg a gyerekekre volt jellemző, hogy betelefonáltak, „Tűz van!”, miközben csak szórakoztak. Vallja, inkább tízszer kimennek feleslegesen, mintha egyszer nem, amikor épp szükség lenne rájuk. Idő után tudták, hogy a bejelentett kár helyszíne olykor nyolc kilométerre fekszik attól az utcai fülkétől, ahonnan telefonáltak. Majd a rendőrséggel kooperálva elcsipegették ezeket az embereket.
– Mindig megpróbáltam a képességeim a maximumát nyújtani – folytatja –, de ez a szakma ezt meg is követeli, aki nem így gondolkodott, az hamar elment. Ha nincs riasztás, akkor is a szolgálatban komoly elméleti és fizikai foglalkozások zajlanak. Viszonylag életszerű körülmények között gyakoroltuk, hogy a beavatkozás közben például miképp kell egy osztott sugarat összeszerelni, a létrát a magasba és mélybe szerelni, mert ha történetesen valakit a kútból kell menteni stb.
Már a tiszthelyezttesi-képzőn óriási élmény volt, amikor egy 44 méteres tolólétra (33 méteres egy tízemeletes ház) tetejére kellett felmásznom. Azt tudni kell, a tűzoltó mászóövön van egy zárkapocs, ami rácsattintottam a fölső létrafokra, így kibiztosítva magam hátra dőlve lebegtem, és beláttam egész Budapestet, szuper élmény volt.
A mi lesz veled kérdésemre elmondja, „Rendelkezési állományba kerültem. A családom mellett a festészetre szeretnék jobban koncentrálni. Mint az agár, úgy állok a boxban, és ha felpattan az ajtó az orrom előtt, rohanok festeni.”
