Békéscsaba 1921: Bankó András városi főmérnök

2021. február 13. 17:31 | Ugrai Gábor

Bankó András Békéscsabán született 1891-ben Baukó András néven. Itt végezte alap- és középfokú iskoláit, majd 1911-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta tanulmányait. Az első világháborúban katonai és harctéri szolgálatot teljesített az olasz fronton, teljesítményéért Nagyezüst Vitézségi Éremmel tüntették ki.

A háború után fejezte be egyetemi tanulmányait, ezt követően Békéscsabán mérnökként dolgozott 1931-ig, amikor is ő lett a városi főmérnök egészen 1958-ig. A majd 30 év alatt sokat tett Békéscsabáért: ő tervezte a városháza keresztszárnyát 1927-ben; az ő előterjesztésére köveztek ki több csabai utcát, ennek érdekében maga kereste fel és választotta ki a megfelelő kőbányákat.

1928-ban feleségül vette Magócsy Irént, a korabeli főügyész lányát; házasságukból három gyermek született: Borbála (1929-2006), Miklós (1931-2020) és András (1934-2006).  A Vitézi Rendbe 1940-ben jelentkezett, ekkor járult hozzá a hatóság a névmagyarosításhoz és lett Bankó a családneve.

Munkájához tartozott az is, hogy bemutassa az érdeklődők számára a városrendezési feladatokat. Az egyik ilyen bemutatóról a Városok Lapja is beszámolt 1940. április 15-ei számában: „Vitéz Bankó András városi főmérnök a városházán igen értékes előadást tartott a városrendezés kérdéséről. Az előadást, melyet vitéz Jánossy Gyula m. kir. kormányfőtanácsos, polgármester bevezető szavai előztek meg, nagyszámú közönség hallgatta végig. Vitéz Bankó András előadásában külön foglalkozott a városrendezés általános kérdésével és Békéscsaba város városrendezési problémáival”.

Aktív tagja volt az evangélikus egyháznak, presbiterként egyházmegyei felügyelői tisztséget is betöltött, és az Evangélikus Gimnázium felügyelőbizottságában is részt vett. Bekapcsolódott Csaba kulturális életébe az Auróra kör programjain.

A második világháború alatt ő irányította az 1944. szeptember 21-én lebombázott Kakas Szálloda mentési munkálatait. A szovjet csapatok bevonulása előtt Jánossy Gyula polgármester javasolta neki, hogy meneküljön nyugatra, de Bankó András a városban maradt. Az igazoló bizottság elismerte, hogy semmiféle háborús bűnt nem követett el, emiatt megtarthatta állását.

1958-ban ment nyugdíjba, 10 év múlva a Műszaki Egyetem 50 éves mérnöki munkája elismeréseként Arany Diplomát adományozott neki. Mindkét fia mérnök lett és a város érdemei elismeréséért utcát nevezett el róla. Házára, mely a Hunyadi tér 1. szám alatt áll, unokája Bankó Miklós kezdeményezésére emléktábla kerülhet.

 

Bankó András (fotó: wikipédia)

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bank%C3%B3_Andr%C3%A1s

https://csabaihazak.blog.hu/2018/09/15/varoshaza_983

https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/VarosokLapja_1940/?query=SZO%3D(bank%C3%B3%20andr%C3%A1s%20b%C3%A9k%C3%A9scsaba)&pg=158&layout=s

Bankó Miklós visszaemlékezései

További programok »

FEL