Békés megyeiek a legbefolyásosabb turisztikai személyiségek között

2019. február 5. 15:15 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Rekord évet zárt és ismét rangos elismerést kapott a gyulai turizmus. Budapesten mutatták be a 2018-as év 50 legbefolyásosabb turisztikai személyiségét felvonultató kiadványt. A rangos szakmai összeállításba dr. Görgényi Ernőt, a fürdőváros polgármesterét és Komoróczki Alizt, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjét is beválogatták.

 

 

Ahogy, arról már beszámoltunk, a szallas.hu tavalyi adatai alapján 8 év alatt duplájára nőtt a vendégéjszakák száma a fürdővárosban, ezzel Gyula a hatodik helyre kerül a legnépszerűbb úticélok top 10-es listáján. A szakemberek szerint a fürdőváros négyévszakossá vált, ami azt jelenti, hogy nem csak a nyári főszezonban, hanem az év minden napján érkeznek vendégek belföldről és külföldről egyaránt. A Gyulai Turisztikai Nonprofit Zrt. fogja össze a turizmusban érdekelt feleket a városban.

A Turizmus Kft. február 1-jei Turisztikai Díjátadó Gáláján és Évadnyitó Fogadásán mutatták be Az év 50 legbefolyásosabb személye a magyar turizmusban című kiadványt, amelyben Dr. Görgényi Ernő polgármester és Komoróczki Aliz a turisztikai cég vezetője is szerepel.

– Ezt az elismerést elsősorban a város kapta, amelyet nem személyre szóló díjként értelmezek, hiszen  Gyula város ilyen szép eredményeket nem tudott volna elérni az önkormányzat – és főként Görgényi Ernő polgármester –, valamint a gyulai turisztikai szolgáltatók együttműködése nélkül – értékelt Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője. A szakember hozzátette: fürdőváros azért kaphatta meg ezt az elismerést, mert évről-évre folyamatosan fejlődik annak turizmusa, amelynek fontos elemei a gondosan tervezett és megvalósított turisztikai termékfejlesztés, a városmarketing és a szolgáltatók, valamint egyéb partnerek között kialakult intenzív belső kommunikáció is.

A budapesti szakmai gálán a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség az év gasztronómusának választotta Ambrus Györgyöt, a Békés Megyei Központi Kórház gyulai Pándy Kámán Tagkórházának élelmezési osztályvezetőjét.

A turisztikai szakembereket és befolyásos személyeket felvonultató kiadvány újdonsága, hogy idén bemutatnak 10, legfeljebb 35 éves, ígéretes fiatalt is, akik hamarosan bekerülhetnek a legnagyobbak közé. Ennek a listának is van Békés megyei kötődése, mivel Orosháza-Gyopárosfürdő turisztikai menedzsere, Kiss László is szerepel ebben a kategóriában.

 

 

További programok »

Gyula

FEL