Biró Gyula, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház bábszínésze hálás a sorsnak, hogy a bábszínészet felé sodródott, éppen így Csortán Zsóka művészeti vezető is. A bábszínházi világnap alakalmából kerestem fel őket.
– Miben rejlik a bábművészet, a bábszínészet varázsa? Hol kezdődik a kapcsolat báb és ember között?
B.Gy.: Számomra a bábszínészet legnagyobb varázsa az, hogy bármi lehetek. Azt gondolom, hogy az alkatom eléggé behatárol, így nem túl sok szerepkör van, amire hagyományos színházi előadásokban alkalmas lennék. Továbbá, míg egy hagyományos színházi előadásban vannak fizikai korlátaim, egy bábelőadásban gyakorlatilag nincsenek. A báb mindenre képes, amire szeretném, hogy képes legyen. Így általa én is mindenre képes vagyok és ez a szimbiózis felemelő. Olyan természetfeletti kapcsolat ez, ami nehezen magyarázható. Érezni kell. Számomra a báb felszabadultságot ad. Úgy érzem, hogy könnyebben megnyílok általa. Semmivé lesz minden olyan gátlás és zárkózottság, ami alapvetően bennem van.
– Hogyan került kapcsolatba a bábokkal és milyen elhivatottság vezetett a bábszínészi pálya felé?
B.Gy.: 2014-ben a Békéscsabai Napsugár Bábszínház csatlakozott a Békéscsabai Jókai Színházban megrendezett Magyar Drámaíró Versenyhez. Abban az évben minden bábos csapatban volt egy nem bábos vendégművész, az egyik én lehettem. A verseny maga nagyon izgalmas volt, két és fél nap alatt színpadra állítottunk egy előadást. Akkor figurális bábom nem volt, de a versenyt nagyon élveztem. A verseny hozadékaként a bábszínház meghívott egy vendégjátékra. Akkor már kezdtem érezni, hogy valami megmozdult bennem. Elkezdtem nyitni a műfaj felé, míg nem elkövetkezett a II. Bábos Drámaíró verseny, amelyen szintén részt vettem. Ez volt az igazi mérföldkő. Akkor eldöntöttem, hogy ezt akarom csinálni. A sors is mellém állt, mert ezután a bábszínház meghívott játszani egy újabb előadásába és a premieren társulati szerződést kaptam.
– Milyen képzéseken vett részt, milyen élmények kötődnek a tanulási fázishoz?
B.Gy.: Valódi bábos képzésben nem részesültem. Mélyvíz volt minden. Játszani kezdtem a bábszínház előadásaiban és a próbákon ösztönszerűen igyekeztem megállni a helyemet. Szerencsére volt segítségem. A rendezők és a kollégák tanácsai és visszajelzései folyamatosan építettek és igyekeztem mindent magamba szívni. Az első társulati év nagyjából arról szólt számomra, hogy minden olyan érzést és ösztönt, amit jónak véltem, próbáltam tudatosítani magamban. De ez a tanulási folyamat még mindig tart. Azt gondolom, hogy ez általánosan igaz minden színházi műfajra. Mindig van egy új impulzus, ami épít.
– Milyen típusú bábokkal dolgozott eddig? Személy szerint melyikkel játszik szívesen?
B.Gy.: Több alaptípussal sikerült már megismerkednem. Ilyenek például az árnybábok, a kesztyűsbábok vagy a manapság divatos bunrakuk, amelyeket az asztali típusú bábelőadásokban használunk. De használtam már egyszerű, vezetőpálcás marionettet és volt életnagyságú testbábom is. Két típus áll hozzám a legközelebb: a bunraku és a tárgyanimáció.
– Akadnak nehézségek, amellyel a bábszínészeknek meg kell közeni. Van-e kihívás ezen a területen?
B.Gy.: Alapvető különbség a hagyományos színházi előadásokhoz képest például az, hogy egy próbafolyamat elején mi nem tudjuk fogni a szövegkönyvünket, hiszen akkor nem tudunk bábozni. Így az első próbákra már tudnunk kell a szöveget. De amit talán nehézségként megemlítenék, hogy minden báb más. A bábos hiába tesz szert bizonyos bábmozgatási rutinra, minden bábot meg kell ismerni. Meg kell figyelnünk, hogy az adott bábnak milyen mozgás áll jól, mi passzol a karakteréhez. Ez sokszor hosszadalmas, tükör előtti kísérletezést jelent. Továbbá nagyon fontos az, hogy ne csak a szerepet birtokoljuk, hanem minden mozzanatot pontosan ismerjünk. A bábos agya előadás közben mindig az adott pillanat után jár, hogy a következő mozdulatot elő tudja készíteni.
– Mi lehet a legfontosabb célja vagy üzenete a társulatnak akár a gyermekek, akár a felnőttek felé?
B.Gy.: Szerintem az első és legfontosabb célunk a bábjátszás műfajának életben tartása és népszerűsítése. Továbbá a korosztályos előítéletek szétoszlatása, miszerint a bábjáték csak gyerekműfaj. Bizonyára hallott róla, hogy 2022. őszén új épületbe költözik a Békéscsabai Napsugár Bábszínház. Az új helyen nem titkolt célja a teátrumnak az ifjúsági és felnőtt közönség megszólítása.
– Szükség van-e a bábszínészetre a társadalomnak? Ha igen, miért?
B.Gy.: Azt gondolom, hogy a mai bábjátszás olyan széles skálán képes megszólítani az embereket, amire kevés művészeti ág képes. Egyszerre nevel, tanít, ámulatba ejt és szórakoztat. Korosztálytól függetlenül. Mindenképp megemlíteném a bábjáték korosztályos sokszínűségét. A csecsemőktől kezdve, az óvodás és kisiskolás korosztályon át, az ifjúsági és felnőtt közönség is megtalálhatja a minőségi kikapcsolódást a műfajon belül. A csecsemőszínházi előadásokat 0-4 éves korig ajánljuk a gyerkőcöknek. Fontosnak tartom, hogy a picik már ilyen korban találkozzanak a színházzal. Ezek az előadások első színházi élményként meghatározóak. Azt gondolom, hogy azok a gyerekek, akik már csecsemőkorban hozzászoknak a színházhoz, iskolás korukban is otthonosan mozognak majd benne és jó eséllyel felnőtt korukban is színházlátogatók lesznek. A gyerekszínházi előadások segítenek a játékra való nyitottság megőrzésében. Hiszem, hogy aki nyitott a játékra, az nyitott a világra és a másik emberre. Ez kezd manapság eltűnni a társadalomból. Ezért tartom fontosnak a bábjátszást.
– Minden színésznek, bábszínésznek van mérföldkő a szakmájában. Van meghatározó alakítása, amely nagy hatással volt önre?
B.Gy.: Az utóbbi évek legmeghatározóbb munkája számomra a Kockavarázs című előadás, amit egyedül játszom. A darab Csortán Zsóka ötletei alapján, a saját improvizációimból készült. Az előadáshoz Rákóczi Antal készített zenét, amelynek különlegessége, hogy a teljes zenei anyaghoz csak a saját hangját használta, hangszerek nélkül. Az előadás látványvilágát Lenkefi Deák Réka álmodta meg. A darab 0-4 éves korig ajánlott. Különböző testek és színek játéka ez. Az előadás létrejötte egyfajta terápia volt számomra és bár babaszínházi előadásként játszom, a nézői visszajelzések alapján felnőtt mozgásszínházi élményként is megállja a helyét. Régóta dédelgetett vágyam ez, hogy feszegessem a határt a bábszínház és a mozgásszínház között. A Kockavarázs megmutatta számomra, hogy ez a határ nem is olyan éles és izgalmas az átjárás a két műfaj között. Nagyon büszke vagyok erre a produkcióra. Pályafutásom alatt talán ebben az előadásban van a legtöbb belőlem.
Galéria
– Miért esett a választása a bábokra?
Cs.Zs.: A bábműfaj, olyan „ágazat”, amelyben mindennemű alkotási folyamatot megélhetek, és a bábu mint médium köztem és a közönség között segíti az énem kibontakozását. Mi, bábosok rongyból, fából, agyagból, bármiből teremtünk, és ezek csodák, amikért hálás lehetek, hogy Bábot adott kezembe az Úr – fogalmazott Csortán Zsóka.
– A Kockavarázs egy egyszemélyes játék, Biró Gyula bábszínész mozgásszínházi adottságaira, valamint ötleteire épülő előadás.
Cs.Zs.: Egy nagy, fehér kocka kel életre a szemünk láttára, egy még nagyobb fehér kockában. Ebből csodamód jelennek meg a különböző színű és méretű kockák, gömbök, hengerek, téglatestek. A színükhöz csatoltuk az érzéseket, a formához a karaktert. Ennek a korosztálynak impulzusokra épülő jelenetekre van szükségük. Olyanokra, amelyek ritmikusan ismétlődnek, majd váratlanul változik valami – ez színekben, zenékben, formákban, mozgásban történő változásokat jelent. Látványt, hangulatot, érzéseket ébresztünk közönségünkben. Mondanivalóról jelen esetben nem beszélhetek, felnőtt nézőink humorral fűszerezett meditációhoz hasonlították. A babák, mamák és papák tágra nyílt szemmel nézték. Ilyenkor szeretem nézni a közönség arcát, mert többet ér számomra, mint a taps.
– Milyen volt a próbafolyamat?
Cs.Zs.: A darab szerencsés csillagzat alatt született. Az alkotók hozzáállása példaértékű volt. Az előző évben született egy új elképzelés is, amely Czumbil Emőke színésznő és kiváló néptáncos adottságaira épülő teremtéstörténet: ez a Hej, tulipán. Biró Gyulával is van még közös tervünk.
