Új babaszínházi előadást mutatnak be a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban

2025. március 28. 19:26 | Osgyán Ágnes

Pénteken délután tartották az Egy nap Sünivel című darab sajtónyilvános főpróbáját a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban. A babaszínházi előadás főszereplője egy festő, aki Franciaországból hozta el alkotásait Békéscsabára, azonban egy váratlan problémába ütközött.

A városunkba érkezett francia művész festményei eltűntek, így helyben kell újraalkotnia őket. A műveket, amelyek egy süni életét mesélik el, árnyjáték technikával keltik életre a színpadon. Az alkotó hét képet tár a nagyközönség elé.

– Alapvetően abból indultunk ki, hogy könnyen elkészíthető és frappáns legyen az előadás. Nem maradhatott ki belőle a mozgás, a zene és az improvizációs játék sem. Végül az árnytechnikára esett a választásunk, majd eköré építettük fel a történetet – fogalmazott Csortán Zsóka rendező. 

A főszerepben Biró Gyulát láthatja a közönség.

– Több kellékkel dolgozom és nagyon pici, aprólékos mozgásokat kell kiviteleznem, egy hirtelen mozdulat már ziláltá tenné a képet. Ezzel szemben, amikor a festő szerepében állok a nézők előtt, egy teljesen más energiájú karaktert kell megformálnom. A kettő közötti egyensúly megtalálása eleinte kihívást jelenetett számomra – fogalmazott a bábművész.

Az darab színes és mindössze huszonöt perces, így a legkisebbek számára is élvezhető. Az előadás után a gyermekek a meséhez kapcsolódó játékokat is kipróbálhatnak. A darab bemutatója március 28-án 16 órakor kezdődik a bábszínházban.

Galéria

 

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL