Az MBH Bank lesz a békéscsabai önkormányzat számlavezető bankja

2024. március 6. 17:41 | Vincze Attila

Ünnepélyes keretek között írta alá Szarvas Péter polgármester és Puskás András, az MBH Bank vezérigazgató-helyettese szerdán azt a megállapodást, miszerint április közepétől a magyar pénzintézet lesz a vármegyeszékhely kizárólagos számlavezető bankja. Az együttműködés mindkét fél számára több előnnyel is jár majd.

Békéscsaba polgármestere köszöntötte a résztvevőket a Békéscsabai Napsugár Bábszínház otthonául is szolgáló Ursziny-Beliczey kúriában tartott rendezvényen. Szarvas Péter felidézte, hogy a város képviselő-testülete még a tavalyi év során úgy döntött, hogy a bankszámla-vezetési szolgáltatásra, a pénzügyi tranzakciók bonyolítására egy eljárást hajt végre. Ennek eredményeképpen a közgyűlés kihirdette a végeredményt, mely szerint a Magyar Bankholding adta összességében a legelőnyösebb ajánlatot. Ezt követően indulhattak el a szerződéskötés előkészületei, ami egy nagyon aprólékos, folyamatos munka volt azért, hogy minden részlet a helyére kerüljön.

 

Puskás András, az MBH Bank vezérigazgató-helyettese. Fotó: Szabó Richárd, behir.hu

 

– A békéscsabai önkormányzatnak 25-50 milliárd forint körüli éves költségvetése van, ezt kettővel kell szorozni, mert a bevételek és a kiadások is ilyen összegre rúgnak, és ez is azt mutatja, hogy nagyon felelősségteljesen kell eljárnunk, hogy a pénzügyeink bonyolítása e tekintetben elsőrangú legyen. Az operatív együttműködés április közepén indul majd el a Magyar Bankholding Zrt. és az önkormányzat között – hangsúlyozta a városvezető.

Hozzátette, hogy az MBH Bank egyik jogelődje, a Budapest Bank már régóta a város gazdasági és közösségi életének fontos szereplője, hiszen a bankműveleti központ által a település egyik legnagyobb foglalkoztatói, valamint adófizetői közé tartozik. Szarvas Péter megjegyezte: arról is döntés született, hogy négy új csabai helyszínen üzemeltet majd bankautomatát az MBH Bank Békéscsabán. A megállapodásnak köszönhetően új ki- és befizető funkcióval is ellátott modern ATM-ket helyeznek ki hamarosan Gerlán, Mezőmegyeren, Jaminában és a csabai piac környékén.

Az MBH Bank vezérigazgató-helyettese kiemelte: jelentős mérföldkő a szerdai nap mind a vállalat, mind Békéscsaba életében, hiszen egy olyan pénzügyi szolgáltatói szerződést írtak alá, melynek értelmében a pénzintézet lesz a kizárólagos szolgáltatója a városnak. Puskás András rámutatott, hogy a megállapodás az önkormányzatot és intézményeit, valamint a városi cégeket is érinti. Ezt úgy szemléltette, hogyha például a jövőben hitelre lenne szüksége az önkormányzatnak, akkor ezt az MBH fogja nyújtani, de számos más előnye is van az együttműködésnek.

 

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, valamint Puskás András, az MBH Bank vezérigazgató-helyettese miután aláírták a pénzügyi szolgáltató szerződést a város és a pénzintézet között. Fotó: Szabó Richárd / behir.hu

 

– Olcsóbban fog működni a város pénzügyileg, mint ahogy eddig működött, ez egy fontos kitétel volt a pályázat során is, amelyet sikeresen megnyertünk, de az élet más területét is szeretnénk lefedni. Jelenleg négy bankfiókkal vagyunk jelen a városban, melyeket hosszútávon is meg akarunk tartani és felújítani őket az új arculatunknak megfelelően. Továbbá a jelenlegi hat, csak kifizető bankautomatát modernizáljuk, hogy befizető funkcióval ellátott ATM-ink is legyenek a városban. Emellett a Csaba Centerben működő bankműveleti központunkkal is hosszú távra tervezünk – részletezte.

Mint fogalmazott, a társadalmi felelősségvállalás jegyében több éve támogatják a város női kézilabda, a férfi labdarúgó és a nemzetközi hírű női röplabdacsapatát, ezeket a szponzorációkat a jövőben is szeretnék megtartani.

Elhangzott továbbá, hogy az önkormányzat létrehoz egy civil alapot, amelynek pénzügyi feltöltőjeként vesz részt a bank és az itt elérhető összegre pályázhatnak majd a helyi civil egyesületek.

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL