Az imának ereje van - Megtartották az I. Békés Vármegyei Imareggelit

2024. május 8. 12:54 | Csiffáry Zsuzsanna

Az első Békés vármegyei imareggelit szervezte meg a Kereszténydemokrata Néppárt Békés Vármegyei Szervezete a Békéscsabai Baptista Gyülekezet gyülekezeti termében. Az eseménysorozatot azért indították el a szervezők, hogy felhívják az emberek figyelmét az imádság fontosságára, mások elfogadására, egymás megsegítésére. A nyitóalkalmat Fazakas Gusztáv plébános vezette.

“Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté evangéliuma 18:19-20). Ez a keresztény körökben jól ismert bibliai idézet alapozta meg a szerda reggeli imaalkalmat. 

Szebellédi Zoltán, a Kereszténydemokrata Néppárt Békés Vármegyei Szervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy az egyház társadalmi tanítása szerint az élet minden területén Krisztus üzenetét kell magunkban hordozni, legyen szó pedagógusi, orvosi pályáról, pénzüggyel foglalkozó vagy gazdaságban dolgozókról, politikusokról. 

Az imareggeli kezdeményezője és egyik elindítója, a Magyar Parlamenti Imacsoport alapító-vezetője az ima hatására hívta fel a figyelmet. 

– Az imának ereje van és pozitív irányba változtat meg bennünket. A mindennapi élet dolgaitól, amik sokszor lefelé húznak bennünket, ad egy lehetőséget, hogy felfelé tekintsünk, és átformálja a mindennapunkat. Rájövünk arra, hogy azok a bálványok, amelyek körülvesznek bennünket, igazából semmit nem érnek, egyedül az Úr dicsősége – fogalmazott dr. Vejkey Imre

Hozzátette, hogy a keresztény ember egyik legfontosabb ismertetőjegye az alázatosság.

– Nem lehetünk gőgösnek, ártó szándékúak. Az ima segít kapcsolatot teremteni Istennel, aki képes jótékonyan beleavatkozni cselekedeteinkbe – emelte ki. 

Galéria

További programok »

FEL