Az ártatlanság és a tapasztalás dalai

2020. szeptember 24. 20:55 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A békéscsabai születésű, Londonban élő Martin Wanda fotóművész, a Canon rendkívül sikeres európai márkanagykövete, a városhoz kötődő Junior Príma díjas fiatal művész első önálló kiállítását nyitották meg csütörtökön Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeumban.

A békéscsabai múzeumnak az „Ami csabai…” sorozatában mutatja be a tárlatot. A rendezvény házigazdája Ando György. A múzeum igazgatója volt, a kiállítás kurátora pedig Gyarmati Gabriella művészettörténész.

– A Munkácsy Mihály Múzeumnak van egy olyan törekvése, amely célja az, hogy minél több tárlatot mutassunk be a fotó műfajból. Martin Wanda tehetsége és békéscsabai kötődése miatt tökéletes választás volt az „Ami csabai…” sorozat következő állomásának – mondta el Gyarmati Gabriella.

Az eseményen Varga Tamás, Békéscsaba alpolgármestere köszöntötte az érdeklődőket és kiemelte, hogy véleménye szerint jó fényt vet Békéscsabára és a Munkácsy Mihály Múzeumra, hogy az elmúlt közel egy évben két olyan fiatal művész mutatkozik be az intézmény falai között, akik itt éltek, itt tanultak, majd elhagyva a várost nemzetközi hírnevet szereztek maguknak. Mint mondta, Simon-Mazula Tibor kiállítása után most Martin Wanda kiállítását is meg lehet csodálni Békéscsabán.

A tárlaton szerepel egy kollekció az alkotó divatfotóiból, de a zenészeket és előadóművészeket ábrázoló sorozataival is találkozhatnak az érdeklődők.

– Hatalmas megtiszteltetés, hogy az első önálló kiállításomat a szülővárosomban, a Munkácsy Mihály Múzeumban nyitják meg. A Canon Európa márkanagyköveteként ezt egy utazó kiállításnak terveztük Budapestre, és a terveink szerint Londonba és Párizsba is elvisszük majd a képanyagot, ami ilyen minőségben és ilyen reprezentatívan nem is jöhetett volna nélkülük létre. Ugyan a divatfotógráfiával keresem a kenyerem, de az alapvető hátterem a művészeti fotográfia. A divatfotózás és a portréfotózás szerintem más attitűdöt igényel, és az elmúlt években egy kicsit elmozdultam a portré irányába. A divatfotózás az én vizuális univerzumom. A vizuális világomban én kontrollálok mindent, én mondom meg, hogyan pózoljanak a modellek. Míg a portré fotóknál, ha például olyan zenészeket fotózok, mint Zoli – a 30Y frontembere – akkor az ő karakterét kell a felszínre hozni és megörökíteni. Az elmúlt időszakban nagyon foglalkoztatott ez a téma – emelte ki Martin Wanda.

A kiállításon zenészként közreműködött Beck Zoltán, a 30Y zenekar frontembere, valamint bölcsészként meg is nyitotta a tárlatot.

– Blake azt írta egy helyen versfestményeiről: egy festményen egyetlen homokszem, egyetlen fűszál sem lényegtelen. Martin Wanda koncepciózus sorozata, amelyen éppenséggel ő maga a modell, ennek a Blake-i esztétikának a kijátszása, mert Blake intenciózus módon gondolja el ezt a lényegiséget, amelyben az alkotó direkt módon tartja a kezében az alkotásának minden egyes mozzanatát. Ám ezt itt nem így, hanem reflektált kijátszásban látjuk. Úgy is mondhatnám: a komponált szándékolatlanság, a komponált véletlen az alkotói szándék, amely az eseménytelen életdarabot a Covid-járvány következményeként a karantént, azaz a szociális izoláltságot, amelyet nem tölt ki semmi, helyezi érdeklődése centrumába, teszi sajáttá, esztétizálja, mindezzel birtokba is veszi – hangsúlyozta Beck Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának adjunktusa.

A Munkácsy Mihály Múzeum kiállítása a Canon Hungaria Kft. szakmai támogatásának köszönhetően valósult meg. A kiállított fotók Canon Arizona 1380 GT nyomtatón készültek a Békéscsabai Szakképzési Centrum tannyomdájában.

– Martin Wanda az egyik legfoglalkoztatottabb márkanagykövetünk, büszke vagyok rá, hogy képvisel minket. A sok kötelezettsége mellett megtisztelő, hogy a szakmai élete és a hobbija mellett szakít arra jelentős időt, hogy segíti a munkánkat. Wanda és a hozzá hasonló márkanagykövetek próbálják ki a fényképezőgépeinket és minél nehezebb témákat keresnek ahhoz, hogy a visszajelzéseik alapján a márka is fejlődjön, hogy minél jobb technológiát tudjunk előállítani – emelte ki Oláh Viktória, a Canon Hungária Kft vállalati marketing kommunikációs vezetője.

Martin Wanda fotóművész „Az ártatlanság és tapasztalás dalai” című kiállítása október 25-ig látogatható a Munkácsy Mihály Múzeum Zsilinszky Mihály Termében.

 

Galéria

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
17:07
FEL