A Matt Reeves filmográfiáját ismerők/kedvelők elégedetten csettinthettek (esetleg halkan sikkanthattak), amikor megzavart denevérként felröppen a hír, miszerint a Warner benne találta meg a következő Batman-film direktorát. A majmok bolygója: Forradalom és Lázadás, illetve a Cloverfield és az Engedj be! 55 éves rendezője az egyik legstabilabb karmester, ha a jelenkor blockbustereiről beszélünk. Nagy költségvetésű sci-fi látomásokat ugyanolyan biztos kézzel vezényelt le, mint érzékeny drámákat, ráadásul íróként sem utolsó, ez a sokoldalúság pedig több mint elég ahhoz, hogy a DC-Warner elsődleges pénzforrásának következő megjelenését vele készíttessék el.
Miután a kritikailag retteneteset bukó Batman Superman ellen, illetve a 2017-ben mozikba küldött, még Zack Snyder által elkezdett, de Joss Whedon által befejezett Az Igazság ligája gyenge teljesítménye kapcsán zátonyra futni látszott a DC képregénykiadó univerzumépítése (melyet a konkurens Marvel diadalmenetéhez hasonlóan kívántak elkészíteni, csak feleannyi idő alatt), a Warner fejesei úgy gondolták, hogy visszatérnek az önálló filmekhez. Ezekben ugyan meg-megjelenhetnek más szuperhősök is, de az átjárás közel sem akkora, mint amit például a Bosszúállók esetében láthattunk.
Ha a 2019-es Jokert nem számítjuk a sorba (Todd Phillips drámája tulajdonképpen egy szerzői film, már-már az art-kategóriából és teljesen függetlenítve a DC-fősodortól), a Warner számításai bejöttek: a Wonder Woman, a Shazam és az Aquaman is jó visszhangot kapott, így szabad volt az út szinte bármilyen ötlet előtt. Az már a stúdió vértelenségét és ötlettelenségét mutatja, hogy pl. Henry Cavill Supermanével nem kezdtek semmit, pedig manapság nehéz nála jobb Acélembert találni, de végül az egyébként remeklő Ben Affleck sem kapott további bizalmat: az általa írandó, rendezendő és címszereplendő (van ilyen szó?) önálló Batman mozit végül teljes egészében kaszálták – és itt jött a képbe Reeves.
Batölteni a megüresedett állást
A 2022-es Batman (The Batman – angol nyelvterületen fontos különbség a határozott névelő, itthon annyira nem lényeges) azonban történetileg ugyancsak nem kapcsolódik a DC eddig építgetett, időnként pedig csak tatarozgatott filmes univerzumához. Kvázi ismét 2005-ben érezhetjük magunkat, amikor Christopher Nolan Batman: Kezdődik! (Batman begins) című eredetsztorija uralta a mozikat. Ha valaki esetleg felfedezett némi hasonlóságot Nolan és Reeves filmje között, az nem véletlen. Christian Bale hajdani bemutatkozása sok tekintetben szolgált alapként az új Batman, Robert Pattinson kalandjaihoz, nemcsak hangvételében, de a felhasznált alapanyag tekintetében is. A képregényfilm ugyanis attól képregényfilm, hogy a kilencedik művészet jeles (és kevésbé jeles) képviselőit adaptálja mozgóképre, tehát nem lehet függetleníteni az alapanyagtól. Nolan és Reeves is sokat merített Frank Miller Az első év és Jeph Loeb Hosszú Halloween című klasszikusaiból, azzal a különbséggel, hogy a Batman: Kezdődik! egyértelműen Bruce Wayne átalakulásáról szólt, míg az új Batman a már egy ideje aktív, de még mindig fiatal és sok tekintetben tapasztalatlan igazságosztó külső és belső küzdelmeit ábrázolja. (Fun fact: Reeves annak idején a Dél-Kaliforniai Egyetemen Jeph Loebtől tanulta a forgatókönyvírás csínját-bínját.)
A történet szerint Batman már két éve dolgozik Gotham City rendjének fenntartásán, amely azonban saját bevallása szerint is lehetetlen feladat. A film elején egy ismeretlen, álarcos férfi meggyilkolja a polgármestert, aki épp az újraválasztási kampányán dolgozik. Hamar kiderül, hogy nem politikai gyilkosságról van szó: a magát Rébusznak nevező álarcos belengeti, hogy hamarosan újabb áldozatok következnek, a célja ugyanis az, hogy napvilágra kerüljön Gotham vezetőinek minden mocskos titka. A gyilkosságok pikantériáját az adja, hogy Rébusz (Paul Dano) Batmannek címzett borítékokat hagy hátra a helyszínen, melyek verses feladványokat rejtenek. A gothami rendőrség talán egyetlen nem korrupt tagja, James Gordon hadnagy (Jeffrey Wright) törékeny szövetséget tart fenn a Denevéremberrel, akivel közösen elkezdik felgöngyölíteni azt az ügyet, amely sokkal mélyebbre vezet, mint elsőre gondolták volna.
A film előzetesei nem hazudtak: aki az első képsorok láttán egy nagyon-nagyon sötét, veszedelmes és ijesztő Gothamet vizionált, egyáltalán nem tévedett. Ehhez a városhoz egy hozzá illő Batman dukál: Bruce Wayne szinte teljes egészében Batmannek szenteli minden idejét, az éjszakában él és vadászik. A gyermekként elárvult milliomoscsemetét még mindig a bosszú hajtja: azok a nem látható sebek vezérlik, amelyekre nem talált, s talán nem is keresett gyógyírt. Ebben a végeláthatatlan harcban hűséges komornyikja, Alfred Pennyworth (Andy Serkis) segíti, aki aggódva figyeli az önmagát lassan teljesen felemésztő fiatalembert.
Batéve tudom a szövegem!
Aki legutóbb az Alkonyatban találkozott Robert Pattinsonnal, igencsak meglepődhetett, hogy az egykori vámpírból igazi denevér lett, és ez ebben az esetben nem visszafejlődés. Sajnos azok írják a legtöbb ostoba hozzászólást is a film kapcsán, akik még mindig a csillogó vérszívóval azonosítják a brit filmsztárt, aki pedig az elmúlt nettó tíz évben jobbnál jobb filmekben bizonyította, hogy sokkal több az egykori tinisztárnál. Pattinson valóban eltűnik a szerepben, és ez nemcsak a kiváló Batman-jelmez miatt van így. És ha már színészek: a Batman iszonyat erős castinggal bír, nem igazán lehet gyenge láncszemet találni, maximum olyat, akinek nem jutott elég idő – dacára a 176 perces játékidőnek. Jeffrey Wright szimpatikus Gordon, akiből a következő filmben remélhetőleg sokkal többet látunk majd, de szintén a protagonisták táborát gazdagítja a Selina Kyle-t, vagyis a Macskanőt alakító Zoë Kravitz. Kravitz szintén több filmben bizonyította már tehetségét, és a Batmanben is sokrétű alakítást hoz kezdve a dögös femme fatale-tól az összetört kislányig.
Az antagonisták közül mindenekelőtt a Carmine Falcone gengszterfőnök (a kiváló John Turturro) jobbkezét alakító Oswald Cobblepotot, becenevén a Pingvint kell kiemelni. A felismerhetetlenre maszkírozott Colin Farrell csak elsőre tűnt meglepő választásnak, de simán ellopta a show-t minden jelenetében. És természetesen a film főgonoszát, a Rébuszt életre keltő Paul Dano az, akinek igazán a helyén kellett lenni. Aki látta már ez egyedi mimikájú színészt negatív (vagy a Fogságban című film esetében negatívnak hitt) szerepben, az sejthette, hogy Dano mely oldalát domborítja majd ki az egyébként rendkívül súlyosan terhelt, egyszersmind istenkomplexusos zseninek, akinek egyébként az igazi nevét nem is tudjuk meg – vagy legalábbis nem erősítik meg egyértelműen.
Ami mindenképpen jót tett a filmnek, hogy bár többnyire A-listás sztárokat látunk a vásznon, de mindenki alárendelte magát Reeves víziójának, ez a hozzáállás meg is hálálta magát: régen láthattunk ennyire erős atmoszférájú Batman-filmet. De tovább megyek: régen láthattunk ilyen szuperhősfilmet. Sőt még tovább megyek: régen láthattunk ennyire erős atmoszférájú thrillert.
Batakarítás
Merthogy bizony a Batman sokkal inkább thriller, mint bármi más, és ez még a szuperhős körítéssel együtt is így van. Jóllehet, időnként a noirba hajló jelenetek és beállítások is megjelennek – sőt, tulajdonképpen az egész, nyomozásra felépített sztori noir klisé –, de hangulatát tekintve én egyértelműen a thrillerek közé sorolnám az alkotást, nem utolsósorban a képek és a zene révén összeálló atmoszféra miatt. Greig Fraser (aki legutóbb a Dűnét követte el) elképesztően szép beállításokkal és színekkel operál, amelyeket Michael Giacchino hátborzongató, szimfonikus taktusai egészítenek ki. Igazi mestermunka, amit moziban kell látni!
Nem véletlenül vekengtem a műfaji besoroláson, mert hazudnék, ha egyértelműen thrillerként azonosítanám a Batmant, mivel jócskán van benne dráma és akció is, ugyanakkor a legjobb thrillerekre jellemző sűrű, fenyegető légkör szinte átütött a vásznon. Tematikáját tekintve a film alapvetően az apák vélt és valós bűneivel foglalkozik, generációkon átívelő problémákat boncolgat. Ez a 2019-es Joker esetében is így volt (ott ugye az merült fel, hogy mi van, ha Thomas Wayne nemcsak Bruce apukája, de esetleg a hányattatott sorsú Arthur Flecké is), Reeves Batmanje azonban nagyon fontos kérdéseket vet fel az öntörvényű igazságosztó és a valódi hős megszületése kapcsán. Bruce Wayne ugyanis ebben a filmben először a bosszúként hivatkozik magára: szülei elvesztéséért bosszút áll mindenkin, aki szerinte Gotham mocskához tartozik, azonban a film során olyan válaszokra lel, amelyek alapvetően rendítik meg hitében és identitásában.
Reeves fel meri tenni a kérdést: mi van, ha Thomas Wayne valójában szintén olyan korrupt közszereplője volt a városnak, mint azok, akik ellen fia küzd? Ha ez igaz, Batman meghasonul és megszűnik létezni. A rendező borzasztó okosan, elegánsan alkotta meg a párbeszédeket Peter Craig társíróval, de ez az elegancia és intelligencia az egész filmet áthatja. A Batman intellektusában sok rokonságot mutat Nolan trilógiájával, aki mindig is pszichologizáló rendező volt. Reeves azonban sokszor mélyebbre megy, így ez a film inkább rokonítható az Eredetben látott apa-fia konfliktussal (megsúgom: végül itt is sikerül feloldani az ellentmondásokat).
Hosszan boncolgathatnám még, mi mindennel foglalkozik – néha csak marginálisan – a film, de a lényeg az, hogy a 176 percnyi játékidő nem lett sok. Egyetlen egy jelenetnél éreztem azt, hogy kicsit leültünk, de a feszültség egyébiránt végig uralta a mozit, amely szerencsére nem gabalyodott bele a rengeteg szálba, amelyet felvetett. A Batman nagyon szép ívet írt le, és úgy lett ismét eredetfilm, hogy abszolút nem érződik annak. Reeves egy összetett, okos és izgalmas adaptációt tett le az asztalra, aminek talán azok is örülhetnek, akik Affleck verziójára voltak kíváncsiak. Egy biztos, lesz folytatás, és ezt most talán ismét úgy várhatjuk, ahogy a 2005-ös Batman: Kezdődik! után – már csak azért is, mert az Arkham Elmegyógyintézetben akadnak még érdekes figurák, akik egészen biztosan nem fogják elbohóckodni a szökést…
