Frank Herbert Dűne című sci-fi klasszikusa igencsak erős alapanyag. Erre bizonyíték, hogy ezidáig két rendező bicskája is beletört (Alejandro Jodorowsky, David Lynch), egynek sikerült egy kifejezetten erős adaptációt szállítani, még ha "csak" egy televíziós minisorozat formájában is (John Harrison), és most itt van a kanadai zseni, Denis Villeneuve (ejtsd: Deni Vilnöv), aki szintén nekirugaszkodott. Lássuk, hogy sikerült neki!
Hatalmi Atreidesődések
Frank Herbert 1965-ös regénye mindig is piszkálta a filmesek fantáziáját. Nemcsak azért, mert monumentális díszleteket leíró sci-fiként (kellő pénzmaggal) igazán látványos mozikat lehetett volna belőle forgatni, hanem a szöveg tartalmi sokrétűsége miatt is. Herbert műve ugyanis rögtön azok közé a science-fiction panteonban tanyázó alkotások közé kéredzkedett be, ahol Arthur C. Clarke, Isaac Asimov vagy épp Stanisław Lem regényei már régóta ott figyeltek. A Dűne premisszája és szövegének gazdagsága, mindig aktuális mondanivalója, sőt, prófétikussága nemcsak izgalmas játékra invitálhatta tehát a kellően bátor direktorokat – no meg a stúdiókat –, de mindig ott volt benne a lehetőség, hogy filmklasszikus szülessen belőle.
Ahogy azonban azt mind a 70-es évek közepén befuccsolt Jodorowsky-adaptáció, mind a végül is elkészült, de meglehetősen felemásan fogadott 84-es Lynch verzió mutatta: a Dűne nem adja könnyen magát. S ha már Dűne! Herbert regénye az időszámításunk szerinti 10 191. évben játszódik, amikor is az emberiség bolygóközi impériumot hozott létre, mely leginkább a feudalizmusra hasonlít. Az uralkodó császár alatt/mellett a másik legnagyobb hatalom az Űrliga, amely monopóliumként disponál az űrutazás felett, harmadik félként pedig a Landsraad, vagyis a nagy nemesi házak tanácsa rendelkezik galaktikus befolyással.
Azt talán már ebből a néhány mondatból sejteni lehet, micsoda világépítés állt a Dűne mögött, Herbert semmit nem bízott a véletlenre. A Dűne tulajdonképpen abból a konfliktusból indul ki, hogy IV. Shaddam, a padisah császár a világegyetem legfontosabb bolygója, az Arrakis – más néven a Dűne – sivatagbolygó feletti uralmat elveszi a Harkonnen-háztól, és odaadja az Atreides-háznak. Az Arrakis jelentősége abból az egyszerű tényből fakad, hogy kizárólag ezen a bolygón terem meg az űrutazáshoz, egész pontosan a navigáláshoz elengedhetetlen tudattágító anyag, az úgynevezett fűszer, más néven melanzs. A Harkonneneknek tehát menniük kell, az Atreideseknek pedig jönniük, de amikor egy ilyen stratégiai fontosságú helyszín feladása és elfoglalása a tét (ha a császár parancsolta, ha nem), semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Ebből a konfliktusból indul ki a 2021-es változat is.
Űrboszorkánykonyha
A regény, s így az összes eddigi filmfeldolgozás központi alakjai az Atreides-ház tagjai. Leto Atreides herceg (Oscar Isaac), a Caladan uralkodójaként nagy tiszteletnek örvend, s mert befolyása egyre inkább nő, a császár fenyegetve érzi saját hatalmát, az arrakisi őrségváltás tehát nem puszta szívjóságból történik meg: a császár az egymással rivalizáló (adott esetben egymást ki is irtó) házak meggyengítésével akar ismét megerősödni.
Az egyébként is szövevényes galaktikus politikát tovább bonyolítja a Bene Gesserit rend. A kizárólag nőkből álló harcos-misztikus apácarend (pejoratíve: boszorkányok) a Dűne világának negyedik hatalmi ágát jelenti, bizonyos szempontból ők a legerősebbek. A rend végső célja, hogy az évezredek során úgy manipulálják az emberiség vérvonalát, hogy végül megszülethessen az az idő fölött álló szuperember, aki hitük szerint elvezeti majd fajunkat a tökéletes világba. A Bene Gesserit ezt a személyt a Kwisatz Haderachnak hívja, aki egyfajta messiásként emelkedik majd ki az emberek közül, a rend pedig e személy életre hívása érdekében évezredek óta plántálta az eljövendő szabadítóról szóló jóslatot galaxisszerte.
.jpg "dűne_2_(imdb)")
Az már a film elején kiderül, hogy az Atreides-háznak vélhetően sok köze van/lesz a Kwisatz Haderach-hoz, ahogy az is, hogy Leto herceg ágyasa, Lady Jessica (Rebecca Ferguson) maga is a Bene Gesserit rend tagja, akit azzal bíztak meg, hogy leányt szüljön a hercegnek. A rend terve szerint a születendő leányt a Harkonnen-ház egyik férfitagjához adták volna, és az abból a frigyből született fiúgyermek lett volna a Kwisatz Haderach. Jessica azonban – a herceg iránti szeretetből – fiút szült: Paul Atreidest (Timothée Chalamet), akit ráadásul már kisgyermek kora óta tanított a különböző BG-praktikákra, a fiú pedig idejekorán különleges képességekről ad tanúbizonyságot.
Sejtem, hogy már ennyi expozíció is túl sok lehet egyeseknek, pedig hol van ez a szöveg a regény komplexitásához képest! Szerencsére Villeneuve nem ilyen tankönyvszagúan dolgozta fel az alapokat, de ha valaki szűz szemmel nézte meg a filmet, lehetséges, hogy keveset értett meg a világ lore-jából. Az mindenesetre biztos, hogy az építkezést nem lehet számonkérni a 2021-es Dűnén. Sok minden mást viszont igen!
Víziók, messiások, értelmezések
Az ifjú Paul áll tehát minden történések középpontjában, melynek először csak akaratlan részese, később pedig már elsődleges alakítója lesz. Herbert regénye egy olyan sci-fi messiást mutatott be az Atreides-ház örököse személyében, aki körül már az útja elején is komoly kérdések merülnek fel, és nem egyedül a képességei miatt. Ami ugyanis a Bene Gesserit számára a Kwisatz Haderach, vagyis az emberiség üdvözítője, az az Arrakis bolygó őslakosai, a fremenek számára a Mahdi, vagyis az a próféta, aki elvezeti őket a paradicsomba. Ha érzünk némi áthallást a kereszténység és az iszlám kapcsán, nem véletlen. Paul Atreides (a majdani Paul Muad'Dib) a 11. évezred Krisztusa, aki azonban szinte minden tekintetben antikrisztusi karakter. (Még akkor is, ha nem az emberiség elveszejtése a végső célja, mint a Jelenések könyvében megjelenő kollégájának, akik egyúttal egy korszellemet is jelöl.)
Miért ez a vallásfilozófiai elemzés? Nos, egyrészt azért, mert Villeneuve és társforgatókönyvírói, John Spaihts és Eric Roth leginkább ezt a vonalat domborították ki regényből. A központi kérdés a 2021-es feldolgozásban az, hogy pusztán származása és neveltetése (plusz a Bene Gesserit hatások) elégséges feltételei-e annak, hogy messiás legyen, vagy esetleg a külső hatások, a családját ért támadások és a fremen nép hozzá fűződő reményei tették azzá, aki végül is lesz lesz majd. Iszonyú fontos kérdések ezek, és Villeneuve nagy érdeme az, hogy ezzel foglalkozik – igaz, több más dolog kárára. És ezt éreztem az új adaptáció legnagyobb gyengeségének. Értjük, hogy ez a film bevallottan és jegyzetten csak az első részét dolgozza fel a regénynek, de az alapozás terhe alatt itt-ott megrogyni látszik, miközben egyébként művészileg, hangulatilag végig egységes és a saját filmes logikájának nem mond ellent.
.jpg "dűne_1_(warner_bros)")
Lynch 84-es filmje egyben próbálta meg a lehetetlen, nem is sikerült neki, bár közel sem olyan rossz mozi, mint amilyen a híre. Villeneuve filmje ezzel szemben a 2 óra 36 perces bőséges játékidő alatt sokszor szükségtelenül meditatív és lassú. Nem mintha nem lennének gyönyörűek a képei: Greig Fraser operatőr elképesztően szép munkát végzett, már amikor látszik valami a képernyőn, de erről majd később. Ahogy a cikk elején írtam, számomra továbbra is a 2000-es minisorozat a legjobb adaptáció, amely technikailag persze már akkor sem szaggatta az istrángot, cserébe viszont hangulatában jól ragadta meg az alapanyag esszenciáját. Ez az esszencia szerintem egyébként az, amit Villeneuve és munkatársai is értettek: miért és hogyan lesz megváltó egy megváltó.
Csakhogy amíg Jézus Krisztus az Isten fiaként volt jelen földi, fizikai testében, addig a Dűne messiása (ez egyébként a regényfolyam második etapjának címe is) génnemesítés és némi misztikum közjátékának eredményeként születik meg. A legfontosabb kérdés az alapműben is az: vajon szükszégszerűen lesz egy idő után elnyomó a messiás, vagy ő maga is a körülmények áldozata lesz. Paul Atreides azért antikrisztusi figura, mert bár sosem látott hatalommal jelenik meg az emberiség ezen elképzelt történelmének színpadán, és alapvetően jó szándék vezérli, emberi mivoltából fakadóan nem lehet tökéletes, és alapvetően alkalmatlan arra, hogy "üdvözítő" legyen. A messiás jelentése egyébként szabadító, Jézus Krisztus korának zsidósága éppen ezért egy erőteljes katonai vezetőt, egy valódi királyt várt, aki felszabadítja őket a római uralom alól. A zsidó nép végül nem azt kapta amit várt, Paul ezzel szemben azt a narratívát követi, amely megfelel a próféciák értelmezésének. Mindez persze nem a mostani film történése, de az alapok megvannak, és aki ismeri a cselekményt, ebben a tekintetben valószínűleg nem tapasztal majd hiányérzetet a mozi megtekintésekor.
Homok a gépezetben
Mi hibádzik mégis? Alapvetően azt éreztem, hogy a forgatókönyv egyensúlyproblémákkal, ritmusgondokkal küzd. Mélységet szinte kirázólag a Paul-Jessica-Leto-hármas kap, ami persze valahol jogos és érthető, ugyanakkor az alapvető konfliktus éppen ezért válik kissé súlytalanná (a császár egymásnak ugrasztja a házakat), mert picit elveszünk a misztikumban. Úgy tűnhet, mintha ellentmondanék magamnak, hiszen nekem is Paul messiássá válása volt a központi üzenet, de a film sok részletet átugrik. Bár a készítők vállaltan tették a fókuszt inkább az Atreidesek kapcsolataira, de egy alapozó filmben akkor is több helyet kellett volna kapnia az itt csak sietősen felvázolt politikai berendezkedésnek vagy például a Harkonnenekkel való konflikus alapjának.
A Bene Gesserit jelentőségét mindazonáltal sikerült jól bemutatni, ahogy a beduinokról mintázott fremenek egzotikuma is megjelenik, bár tudható, hogy igazi mélységet majd csak később kapnak. S hogy mi a helyzet a homokférgekkel? Nos, az elsőre érdekes dizájn mögött azért érezhető az átgondoltság, és amikor nagy Shai-Hulud tiszteletét teszi a képernyőn, az tényleg lenyűgöző. Minthogy ez egy "első rész" volt, így arra sem derült fény, hogy a Dűne férgei mekkora jelentőséggel bírnak, mindössze vallási vonatkozásban tűnhettek most fontosnak. Bár sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán elkészülhet-e a folytatás (nonszensz, de a dilettáns barmokat felvonultató Warner székházában tényleg ilyen félautomaták döntenek), végül mégiscsak zöld utat kapott a munka, úgyhogy Villeneuve is elkészítheti a regény második felét, amely ígérete szerint sokkal akciódúsabb lesz.
Én persze nagyon várom folyatást, ahogy ezt is vártam. A kanadai direktor az elmúlt tíz évben legalább négy zseniális filmet lerakott az asztalra (Fogságban, Sicario, Érkezés, Szárnyas fejvadász 2049), és világos, hogy teljes egésszé a második etappal együtt válik majd a filmélmény, amire azonban 2023-ig várni kell. A 2021-es Dűne mindazonáltal igazi mozis élmény, már ha van normális mozi, ahol meg lehet nézni. Sajnos, ahogy legutóbb Az öngyilkos osztagnál is megírtam, a helyi filmszínház érezhetően technikai problémákkal küzd és ennek, mi, nézők láttuk – vagy hát nem láttuk – kárát. A Dűnét ugyanis nálunk (az első héten legalábbis) csak 3D-ben lehetett megnézni, a szemüveg pedig eleve sokat sötétít a képen. A film számos sötétebb jelenettel operál, úgyhogy voltak percek, amikor konkrétan nem láttam semmit. Mivel konvertált 3D-ről van szó, ezért ha nem vettem volna fel szemüveget, akkor is jobban jártam volna: teljesen felesleges ezt a változatot megnézni, sőt, ha őszinte akarok lennie, akkor igazából átverés, úgyhogy aki teheti, 2D-ben tekintse meg. (Erősen gondolkodom, hogy lesz egy ilyen újranézés.) A hang volt a másik nagy probléma, amiről nem tudtam eldönteni, hogy a hazai forgalmazó rontotta el vagy ez is a mozi hibája, mindenesetre számos jelenetben elképesztően hangosak voltak a zenék és az effektek, a szinkront pedig nem lehetett érteni. Ez gáz, na! A technikai gikszerek rengeteget rontottak az élményen.
Ezzel együtt a Dűne nemcsak a szezon, de talán az év legmonumentálisabb filmje, amit érezhetően nem kibicek raktak össze, hanem a forrásművet tisztelő profik. Az alapanyag azonban nem adja könnyen magát, és így felemás lett a végeredmény. Mint mondtam, ez azt is jelenti, hogy a két év múlva érkező folytatással viszont már biztosan teljes lesz az élmény. Addig is erősen ajánlom a regényt és a minisorozatot, bónuszpontért pedig a 84-es adaptációt is meg lehet tekinteni. Zárszóként már csak csak annyit: ugyan nem született új messiás, de hálistennek a Monty Python Brianjével ellentétben nem is lett haszontalan ez a fiú!
-400x225.jpg)
