Mielőtt azonban ténylegesen a filmre térnénk, nézzük meg, mi is az a Sator-négyzet! Ez a bizonyos négyzet a Wikipédia szerint egy latin nyelvű palindrom, amelynek 25 betűjét 5 sorban és 5 oszlopban, négyzet alakban írják fel.Ábrát is mutatok róla, íme:
A palindrom szó lényege, hogy visszafelé olvasva is ugyanaz. (Lásd: indul a görög aludni) Nolan a Sator-négyzeten szereplő Sator, Arepo, Tenet, Opera, Rotas, egyenként is értelmes szavakat egy az egyben átemelte legújabb filmjébe, igen fontos dolgokkal kötve össze őket. Közülük is a legfontosabb a címadó Tenet, amely nemcsak palindrom szó, de latin (birtokol, tart) és angol (elv, tan) szóként is jelentéssel bír. No, mielőtt mindenkit elveszítek a nyelvészkedéssel, nézzük, mit érdemes tudni a filmről.
A Tenet Christopher Nolan régóta dédelgetett sztorija, amelynek központi gondolata az időinverzió, vagyis az idő visszafelé haladása és ennek kiaknázása. A film kapcsán sokan a Mementót idézték fel, csakhogy amíg a Memento egy pszichológiai thriller, addig a Tenet science-fiction kémfilm. Ez a megnevezés egyébként meglehetősen eufemisztikus, mert bár a Tenet sci-fi is, meg kémfilm is, mégis több ezeknél a műfaji megjelöléseknél.
Hogy Nolan minden egyes filmje mozis esemény, lózungnak hat, pedig ha van kortárs alkotó, akinek a mozgóképeit egyaránt szívesen fogyasztja a Halálos iramban-sorozat rajongója és az elvont, köldöknézős filmeket kedvelő elitista, akkor az ő. A brit csodagyerek olyan filmeket tett már le arra a bizonyos asztalra (amelyre mindenképpen le kell tenni valamit), mint az előbb említett Memento, A sötét lovag-trilógia, A tökéletes trükk, az istenített Eredet vagy a filozofikus sci-fi, a Csillagok között. Legutóbb a Dunkirk került ki a mester keze közül 2017-ben, ami kissé megosztotta a közönséget.
A Tenet megtekintése után több portál kritikáját sőt, nézői véleményeket is elolvastam. Azt régóta tudjuk, hogy a lakossági hozzászólások nem az elemzői igény jegyében születnek meg, de én azért mégiscsak átrágtam magam jó néhány kommenten. A legtöbb helyen azt olvastam, hogy a Tenet “rohadtul látványos, de én rohadtul nem értem.” A hozzászólások eme wagneri leitmotivuma arra engedett következtetni, hogy a mi derék Christopherünk ezúttal tényleg elrúgta a pöttyöst.
Nekem, aki a Dark című kiváló német sorozaton és a Doctor Who-n edzőttem, nem jelentett különösebb gondot a film megértése. Ez most úgy hangozhat, mint annak az idegesítő gyereknek a dicsekvése, aki a suliban 2002-ben már arról beszélt, hogy ő bizony látta a Star Wars kilencedik részét, ami természetesen nagyon rossz volt. (És tavaly kiderült, hogy sajnos tényleg az..) De tényleg, nem olyan nehéz film a Tenet, csak hangos (képileg is!) és nem feltétlen úgy vezeti az embert, ahogy azt megszoktuk. A sztori egyébként egy név nélküli főhősről (John David Washington, Denzel Washington fia) szól, aki CIA-ügynökként egy balul elsült küldetés után látszólag meghal, legalábbis a külvilág számára. A Hőst (innentől így) ezek után megkeresi a Tenet nevű, rejtélyes szervezet képviselője és egy feladattal bízza meg. Hamarosan kiderül, hogy a félresikerült akció is része volt annak az összeesküvésnek, ami a harmadik világháborút szeretné elősegíteni, Teneték meg épp ezt szeretnék megakadályozni. A Hős később maga is találkozik az időinverzióval, így történhet meg például, hogy pisztolyával nem kilövi, hanem elkapja a golyókat, de az is hamar kiderül, hogy ennél azért sokkal komolyabb funkciói is vannak az egyes tárgyakat vagy személyeket érő “lassított entrópiának”.
A filmben szó szerint versenyfutás zajlik az idővel, nolani logikával, ami most mintha nem lenne annyira tiszta, mint korábban. Pedig a Tenet nem egy erőltetetten túlgondolt film, igaz, sokkal okosabbnak láttatja magát, mint amilyen. Nolan most egy kicsit jobban magára hagyja nézőjét, aki, ha gyakorlatlan, biztosan belesétál a csapdába. Nem mondom, volt, ami csak a film egy későbbi pontján lett világos, de ettől függetlenül a Tenet a saját rendszerében koherens, maximum nincs minden teljesen kifejtve. Vannak viszont beszédes nevek, az érthetetlen(nek tűnő) események utáni magyarázatok – ha már visszafelé haladunk – és vannak olyan pazarul átgondolt és kivitelezett akciók, amelyek mind beljebb vezetik a nézőt Nolan tudatába. Mi lehet tehát a baj a Tenettel? Talán az, hogy nem olyan, mint a szerző korábbi filmjei, pedig minden kockájából árad a nolani hatás és intellektus. Csak ezúttal kicsit másképp.
A film több mottót is feldob, amelyek később talán rajongói poszterekről köszönnek majd vissza. Ilyen a Clémence Poésy alakította tudós mondata, amelyet a Hősnek címez az inverzióról: “Ne próbálja megérteni, érezze!” De ilyen lehet Robert Pattinson karakterének kicsit az Oravecz-Coelho-Szabó Péter hármashatár-hegyen billegő egysorosa is: “Ami történt, megtörtént!” A Hőst segítő Pattinson karaktere egyébként a Neil névre hallgat és akármi legyek, ha ez nem a line, vagyis a vonal (idővonal?) anagrammája, ami máris újabb izgalmas jelentésrétegekkel tölti meg a filmet.
Egyébként, ha már sokan kémfilmnek mondják, a klasszikus filmes hagyományokhoz híven itt is van femme fatale (egy volt csoporttársam szerint fémfatál) és van gonosztevő is. A különleges szépségű Elizabeth Debicki alakítja az orosz maffiózó, Andrei Sator (Kenneth Branagh) elhidegült feleségét, aki valóban a végzet asszonyává válik, csak egy kicsit más értelemben. Branagh egyébként a Jack Ryan: Árnyékügynök után másodjára alakít szláv bűnözőt, ezúttal sokkal hitelesebben, igaz, szerepe is fontosabb.
Árulkodó lehet, hogy amikor megkérdezték, jó volt-e a film, csak azt tudtam mondani, hogy nem jó a kérdés. Megintcsak nem a sznobizmus beszél belőlem (ami a filmben csupán pár percre felcsillanó Michael Caine szerint angol nemzeti kincs), de tényleg nem lehet ezen a koordinátán értékelni. Az biztos, hogy nem ez Christopher Nolan legerősebb filmje, de ez messze nem jelenti azt, hogy gyenge lenne. A Tenet mint szuperprodukció kulcsa abban áll, hogy hangos (Ludwig Göransson atmoszférikus taktusai félelmetesek) és látványos (Hoyte van Hoytema operatőr kiváló) blockbuster legyen, ami a koronavírus sújtotta moziszezon becsületét valamelyest visszaállítja. Ez csak részben sikerült és ez akkor sem baj, ha a Tenet esetleg a nolani panteon enfant terrible-jeként végzi majd némelyek szemében (Ciceróul szólva: O tempora, o mores!) A Tenet ugyanis talán a leguniverzálisabb Nolan összes művei közül, hiszen ki nem ábrándozott már az idő visszafordításáról, a hibák kijavításáról, egy tragédia megakadályozásáról? A Tenet szerencsére nem ennyire sekélyes kérdező és választ sem ad egykönnyen. Legalábbis nem olyat, amit várnánk. Hiszen sokszor nem úgy történnek a dolgok, ahogy várjuk. De attól még megtörténnek. “Hát hogy tudsz ilyen utolsó lenni, hogy ami volt, úgy többet nem lesz semmi?”
