Miczura-Varga József, a görög-zsidó-roma felmenőkkel rendelkező utcazenész hét éve már muzsikált néhány hétig a csabai utcákon, majd egyszer csak elment, most visszatért. Valamikor napközis tanárként tevékenykedett egy fővárosi általános iskolában; egy baleset miatt azonban leszázalékolták.
– Milyen baleseted volt?
– 2014-ben rablótámadás áldozata lettem: szívtájékon, tüdőn, vesén szúrtak. A tárgyaláson viszont azt mondtam a bírónak, hogy hajlandó vagyok megbocsájtani neki. De mivel fájdalomcsillapítóként ópiát tartalmú gyógyszert szedek, így törvényes akadálya van annak, hogy visszamehessek az iskolába.
(Közben elhalad mellettünk Soós Emőke bábszínész. Ránk köszön. Józsi: „Maximális tiszteletem, Hölgyem! Kellemes tavaszt kívánok!” Emőke: „Nagyon rám fér!” Miután a gitáros megtudja, hogy Emőke bábos; elmeséli, a múltkor volt egy színházi bejáráson… amúgy ír prózákat, anekdotákat, illetve félig igaz, amolyan La Fontaine-es meséket.
– Sok olaszos dalt játszol.
– Igen, és elég jól beszélem a nyelvet.
– Csabai vagy?
– Eredetileg Komádiban születtem. A lényeges iskolai tanulmányaimat itt végeztem el, majd elmentem Budapestre, egyébként egyke vagyok.
– Utoljára 2015 decemberében láttak.
– Nagyon sikeres éveket töltöttem a feleségemmel, szinte bejártuk a világot. majd különváltunk és hazajöttem.
– Jelenleg hol laksz?
– A békési barátom, Horváth Elek tanár úr javaslatára Vésztőn vásároltam egy házacskát.
– Elek óriási lélek.
– Gazdag. Full milliárdos, quadro milliárdos.
– Főleg belülről.
– Főleg belülről. Nekem az a célom, hogy hagyjak itt nektek valamit, ennek a nemzedéknek. Nem replikák, nem utánzatok: egy kicsit latinos, egy kicsit romás, egy kicsit magyaros beütéssel.
– Milyen visszajelzéseket kapsz?
– Respektet. Tisztelnek, harcolnak értem. Megkaptam az engedélyt az Andrássyra, illetve az állomás aluljárójában játszhatok. Hevesi tanár úrnak is rengeteget köszönhetek, ő a lelki barátom.
– Játszol egy dalt?
– Milyet?
– Bármit.
– Élek-halok a magyarokért. Lélekben magyar vagyok, imádom őket, nekem csak magyar feleségem volt.
– Hány volt?
– Négy.
– Gyerekek?
– Hét.
És akkor a húrok közé csap:
„Szeretettel köszöntelek, Békéscsaba! (majd belekezd az Ismerős Arcok Nélküledjébe) Annyi mindent kéne még elmondanom, s ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom…”
