Hevesi Imre az évforduló kapcsán elmondta, ezelatt a negyvenöt év alatt is tartotta magát ahhoz az elvéhez, hogy igényes, ugyanakkor szórakoztató élőzenét játszon a gyermekeknek, legyenek nagyobbak vagy egészen aprók. Kiemelte, fontos volt, hogy élőben, sok hangszeren játszva, vidám és érdeklődést felkeltő dalokkal ajándékozza meg közönségét.
– Amit én kapta, az egyszerűen szavakba sem foglalható, annyi minden fantasztikus dolog történt. A gyerekek mind egy-egy kis igazi csodák. Ahogy egyre többször találkozunk, úgy jönnek egyre közelebb, körbeállnak, a végén pedig már együtt zenélünk, énekelünk, ők pedig ismerkednek a hangszerekkel, akát meg is fogják őket, hogy érezzék azok rezgését. Napokon keresztül lehetne mesélni a történeteket. Ami külön nagyon jó érzés, hogy sok gyermek, amikor már nagyobbacskák lettek, zenélni is elkezdtek a koncertek hatására – emlékezett vissza Imi bácsi.
Hozzátette, a legnépszerűbb dalokból hozott egy bonbonos doboznyit, két állandó segítője – Jánki Zoltán és Pásztor Jácint – mellett pedig egy meglepetés vendéget is meghívott, Tücsök Peti (Berényi Nagy Péter) emelte a gyerekbuli hangulátát.

A koncertre érkező családok és porontyaik barátként köszöntötték Imi bácsit, sokan külön ki is öltöztek, ahogy ők mondják, koncertes ruhát vettek fel a szülinapi zenéléshez. A csöppségek közül néhányan már a koncert előtt elfoglalták a játszószőnyeget, a többség azonban tűkön ülve várta kedvencét, volt aki játékgitárral a kezében készült a közös örömzenére.

És hogy miért is adtuk ezt a címet cikkünknek? Imi bácsi nevetve mesélte, hogy a gyerekek jártukban-keltükben, a Csabagyöngye előtt elhaladva rendszerint elmondják: Itt lakik Imi bácsi!