Az „Ajtók kitárulnak” – szombaton kezdődik a Békéscsaba 300 programév

2018. április 26. 13:40 | Szendi Rita

A Békéscsaba 300 programsorozatot az „Ajtók kitárulnak” című előadással és a békéscsabai származású, világhírű Tóth Péter zongorakoncertjével indítják útjára. A Jókai Színházban megrendezett ünnepi nyitányt számos program követi majd egészen októberig, úgy mint a Csabai Kolbász-blues-pálinka piknik, az Időutazás Fesztivál, vagy a sorozat zárásaként a 300 év 300 énekes elnevezésű esemény.

Markovitz Mátyás Békéscsaba újra telepítésről szóló versének első soraival köszöntötte az érdeklődőket azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Békéscsaba 300 programsorozat nyitó rendezvényének és kiemelt eseményeinek részleteit ismertették. A tájékoztatón Bíró Csaba kiemelte, hogy egy évvel ezelőtt kezdte el a Békéscsaba Várostörténeti Emléktestület a szervezési munkálatokat, amelyekbe az egyházak képviselőit, a helyi civil szervezeteket és a kulturális intézmények szakembereit is bevonták.

– Sokan dolgoztak benne, rengeteg olyan jó ötlet, és megvalósítandó programot, és célt tűztek ki, ami újszerű volt és tovább gondolva színesíti ezeket a programokat – fejtette ki a Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság elnöke, Bíró Csaba.

A szervezőknek az a célja, hogy a város teljes lakosságát be tudják vonni Békéscsaba újra telepítésének 300. és várossá válásának 100. évfordulójának megünneplésébe.

– Úgy gondolom, hogy egy ilyen emlékév megünneplése az nagyon-nagyon fontos a város részéről, és a városlakók részéről is, és fontos, hogy mindenki bevonjunk ebbe az ünneplésbe – mondta el Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármestere, Kiss Tibor.

Szombaton este rendezik meg a programsorozat nyitányát, ahol az Ajtók kitárulnak című előadást, majd Tóth Péter zongorakoncertjét láthatják az érdeklődők a Békéscsabai Jókai Színházban.

– Sikerült Tóth Péter csabai születésű, világhírű zongoraművészt haza hívni. Ő fog majd egy szóló zongorakoncertet adni a jelenlévőknek. A koncert repertoárja kapcsán azt kértük, hogy magyar szerzők művei hangozzanak el, illetve némiképpen idézze meg az 1700-as éveket - amikor Békéscsaba újra telepítése bekövetkezett – az akkori barokk klasszikus muzsikát – fogalmazott a polgármester,  Szarvas Péter.

A nyitó ünnepséget a 7.Tv élőben közvetíti majd, így nézőink a behir.hu/tv-n a 7.Tv-n, és a faebookon is követhetik a műsort.

A megnyitót követően egészen októberig várják a különböző rendezvények az érdeklődőket. Kiemelt esemény lesz július 7-én és 8-án az Időutazás Fesztivál, ahol a megelevenednek a több évszázados hagyományok. Majd augusztus 20-án felavatják a Szent István szobrot, végül október 27-én és 28-án a felújított Evangélikus Nagytemplomban a 300 év 300 énekes című koncerttel zárják az emlékévet.

 

 

További programok »

FEL