Véget ért a ZENIT - Gálaműsorral zárták a négy napot - videóval

2017. augusztus 20. 18:31 | Szabó Rita

Az esős időjárás miatt a főtér helyett, a Csabagyöngye Kulturális Központ adott otthont a fúvószenei fesztivál záróprogramjának.

Augusztus 20-án 16 órától várták a fúvószene kedvelőit a Zenit záró műsorára, ahol többek közt fellépett a révkomáromi Vesela Kapela szlovákiai együttes, a gyomaendrődi Színfolt Mazsorett Csoport és természetesen a békéscsabai Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar is.

Varga István, a ZENIT művészeti vezetője értékelésével kezdődött meg az ideI gálaműsor. A konzulens elmondta, hogy a rendezvény ismét bebizonyította, hogy érdemes volt annak idején elindítani ezt a kezdeményezést és mindenféleképpen folytatni kell, mivel mind a négy nap alatt megtelt a főtér. Békéscsaba lakossága szereti a fúvószenét - szögezte le Varga István.

A művészeti vezető szerint a zenekarok és a mazsorettek hihetetlen színes produkciókat mutattak be a négy nap alatt, de kiemelte a ZENIT kapcsán a Köröspari Vasutas Koncert Fúvószenekar előadásait is.

 

 

Augusztus 20-a révén a Színfolt Mazsorett Csoport egy magyaros táncegyveleggel kápráztatta el a Csabagyöngye közönségét, míg a Vasutas Fúvószenekar egy különleges összeállítással készült a Zenit gálaműsorára - mondta Döge Csaba, a zenekar karnagya.

Az esős idő ellenére a gálaműsorra sokan ellátogattak és vastapssal értékelte a közönség a több, mint egy órás zenés, táncos összeállítást.

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL