Augusztus elsejétől egyetemmé válik a Gál Ferenc Főiskola

2020. július 13. 14:13 | behir

A Békéscsabán, Szarvason és Gyulán is önálló kart működtető Gál Ferenc Főiskola az Országgyűlés által májusban megszavazott felsőoktatási törvénymódosítás értelmében augusztus elsejétől Gál Ferenc Egyetemként működik tovább.

A főiskolát Glattfelder Gyula püspök a trianoni határ-húzások után Szegeden alapította meg, az intézményben az első tanév 1930-ban indult. A főiskola 2008-ban vette fel Gál Ferenc egykori dogmatikaprofesszor nevét, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alapító rektora, máig nagy hatású teológus volt.

Az egyetemmé válás újabb mérföldkő az intézmény fejlődésében, amely jelzi a fennállása óta eltelt 90 év munkájának eredményét, másrészt igazolja, hogy a főiskola jó irányba mozdult az elmúlt években indított fejlesztéseivel, amelyek célja, hogy a főiskola - augusztus 1-jétől pedig már egyetem - a munkaerőpiaccal minél szorosabb partnerségben biztosítson képzéseket, a dél-alföldi régió gazdaság- és társadalomfejlesztési céljait támogatva, a térségben működő cégek, szervezetek képzési igényeinek megfelelően – írja közleményében a felsőoktatási intézmény.

A jövőben a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai kara a gazdasági-, üzleti és szervezetirányítási, valamint rendszerirányítási területek, illetve azokhoz kapcsolódó képzések széles körére kíván fókuszálni, a szarvasi pedagógiai kar profilja a hazai alapfokú pedagógiai rendszer magas minőségű szakember-utánpótlásának biztosítása lesz, a gyulai kar az egészségügyi és a szociális terület szakember-képzésének fejlesztésére koncentrál. Emellett az egyetem kiemelt hangsúlyt helyez a jövőben egyre jelentősebb szerepet játszó rövid ciklusú, valamint a munkaadókkal közösen kidolgozandó és működtetett speciális, a hagyományos felsőoktatási profilokon kívül eső, középfokra épülő szakismereti képzések fejlesztésére.

További programok »

FEL