Jelenléti oktatásra készülnek a Békés megyei egyetemek

2021. augusztus 27. 17:30 | Hidvégi Dávid

Jelenléti oktatásra készülnek a Békés megyei egyetemek, így szeptemberben zavartalanul indulhat el a tanév. A békéscsabai Gál Ferenc Egyetem és az orosházi Kodolányi János Egyetem is felkészült az esetleges online vagy hibrid oktatás bevezetésére, ha arra a koronavírus-járvány alakulása miatt szükség lenne.

Jelenleg még üresek a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karának padsorai, de közel másfél év után ismét megtelnek majd élettel. Az egyetem gazdasági karának dékánja elmondta: az intézményben 20-30 százalékos hallgatói létszámnövekedést tapasztaltak a felvételik után, ez az adat a pótfelvételiket követően tovább javulhat. Dr. Árpási Zoltán hozzátette: 2020 közepe óta a hallgatóik csak ritkán látogathatták az egyetemet, így mindenki várja már a jelenléti oktatást.

– Az eddigi évek gyakorlatának megfelelően elkészítjük az órarendet, várjuk a hallgatókat és az elsőéveseket. Lesz majd gólyatáborunk is a hagyományoknak megfelelően. A járványügyi aktualitásokhoz igazodva, az előírásokat követve a védettségi igazolvány kötelező ezen a rendezvényen – mondta el a gazdasági kar dékánja.

Az orosházi Kodolányi János Egyetem is megszervezte idén a gólyatáborát a tanévnyitó előtt, amelyen 250-300 diák szokott részt venni. A központi székhely-igazgató hangsúlyozta: a járvány ellenére jól alakultak a felvételi számaik. 20-30 fő jelentkezett nappali képzésre, illetve levelezőn is hasonlóan alakul a létszám, ami 20-25 százalékos növekedést jelent. Dr. Malatyinszki Szilárd kiemelte: szeptemberben várják a jelentkezéseket a pedagógus továbbképzésre, amelyre 50-60 fő szokott regisztrálni.

– A diákok nagyon lelkesek, szeretnék, ha hosszú jelenléti oktatás lenne, és nem kellene a monitorok mögé bevackolniuk magukat. A félév során tervezünk online tréningeket, online kurzusokat is, illetve tervezünk olyan programokat, amelyek a novemberi tudomány ünnepéhez kapcsolódnak – fogalmazott.

Az intézményeket az előző tanévben hátráltatta, hogy nem látogathattak el a középiskolákba a felsőoktatást népszerűsíteni. Az egyetemek online marketing eszközökkel próbálták megfogni a diákokat.

További programok »

FEL