Február 15-éig lehet jelentkezni a felsőoktatás szeptemberben induló képzéseire

2021. február 10. 11:29 | Sipos Gábor

A felsőoktatási intézményekbe továbbtanulóknak február 15-e az utolsó határidő, hogy leadják jelentkezésüket az általuk választott intézménybe. A pandémiás intézkedések miatt a választás nem egyszerű, hiszen a személyes benyomást nehezen pótolják az online tájékoztatók

Alig néhány nap maradt azok számára, akik szeretnének felvételt nyerni a felsőoktatásba és még nem döntöttek egyik iskola mellett sem. A koronavírus miatt a felsőoktatási intézmények az ilyenkor szokásos nyílt napokat sem tarthatják meg, az írott ajánlók és az online tájékoztatók pedig csak részben pótolják ezeket az eseményeket.

– Azt gondolom, hogy a legnagyobb problémát a bizonytalanság okozza a középiskolásoknak, nagyon sok fontos pillanat kimarad az életükből. A szalagavató, a ballagás és a nyílt napok is minden bizonnyal hiányoznak nekik – mondta kissé szomorúan Földesi Alexandra, a Gál Ferenc Egyetem Egészségügyi és Szociális Tudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke.

A fiatalok számára az Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért csoport is igyekszik a lehető legtöbb segítséget nyújtani több programon belül. Gémes Dávid, az egyesület egyik alelnöke elmondta, hogy számukra kifejezetten fontos a végzős hallgatók segítése.

– Több programunk fut párhuzamosan, az egyik az az Egyetem Nap. Hetedik éve tartjuk meg ezt, szombaton rendeztük az idei eseményt. Ezen kívül nemsokára indul a Fogadj Örökbe elnevezésű programunk idei évada, a promóciós anyagok még most kerülnek ki az oldalainkra, ezeket érdemes figyelniük a fiataloknak – hangsúlyozta az alelnök.

Békés megyében két egyetem öt campusára lehet jelentkezni. A Kodolányi János Egyetem orosházi tagintézményébe mintegy 50-50 nappali és levelező, valamint közel 100 pedagógus képzésre jelentkezőt várnak, tájékoztatott dr. Malatyinszki Szilárd.

– A kollégáink telefonon emailen folyamatosan várják a jelentkezéseket, a közösségi média felületén is naprakészek vagyunk. Az elektronikus felületeinken vannak cset ablakok, ahova szintén bármilyen kérdéssel fordulhatnak. Ezen túl én azt gondolom, hogy a kollégáim rugalmassága és segítőkészsége az, ami segíthet eligazodni a kicsit kavalkádban – mondta a Kodolányi János Egyetem székhelyi központ igazgatója

A Gál Ferenc Egyetem munkatársai is igyekeznek mindent megtenni a leendő diákokért. A négy Békés megyében található tagintézményben az online tájékoztatás mellett telefonos segítséget is nyújtanak.

– A felvételizők számára korábbiakban mindig voltak személyes találkozási lehetőségek. Bejárhatták az egyetemet, ismerkedhettek. Most online lehetőség volt, hét alkalommal tartottunk online nyílt napokat, amelyek során a tanszékvezetőinkkel, a legjobb szakembereinkkel találkozhattak, kérdéseket tehettek fel – nyilatkozta dr. Vincze Gábor, a Gál Ferenc Egyetem dékánja.

A Gál Ferenc Egyetemre jelentkezők számára segítségképpen az intézmény szakemberei még érettségire, akár emeltszintű érettségire felkészítést is vállalnak.

További programok »

FEL