Átadták a Mokry utcai idősek klubjának felújított épületét

2018. november 29. 07:53 | Kovács Andrea

A szociális alapszolgáltatás fejlesztésre összesen 174 millió forint összegű támogatást nyert európai uniós forrásból Békéscsaba Megyei jogú Város Önkormányzata. Ebből 4 épület felújítása valósult meg, ezek egyike a Mokry utcai idősek klubja korszerűsítése volt.

 

 

A Mokry utcai idősek klubjában a felújításnak köszönhetően komfortosabb  körülmények között foglalkozhatnak azzal a 20-30 emberrel, aki nap mint nap eljár az intézménybe. A klubban nemcsak megszépült környezet, hanem szeretetteljes gondoskodás is várja őket - hangsúlyozta köszöntőjében Szarvas Péter polgármester.

– A város nagyon fontosnak tartja az idősekről való gondoskodást, ezért is döntött a közgyűlés egyhangúan úgy, hogy a mezőmegyeri, a gerlai valamint a Mokry utcai idősek klubja felújítását az önkormányzat önerőböl is támogatja – mondta Hanó Miklós alpolgármester.

 

Fotó: Ujházi György

 

– A mintegy 20 millió forintból megvalósult beruházás egy energetikai korszerűsítésen túlmutató fejlesztés volt, hiszen a homlokzati- és tetőfödém szigetelése, és  a nyílászárók külső-belső cseréje is megvalósult.  Az épület teljeskörű akadálymentesítése mellett a belső falak festése, a parketta részleges cseréje is megtörtént – hangsúlyozta dr. Sódar Anita a városfejlesztési kft. cégvezetője.

 

Fotó: Ujházi György

 

A Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ intézményvezetője elmondta: az épület külső-belső akadálymentesítése nagyon lényeges eleme volt a beruházásnak, hiszen ezen a telephelyen fogyatékos nappali ellátás is működik, és több mozgáskorlátozott ember is igénybe veszi a szolgáltatásaikat. Az intézmény fenntartása szempontjából pedig fontos, hogy az energetikai korszerűsítés által csökkenek az üzemeltetési költségek. Bátori Zsuzsanna arról is tájékoztatott: az intézményben több szolgáltatási típus is működik. A fogyatékosok nappali ellátása mellett demens betegek gondozásával is foglalkoznak. A legtöbben az idősek klubjába járnak illetve a szociális étkeztetést veszik igénybe.

 

További programok »

FEL