Átadták a kibővült Munkácsy múzeumot – Ando György: Mertünk nagyot álmodni

2018. október 9. 13:15 | Mikóczy Erika

A Munkácsy Mihály Múzeum gyönyörű példája annak, amikor egy város polgárai értéknek tekintik a rájuk bízott intézményeket – mondta Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára a múzeum 200 millió forintból megvalósult fejlesztésének átadásán, kedden.

Krucsainé Herter Anikó kiemelte: a Terület és Településfejlesztései Operatív Program támogatásából megvalósult fejlesztés leglátványosabb eleme az 1912-ben épült műemléképületet és az 1972-ben épült részt összekötő új, több mint kétszáz négyzetméteres közösségi és kiállítótér kialakítása volt.

– Üzenet értékű a két épület összekötése. Ami eddig kényszerűen szét volt választva, az mostantól egységet alkot. Az egységben pedig nagyobb erő van, mint a szétszórtságban. A különböző intézményeinket, dolgainkat jobb összekötnünk, mint széjjelhagynunk. Feladatunk és felelősségünk, hogy keressük az összekötés lehetőségeit, akár kiállítótérről, akár két intézmény kapcsolatáról, akár művészetekről vagy gondolatokról van szó – fogalmazott az államtitkár.

 

Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára (fotó: Varga Diána)

 

A fejlesztéssel a múzeum története továbbíródik

 

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő megjegyezte, hogy a beruházás jól illeszkedik a belváros fejlesztésének nagy ívű projektjébe. Beszélt arról is, hogy a múzeum története a megvalósítás ötletétől három évszázadot is érint, a mostani és a későbbi fejlesztések pedig lehetővé teszik, hogy ez a történet még tovább íródjon.

Kiss Tibor az intézmény történetéből főleg az utóbbi öt évre fókuszált, amikor ismét a város fenntartásába került a múzeum. Az alpolgármester kiemelte, hogy Ando György igazgatónak és munkatársainak köszönhetően újból élettel telt meg a múzeum. Elindult az Ami csabai… sorozat, komoly kutatómunka eredményeként nívós kiadványok láttak napvilágot, országosan elismert művészek mutatkoztak be a múzeumban, a kiállítások társadalmi eseménnyé váltak, felélesztették a Vitézi játékokat, és persze volt egy fantasztikus Munkácsy év is. 

 

Az új kiállító- és fogadótér (fotó: Varga Diána)

 

 

A Munkácsy-negyed ékköve a múzeum

 

Dr. Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. cégvezetője elmondta, hogy a múzeumot 2017 októberében zárták be az átalakítás idejére, a munkaterületet múlt év november végén adták át a kivitelező Csaba Komplexnek. Ők idén augusztus 20-ára végeztek, utána kezdődhettek a műszaki átadások. A múzeum eddig két különálló épületben, a Széchenyi utca 7. és a Széchenyi utca 9. szám alatt működött, az  épületek különállósága már a kezdetektől problémákat okozott. A fejlesztés részeként a meglévő a kiállítótereket átalakították, és végre megvalósulhatott a régi terv, azaz a két épület összekötése is. Ezzel kétszáz négyzetméteres kiállító- és közösségi térrel gazdagodott az intézmény.

A cégvezető emlékeztetett arra, hogy Munkácsy-negyed kialakítására hárommilliárd forintot nyert Békéscsaba a Modern Városok Program keretében, a Munkácsy-negyednek pedig ékköve a múzeum, amely további fejlesztések előtt áll.

 

Ando György: Köszönet mindenkinek, aki segített

 

Ando György beszélt arról, hogy Csabát elődeink szinte a semmiből építették fel ezen az egykor mocsaras vidéken. Ma is szép a főterünk, gyönyörűek a templomaink, vannak különleges, podsztyenás házaink, őrizzük hagyományainkat, finomak az ételeink, ráadásul rendkívüliek itt az emberek is. Ahogy fogalmazott: városunkat nyugalom, vidámság, meseszerűség szövi át, számos érték van itt - ezt akarták egykor bemutatni elődeink, és a múzeum ma is részben ennek bemutatására törekszik. Megjegyezte, hogy a múzeum épületében olyan ismert emberek is megfordultak egykor, mint például Bartók Béla, Féja Géza, Kodály Zoltán vagy Móricz Zsigmond, és reményei szerint ezután is sokan jönnek majd a felújított intézménybe.

– Mertünk nagyot álmodni, kitartottunk az álmunk mellett és ez most megvalósult – jegyezte meg Ando György, aki a jeles alkalmon  köszönetet mondott mindazoknak, akik bármilyen formában is segítették az elképzelés, az álom megvalósulását.

 

 

További programok »

Kultúra

A rejtvényfejtő és könyvtárhasználati verseny centrumában ezúttal Munkácsy állt

A Békés Megyei Könyvtár a héten zajló (április 15-20.) Csabai Kulturális Játékok részeként kedden városi rejtvényfejtő versenyt és könyvtárhasználati vetélkedőt tartott a bibliotéka termeiben. A megmérettetésre ezúttal öt általános iskola: az Erzsébethelyi, a Jankay, a Kazinczy, a Lencsési és a Petőfi diákjai érkeztek.
2024. április 16. 18:20
FEL