Átadták a felújított gerlai orvosi rendelőt

2021. november 17. 13:01 | Papp Ádám Sándor

Szerdán délelőtt adták át a Terület-és Településfejlesztési Operatív Programban felújított gerlai rendelőintézetet. A "Gerla városrész egészségügyi alapellátás komplex fejlesztése" című projekt részeként az orvosi rendelő rekonstrukciója mellett bővítés is történt azért, hogy egy korszerű, integrált egészségügyi intézményt hozzanak létre.

A hivatalos átadón Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere köszöntő beszédében elmondta, hogy fontos lépés volt a gerlai rendelő felújítása, amely jól illeszkedik a településrész fejlesztéséhez. A városvezető emlékeztetett, hogy az elmúlt három évben megújult a helyi idősek klubja, megszépült a Wenckheim-tér, valamint elkezdődött az útépítési és felújítási program.

– Az önkormányzat az egészségügyi szektort érintően az elmúlt időszakban komoly beruházást végzett a Jaminai Egészségügyi Centrumban, a Bartók Béla 37. szám alatti orvosi rendelőben, a Pszichológiai tanácsadóban és a Dedinszky utcában a Védőnői Centrum is megújult. Rövidesen hozzáfogunk a Kazinczy utcai orvosi rendelő együttes felújításához. A város figyel erre a szektorra és igyekszünk lépésről-lépésre fejlesztéseket végrehajtani – fogalmazott a polgármester.

 

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

A térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a fejlesztés révén a településrész lakói komfortosabb közegben vehetik igénybe az egészségügyi alepellátást.

– Az egészségügyi alapellátás fejlesztése fontos, hiszen ha a megelőzéssel és az alapszintű gyógyítással eredményt tudunk elérni, akkor nem kerülnek a betegek korházba. Rossz állapotban volt az épület a felújítás előtt. Úgy gondoljuk, a gerlaiak megérdemlik azt, hogy ez az ingatlan megújuljon. A fejlesztésnek köszönhetően az orvosi rendelők jobb körülmények között várják a betegeket, másrészt a betegfogadó tér nem csupán megszépült, de bővült is. Az itt dolgozó orvosok a beruházásnak köszönhetően korszerű körülmények között gyógyíthatnak – emelte ki Herczeg Tamás.

A beruházást végül Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője mutatta be. Ismertette, hogy a rendelő
épületének átalakításával, bővítésével egy háziorvosi és egy gyermekorvosi rendelő egységet, valamint egy akadálymentesített, multifunkcionális helyiséget alakítottak ki. Hozzátette: az épületet hőszigetelték, nyílászárókat cseréltek, valamint napelemek szereltek fel az épületre.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL