Ars Sacra: Békéscsabán rendhagyó helyismereti sétán mutatták be a templomokat

2018. szeptember 15. 17:28 | Mikóczy Erika

Rendhagyó helyismereti sétát szervezett a Munkácsy Mihály Múzeum Békéscsabán, dr. Jároli József történész muzeológus vezetésével. Az érdeklődők az Evangélikus Nagytemplom és a belvárosi katolikus templom, a Páduai Szent Antal Székesegyház kevésbé ismert történetéről tudhattak meg többet az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódva.

Az Ars Sacra Fesztivál a 2007-es nemzetközi Városmissziós rendezvénysorozat eredményeként indult útjára azzal a céllal, hogy bemutassák a hitélet értékeit. A rendezvényhez évről évre önkéntesen csatlakoznak Magyarország legnagyobb múzeumai, kulturális központjai, számos galéria és művész. Ennek keretében, a Munkácsy Mihály Múzeum szervezésében, szombaton a belváros nagy templomairól tudhattak meg többet az érdeklődők.

 

 

Dr. Jároli József beszélt egyebek mellett arról is, hogyan bővültek, nőttek a templomok a gyülekezet méretét figyelembe véve.

– A régi katolikus templom a XIX. század végén már kicsinek bizonyult, ezért azt átépítették 1907 és 1910 között. Az elmúlt századok során az evangélikusok és a katolikusok is szerették volna a hitéletüknek méltó feltételeket teremteni, ehhez alapvetés volt, hogy a templomok mindenkit be tudjanak fogadni. Az evangélikusok pedig 1804 és 1827 között építették fel a nagytemplomot, amikor a gyülekezet létszáma olyan volt, hogy nem fértek el a kistemplomban – jegyezte meg a muzeológus.

Dr. Jároli József beszélt arról is, hogy az elmúlt néhány évtizedben talán az egyház nem játszott olyan meghatározó szerepet az emberek életében, mint az előző évszázadokban. Hozzátette: az azonban kétségtelen tény, hogy a templomok mindig komoly értéket képviselnek, és folyamatosan iránymutatásként szolgáltak és szolgálnak azok számára is, akik nem tagjai valamely közösségnek.

 

További programok »

FEL