Apanapló - XIV. rész - MEGSZÜLETETT!

2020. október 29. 12:58 | D. Nagy Bence

Az Apanapló új irányt vesz! Már nemcsak elmélkedünk arról, hogy milyen lesz, ha gyermekünk egyszer megszületik: mostantól azon aggódunk, hogy mindent jól csináljunk csemeténkkel kapcsolatban. A tizennegyedik naplóbejegyzés következik.

 

2020.10.29. Apanapló - XIV. rész - Isten hozott, Artúr Sámuel!

A feleségem egy hős! Ez tény, ez ennek a bejegyzésnek a tételmondata is. Írhattam én itt akármit, vicceskedhettem a naplóbejegyzésekkel hónapokon át: a munka oroszlánrésze (vagy medve, de erről később) úgyis az övé. Nemcsak azért, mert kilenc hónapon át a szíve alatt hordozta, táplálta gyermekünket, hanem azért is, mert megszülte, nem is akárhogy! 

Az elmúlt időszak sok nehézséggel, betegséggel telt, joggal aggódhattunk tehát, hogy mi lesz a szüléssel. Azt ugyan tudtuk, hogy kisfiunk bent semmiképp sem marad, de hogy milyen körülmények között jön világra, rejtély volt a számunkra. Kedvesem október 26-ra volt kiírva és úgy alakult, hogy egy távoli kórházba, Kiskunhalasra kellett elszállítani. Mondanom sem kell, hogy ez milyen érzésekkel jár, de ezt is hősként tűrte. Mivel gyermekünk hétfőn még nem kívánta elhagyni az eladdig jól bevált apartmant, hát vártak. Október 27-én, kedden még mindig semmi, aztán este a feleségem megkapta azt az ösztönzőt, ami ilyenkor segíteni szokott. Segített. Az éjszaka már a vajúdással telt, mi pedig szinte egész végig telefonon beszélgettünk. A beszélgetés alatt leginkább azt értem, hogy ő az egyre nagyobb fájdalmaktól nyögött, én pedig kitartóan dicsértem, hogy milyen ügyes. Jelen lenni ugyanis sajnos nem tudtam, pontosabban nem mehettem, hát maradt Alexander Graham Bell öröksége. Némi alvás után, reggel 7 óra körül kedvesemet elvitték a szülőszobára, ezután pedig órákon át teljes hírzárlat. Mondanom sem kell, hogy ezek az órák a gyomorideg jegyében teltek, illetve sűrű fohászkodással a Jóistennek, aki mindaddig megsegített minket.

 

Az alvó D. Nagy Artúr Sámuel.

 

Elmondhatatlan hálát éreztem, amikor 12 óra körül a feleségem felhívott és azt mondta: megvagyunk. D. Nagy Artúr Sámuel október 28-án, 11:22 perckor 3950 grammal és 53 centivel megszületett. Ő is és anyukája, D. Nagy Kitti is jól vannak. Mind tudjuk, hogy amikor egy szülő először látja meg gyermekét, nem tud betelni vele és a legszebbnek tartja a világon. Természetesen ez alól mi sem voltunk kivételek. Itt szeretném megköszönni a kiskunhalasi kórház szülészete és fertőző osztálya minden orvosának, szülésznőjének, nővérének és munkatársának azt a rendkívüli törődést és kedvességet, amellyel a feleségemet körbevették! Kitti ugyanis hiába volt ügyes, ha ők nincsenek, talán sok minden másképp alakul ebben a nagyon különleges helyzetben. S hogy miért említettem, hogy az oroszlánrész helyett medvét is mondhatnék? Mert a kis Artúr neve bizony több forrás szerint is medvét jelent. (Akik ismerik az apukáját, nem lepődnek meg.) Nem titok, hogy istenfélő emberként ezidáig, ezután is Őrá támaszkodunk, így gyermekünk második neve szinte magától értetődő volt. A Sámuel ugyanis azt jelenti: Isten meghallgatott. Így is történt! 

Az előző részt itt olvashatja.

Ezek is érdekelhetik

FEL