Anyai örömök elé néz a BRSE játékosa – Exkluzív interjú Bodnár Dorottyával

Bodnár Dorottya nagy álmokkal, 14 éves korában érkezett Egerből Békéscsabára. A játékos hamar bemutatkozott a felnőtt csapatban, amellyel egyedülálló eredményeket ért el. Egészen pontosan öt bajnoki címet, két Magyar Kupát, valamint két MEVZA Kupa elsőséget szerzett az elmúlt években. A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület centerének hamarosan az élet más területein kell majd helytállnia, hiszen 10 hetes kismama. Bodnár Dorottyával korábbi munkakapcsolatunkra való tekintettel tegeződtünk az interjú során.

– Mióta terveztétek azt, hogy kisbabát vállaltok?

– Már fiatal koromban eldöntöttem azt, hogy a húszas éveim közepén szeretnék szülő lenni. Édesanyám is fiatalon lett anyuka, továbbá úgy gondolom, hogy ebben a korban még gyorsabban regenerálódik a test. Örülök neki, hogy sikerült az, amit fiatal koromban elterveztem.

– Mikor értesült arról a klub, hogy szülő szeretnél lenni? Honnan tudtátok, hogy most sikerült?

– Baran Ádám klubelnökkel már több alkalommal beszéltünk arról, hogy fiatalon szeretnék szülő lenni, először talán két éve merült fel. Úgy egyeztünk meg, hogy a 2019/2020-as szezonban még játszom és azután megpróbáljuk. Többször beszéltünk róla szezon közben is, de mindenképpen úgy éreztem, hogy az idény végén eljön majd az idő. A negyedik héten tudtam meg, hogy várandós vagyok és amint ez kiderült, szóltam a klubvezetőknek is. Szerettem volna titokban tartani, amíg az elején vagyunk, nem akartam híresztelni. Továbbá édesanyámnak és a testvéreimnek is személyesen akartam elmondani a nagy hírt. Nagy volt a boldogság, remegett a kezem, lábam és sírtam is az örömtől. A rokonaim a hatodik héten tudták meg, hogy várandós vagyok: hazautaztam Egerbe, mindenki nagyon örült annak, hogy újabb taggal bővül a család.

– Kisfiút vagy kislányt szeretnétek?

– Mindig úgy voltam ezzel a kérdéssel, hogy az első gyermekem legyen kisfiú, hiszen nekem is két bátyám van és jó, hogyha van idősebb fiútestvér, aki megvéd és támogat. Mióta babát várok, megváltozott a véleményem. Az az érzés van bennem, hogy teljesen mindegy, hogy fiú vagy lány, csak az számít, hogy egészséges legyen és ne legyen semmi probléma.

– Hogyan változott meg az életed az elmúlt pár hétben, mennyivel másabbak a szokásaid? Hogyan tartod magad formában?

– Az első hat hétig nem éreztem, hogy a testem működése eltérne a megszokottól. A hatodik héttől azonban éreztem, hogy minden a feje tetejére borult. Jöttek a reggeli rosszullétek, folyamatosan a hányinger kerülgetett, kívánósabb is lettem, de ezáltal megismertem a testem, például azt, hogy mi jó és mi nem. Nagyon sokat tanultam magamról, arról, hogy mi miért történik és hogyan kell ezeket kezelni. Az étkezésem nem változott, ugyanúgy vegán módon szeretnék táplálkozni, mint eddig. Annyiban változik mindez, hogy egyes ételeket nem bírok most fogyasztani, mert a rosszullét kerülget tőle. Ezeket hanyagolom, de vannak olyan táplálékok is, amelyeket korábban nem fogyasztottam, de a kívánósság miatt most megengedem magamnak. Ettől függetlenül próbálom tartani magam a vegán étrendhez és a megfelelő vitaminbevitelhez is. A vérvételen is kiderült, hogy tökéletes a vérképem, semmiből sincs hiányom. Ez azt bizonyítja, hogy ezt az életmódot is lehet úgy képviselni, hogy az ember semmiből nem szenved hiányt. Ami az edzéseket illeti, már nem veszek részt a csapat programjain, csak civilben jövök el és megnézem, ahogy dolgoznak. A párom személyi edző és ő tart nekem személyre szabott edzéseket, amennyit elbírok és jól esik. Ezt is óvatosan csináljuk, de próbáljuk szinten tartani az izomzatomat, hogy ne essen ki sok idő és könnyebb legyen visszatérni.

– Mennyire hiányoznak majd a mérkőzések, a csapattársak, a szurkolók és önmagában a röplabdázás?

– Biztos vagyok benne, hogy nagyon hiányzik majd. Furcsa lesz, hiszen az életem eddigi nagy részében ahhoz voltam szokva, hogy mindennap edzés, 3-4 naponta mérkőzések. Érzem a súlyát, hiszen ahogy járok az edzésekre nézni a lányokat, rossz érzés, hogy nem állhatok be közéjük. Az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen egy olyan dolog vár rám, ami mindenki életében egy nagy csoda. Próbálom majd kiélvezni az anyai örömöket, amelyek előttem állnak, de nem szakadok majd el a sporttól, a klubtól és a játékosoktól ezalatt az idő alatt sem, hiszen ott leszek az edzéseken és a mérkőzéseken is, amikor csak tudok. Más lesz, hiszen kintről nem tudok majd segíteni nekik, csak támogatni tudom őket. Próbálok mihamarabb visszatérni és újra a klub sikereiért küzdeni.