Egy háború ténye a felnőttek számára is ijesztő, hát még a kicsiknek. Bár – hála Istennek – nálunk béke van, azt azért nem lehet mondani, hogy semmit nem tapasztalunk a szomszédban zajló eseményekből. Elég csak felnézni az égre, és láthatjuk a megnövekedett légi forgalmat.
Vasárnap volt a negyedik napja, hogy kitört az orosz-ukrán háború. Este a híradót néztem, majd amikor a szobába lépett a másodikos lányom, csatornát váltottam. Akkor nem is kérdezett semmit, jött az alvás ideje, lefektettem, és jó éjszakát kívántam neki. Jó idő múlva hallottam, hogy még nem alszik. Kintről korábban nem ismert, halk zúgás szűrődött be a hálószoba meghitt falai közé. „Anya, mi ez a hang?”– kérdezte. „Aludj nyugodtan, csak egy repülő” – válaszoltam, és puszit nyomtam a homlokára. Néhány perccel később már békésen aludt.
Ne legyen olyan, hogy nem válaszolunk egy kérdésre, mert az további szorongást generálhat
Ahogy telnek a napok, egyre több kérdés kavaroghat a gyermekek fejében is. De hogyan kezeljük őket? Erről kérdeztük Lugosiné Pál Ildikó klinikai szakpszichológust.
– A háború híre eljutott a gyerekekhez is. De mi az, amit elmondhatunk nekik, és mi az, ami már nem rájuk tartozik?
– Az első és legfontosabb ebben az esetben, hogy a gyerekek egy olyan családi légkörben növekedjenek, ahol maximális érzelmi támogatást és biztonságot kapnak. Ha ez megvan, akkor erre építve sokkal könnyebben el tudják fogadni a háborúval kapcsolatos információkat. Hagyjuk nekik, hogy kibeszéljék a témát, és minden kérdésükre életkoruknak megfelelően meg kell találnunk a válaszokat. Fontos, hogy ne legyenek tabuk! Ne legyen olyan, hogy nem válaszolunk egy kérdésre, mert az további félelmet és szorongást generál a gyermekben. Ugyanakkor fontos az egyensúly, nem szabad túlterhelni sem őket információkkal, a háború részleteiről nem kell beszámolni. De legyünk elérhetőek, amikor kérdeznének!
– A gyerekek azonnal reagálnak a szülők érzelmi változásaira…
– Igen, a gyerekek azonnal észreveszik, ha szorongunk, vagy félünk, ezért nekünk is meg kell találni egy érzelmi kiegyensúlyozottságot.
– Hagyjuk, hogy a gyerekek háborúsat játszanak: kardozzanak, lövöldözzenek?
– Igen! Igen, azért, mert szabadon ki kell fejezniük az érzéseiket. Minden érzés legitim. Ki kell adniuk a félelmeiket, szorongásaikat, indulataikat. Nem kell ezeket leállítani, minden esetben meg kell engedni, nem csak most, a háború kapcsán. Erre főleg az óvodás és a kisiskolás kor a legalkalmasabb.
– Mit válaszolhatunk arra, hogy ha megkérdezik, nekünk kell-e félni, itt lesz-e háború? Hiszen mi magunk sem tudjuk.
– Pontosan ezt kell mondani, hogy mi sem tudjuk. De abban bízunk, hogy ügyesek és erősek vagyunk, és hogy a háború nem terjed át ide. Bármi is történik, mindenre van megoldás. Tehát mi sem tudjuk, mi lesz a háború kimenetele, de bízunk abban, hogy hamarosan vége lesz. Ne azt mondjuk, hogy biztosan nem lesz, hanem azt reméljük, hogy az ügyes vezetők meg tudják oldani.
– A nagyobbak már több információval rendelkeznek, velük hogyan kommunikáljunk?
– A kamaszoknál akár párbeszéd is kialakulhat, hiszen nekik már van történelmi ismeretük, ezzel együtt akár a véleményeiket is megfogalmazhatják. Fontos, hogy velük már partneri viszonyban beszélgessünk, és érdemes őket abba az irányba elindítani, hogy a menekültek segítése nekünk is feladatunk.
(Illusztrációk: pixabay.com)
