A szülő nevel, a nagyszülő kényeztet - pszichológussal beszélgettünk

2021. január 14. 16:00 | Tóth Bianka

Amikor gyermek érkezik egy családba, az jelentős változásokat hoz magával. Többek között megváltoznak a megszokott szerepkörök is. A párok szülővé, a szülők nagyszülővé válnak. Lugosiné Pál Ildikó klinikai szakpszichológus szerint addig nincs gond, amíg ez nem okoz konfliktust a felek között, és a gyermek biztonságban érzi magát.

Amikor az első unoka megszületik, az a nagyszülők életében is egy új életciklus kezdetét jelenti, ugyanúgy, mint a szülőknél, ezáltal a szerepkörök is átalakulnak. De bármennyi időt is tölt egy nagyszülő a gyermekkel, a neveléséért elsősorban a szülők felelősek, hiszen a gyermek körüli legfontosabb döntésekben is ők a meghatározóak. Nekik kell például meghatározni, hogy mit egyen, mikor feküdjön le – mondta a pszichológus. A szülők kompetenciája, felállítani azokat a viselkedési szabályokat is, amelyeket a családjukon belül szeretnének.

– Nagyon fontos, hogy amikor valaki nagyszülővé válik, akkor egyensúlyt tudjon tartani, hiszen szülői helyett nagyszülői szerepet kell betöltenie. Mindazt, amit eddig szülőként végzett, háttérbe kell szorítania. A nehézséget az okozza, hogy bizonyos szerepköröket le kell tudni tenni, és újakat kell felvenni. El kell fogadni, hogy már nem a nevelés a feladat fogalmazott Lugosiné Pál Ildikó.

A pszichológus arra is felhívta a figyelmet, hogy a csecsemő születését követő első időszakban a nagyszülőknek van tapasztalatuk a gyermeknevelésben, és ezt az ismeretet át tudják adni a fiatal szülőknek. Ugyanakkor fontos, hogy csak annyi információt adjanak, amennyit kérnek a szülők, tehát csak a valós szükségletekre, kérdésekre adjanak választ. Másik fontos, új szerepkör, hogy a kisgyermekre vigyázni tudnak.

– Nemcsak logisztikai okokból hasznos tehát, amikor a szülőknek elfoglaltságuk van, hanem olyankor is, amikor egymásra fordítanának időt, hiszen ebben az időszakban is fontos a párkapcsolat erősítése. Mindig nagyon fontosnak tartom, hogy amikor egy pár szülővé válik, akkor nemcsak a szülőséget kell gyakorolniuk, hanem a párkapcsolatot is – jegyezte meg a pszichológus.

A nagyszülők megváltozott viselkedése pedig az új élethelyzetből adódik. A határok megszabása nehéz, de a legfontosabb, hogy a szülő határozza meg a legfontosabb kereteket, ő irányít. A nagyszülőnek pedig ehhez igazodnia kell. Felmerül a kérdés, hogy nem okoz-e a gyermeknek problémát a különböző szabályok követése. A pszichológus elmondta, hogy amikor alkalmanként a nagyszülőknél vannak a gyerekek, ott mások lehetnek bizonyos szabályok, mint otthon. Például otthon el kell pakolni a játékokat este, míg a nagyszülőknél lehet, hogy nem. Ezek nem olyan szabályszegések, amelyek gondot okoznának a gyermeknél. 

– Probléma akkor jöhet, ha a gyerek érzi a szülő és nagyszülő közötti feszültséget: a szülő problémázik azon, hogy a nagyszülő mit enged meg, vagy a nagyszülő másképp gondolja elveiben a szabályokat. Ha emiatt konfliktus alakul ki a felek között, annak a gyermek issza meg a levét, hiszen nem fogja magát biztonságban érezni. Ha a gyermek érzi a biztonságot, akkor meg fogja tanulni, hogy mit lehet a nagyszülőknél csinálni, és mit szabad otthon – tette hozzá Lugosiné Pál Ildikó.

 

FEL