Országos hír – Csabaiak a pesti gyűlésen
A Földműves Szövetség 1920-ban alakult meg, mely szervezet céljának jelölte meg a vidék kulturális és gazdasági fellendülésének elősegítését; tagjai között minisztereket és államtitkárokat is szép számmal találunk. 1921. május 22-én (vasárnap) „fent járt a falu az ország fővárosában”, ugyanis ekkor rendezték meg a Földműves Szövetség nagygyűlését Budapesten, melyen „katonai szakértők véleménye szerint 100—150 ezer ember volt jelen”.
A Körösvidék véleménye szerint ezzel a vidék megmutatta erejét a „bűnös városnak” és kifejezte, hogy a „jó vidék szeretettel megbocsájtott a sokszor nagyon vétkes városnak s szívesen, örömmel dolgozik vele a közös szent célért, Magyarország talpraállitásáért”. Vasárnap hajnalban már különvonatokon kezdtek érkezni a vidéki küldöttségek, de voltak olyanok is, akik hajóval jöttek. A Békés megyeiek vonata a Keleti pályaudvarra futott be, ahol már 30-40 000 ember gyülekezett. Innen fél 8-kor indult el a pompás menet a hadiárvák zenekarával és a delegációk hatalmas zászlóival. Békés vármegye küldöttségének élén, többek között, Egán Imre volt főispán lovagolt díszmagyarban, de „pompásan festett a kocsi mellett fehérlovon poroszkáló díszruhás megyei hajdú” is. A menetben jelen volt a békéscsabai Kisgazda Egylet 260 tagja egy hatalmas nemzetiszínű lobogó alatt. A „falu népe” átvonult a pesti belvároson, majd a Lánchídon ment át Budára, ott keresztülvágott az Alagúton és megérkezett a gyűlés helyszínére, a Vérmezőre, ahova a „beözönlés több mint két óra hosszáig zajlott”. Itt már állt a tábori oltár és a szónokok számára kialakított három emelvény (egy a kormányzónak, egy a nemzetgyűlés tagjainak és egy a törvényhatóságok számára). 10.30-kor érkezett meg a helyszínre Horthy Miklós, aki mikor fellépet az emelvényre „százezernyi kalap lendült a levegőbe, százezernyi torok harsogta: Éljen Horthy Miklós!”. Az írás nem adta le a cikkben a kormányzó beszédét, mivel azt a lapok már korábban „leközölték”. A szónok után ünnepi istentiszteletek következtek, majd Horthy engedélyt adott a nagygyűlés megtartására. „Ezután négy szónoki emelvényen nagy beszédet mondottak: Bethlen István gróf, nagyatádi Szabó István, Hegedűs Lóránt, Rubinek Gyula, Meskó Zoltán, Gaál Gaszton, Szijj Bálint, Sziráky Pál, Bottlik József, Patacsi Dénes, Herczeg Sándor, Haypái István, Mayer János, Balogh Gyula és még többen”. A tömeg, mely lelkesen fogadta a beszédeket, azonban kezdett fáradni a sok álldogálástól, ezért inkább „letelepedtek a pompás pázsitra s jóizüen falatoztak a tarisznyákból”, de maradtak a helyükön és figyeltek. Délután három órakor az „állatkerti nagyvendéglőben” több száz küldött ebédelt, Bethlen István miniszterelnök társaságában. Itt a vidéki küldöttek is felszólalhattak, a csabaiak nevében Vidovszky Kálmán (a Körösvidék főszerkesztője – a szerk.) mondott beszédet, „melyben hangoztatta, hogy a vidék megszervezése csak akkor lehet teljes és igazán erős, ha a kisgazdatársadalom szorosan egybeforr a vidék intelligenciájával, a tanult középosztállyal s a hazafias munkássággal”. A hivatalos program után a budapestiek megtapasztalhatták, hogy milyen fegyelmezett és békés a magyar vidék. A vendéglők, a kávéházak és a Városliget is megtelt emberekkel, mindenhol „kedves falusi típusok voltak láthatók”. A pestieknek tetszettek a vidékiek, a vidékieknek meg szimpatikus volt, hogy „minden pesti ember jószivvel igazítgatta útba az idegenben kissé félszeg vidékieket”.
Helyi hír – Egy svéd Csabán
Száz évvel ezelőtt nevezetes látogatója volt a csabai evangélikus egyháznak, ugyanis Nathan Söderblom uppsalai érsek, a „svéd evangélikusok feje” Erdélybe és a trianoni Magyarországra küldte megbízottját, Nystedt lelkészt. A látogatás célja az volt, hogy a svédek képet kapjanak arról, hogyan alakult az evangélikusok helyzete a világháború után.
A küldött útjába ejtette Békéscsabát is, „ahol az ország legnagyobb evang. egyháza van”. A csabai vasútállomáson május 25-én Dr. Szeberényi Lajos Zsigmond esperes, Dr. Medovarszky Mátyás főjegyző és Horváth István jegyző fogadta a küldöttséget. Délután öt órakor a hívőkkel zsúfolásig megtelt Nagytemplomban mutatta be Szeberényi a gyülekezetnek Nystedt lelkészt és ő mondta az ünnepi beszédet is, melyet, „mély hazafias érzéstől áthatott imával fejezte be”. A svéd küldött német nyelven szólt a csabaiakhoz, mondanivalóját Szeberényi tolmácsolta. Beszédében megjegyezte, hogy szerinte „a magyarság megtalálta azt a „keskeny utat", mely a szenvedéseken át a diadalhoz vezet”. A „lélekemelő istentisztelet” a Himnusz eléneklésével zárult. A Körösvidék persze nem hagyhatta ki a lehetőséget, hogy egy távolról jött magas rangú embert megkérdezze a magyar helyzetről. Tudósítójuk felkereste „Söberbloss upsalai evang. érsek megbízottját”, aki a kérdésekre a következőket válaszolta: a svédek sajnos keveset tudnak a magyarországi helyzetről, de tudják, hogy mit jelent a trianoni béke, ugyanis ez „nyitotta ki az emberek szemét”. Az érseki megbízott azzal is tisztában volt, hogy a magyar evangélikusok két teológiai iskolát már elveszítettek, de reméli, hogy a harmadik (a soproni) megmarad. A küldött több napot is eltöltött Békéscsabán, majd vonattal Brassóba utazott. Nagyon tettszett neki a „csabai vallásos nép” és örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az evangélikus gimnázium oly sok nehézség után (első világháború, Tanácsköztársaság, román megszállás – a szerk.) is működni tud. A svéd lelkészt „meghatotta a csabaiak vendégszeretete”, jól érezte magát a „közétkeztetéseken” és különösen meghatódott, amikor Zsíros András „egy rézveretes énekeskönyvet is ajándékozott az ö révén az upsalai egyetem számára”. Nystedt elutazása előtt reményének adott hangot, hogy „ez az istenfélő, dolgos, jó nép hamarosan kiheveri az utolsó esztendők megpróbáltatásait”.
Helyi hír – Erdélyiek Békéscsabán
Kedves vendégek érkeztek Békéscsabára, „magyar- és románajku erdélyi bajtársak”, akik hosszú éveken keresztül együtt küzdöttek, most pedig együtt menekültek át Erdélyből „Csonkamagyarország könnyel áztatott földjére”. Örömírt hoztak magukkal, azt a hírt, hogy „egyformán várja-várja a szabadulást Erdély és Bánát magyarja, szássza és románja”.
A Körösvidék munkatársa hosszasan elbeszélgetett a katonaszökevényekkel, akik beszámoltak arról, hogy a román hadseregben tarthatatlan állapotok uralkodnak: nagyon régen kaptak zsoldot, az étkezések szegényesek („Ebéd: bab, burgonya és aszaltszilva egybeföve. Kenyér helyett puliszka járja”). A ruházatuk is lerongyolódott, a legtöbb katona bocskort hord, „amelyen a lovasságnál és a tüzérségnél kötelező a sarkantyú viselése”. A románok a határjaik melletti területeken ostromállapotot hirdettek és tisztjeik csak a „legnagyobb embertelenség árán” tudják a rendet és tekintélyüket fenntartani. Mindennaposak a rekvirálások és „az óromániai tisztek lenézik az erdélyi tiszteket”. A lap újságírója megkérdezte a „románajku erdélyi fiúkat”, hogy mit is akarna csinálni itt Magyarországon; ezt a választ kapta: „dolgozni akarnak Magyarországért, ha kell szerszámmal, ha kell fegyverrel!”
Kommentár nélkül
Források
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1921_04-06/?pg=194&layout=s
Földműves Szövetség
http://midra.uni-miskolc.hu/document/5700/1265.pdf
Svéd küldött
