Hétfő volt és február 13-a. A Költővel mentem Mezőkovácsházára anyagot gyűjteni egy korábbi lapomban. Miután átmentünk Medgyesegyházán, sőt már alig volt néhány kilométer Kovácsházáig, szófonás közben hirtelen azt látjuk, hogy jobbról, a tarló felől átszalad egy őz a szürke Trabi kombink előtt.
„Hoppá!” – horkant fel Költő. Én is tisztességesen meglepődtem. És a fejünkkel követtük balra az állatott, és akkor jött a bumm… Telibekaptuk a második és a harmadik állatot is. Közben a motorháztető felcsapódott a szélvédőre, így vakon, szép lassan félreálltam.
Szerencsénkre a közvetlen környezetünkben nem volt senki. Mert mi lett volna, ha belehajtunk egy lovaskocsiba vagy elütünk egy biciklist. Legközelebb csak jó 500 méterre haladt mögöttünk egy autó.
„Tegyék a kocsiba az őzet, keressék meg a kovácsházi vadásztársaságot!” – mutatott a szántáson fekvő, már a lelkét kilehelő állatra. Szót fogadtunk, majd a nadrágszíjammal rögzítettem a motorháztetőt.
Kovácsházára először is felhívtam a főnökömet. „De azért az anyag ugye meglesz?” – kérdezte együttérzően. „Igen” – nyugtattam meg.
A helyi társaság embere azonban átirányított Medgyesre, mivel a baleset helyszíne nem az ő területük. Majd felvettük a riportot, és csak úgy gurultunk vagy 60-nal a következő társasághoz. Medgyesen azt az információt kaptuk, hogy a baleset helyszíne nem az ő területük, hanem Nagykamarásé. Nem volt mit tenni, mentünk tova.
Mire épp elkezdtük mesélni a nyomorunkat a szigorú kamarási úrnak, épp megjött egy platós kisteherautó, vidám vadászokkal és egy tucatnyi lelőtt őzzel.
Azt követően odaadtuk nekik a tetemet, és egy emberrel visszamentünk a helyszínre. Miközben mért, írt, olvasott… úgy 10 méterre, szintén a tarlón, megláttuk a harmadik őzet. Tehát valóban kettőt ütöttünk el. Azt is betettük a Trabicsexbe, és irány Kamarás.
Mire odaértünk, már sötétedett. Az őzek pedig már feldolgozás alatt ...
Lényegében elismerték a balesetet. Másnap apám kocsijával vissza kellett mennem a biztosítós papírokkal, de a szigorú kamarási úr továbbra is szigorú kamarási úr volt.
Ellenben senkinek sem kívánnám azokat a Trabitlan heteket, míg a szerelő helyrepofozta.
***
A fentiekkel kapcsolatban Zuberecz Tibort kerestem meg.
„Azóta már változtak a jogszabályok – mondja –: az elejtett, az elhullott vagy egy, a baleset által elpusztult állat az illetékes, vadászatra jogosult tulajdonába kerül.”
Ilyenkor honnan lehet tudni, hogy ki a jogosult?, kérdésemre elmondja, „Minden városi rendőrkapitányságon működik egy adatbázis, amely segítségével, a konkrét paraméterek (út, kilométerkő) által meg tudják állapítani, hogy melyik jogosult területén történt a baleset. Miután ez közúti balesetnek minősül, így a rendőri helyszínelő adatai nagyban segíthetik a vitás kérdések eldöntését.
Hozzáfűzi, az elkerülhetetlen helyzeteknél nem szabad rángatni a kormányt, hanem el kell ütni az úton átfutó vadat, mert az emberi élet a legelső, a többi csak utána jön.
„Az elütött őz a vadászatra jogosult tulajdonába megy át. Ha még felhasználható, akkor általában értékesítésre vagy fogyasztásra kerül” – teszi hozzá.
