Együtt hangolódtak az ünnepekre a látássérültek Békéscsabán

2025. december 6. 12:00 | Osgyán Ágnes

A Békés Megyei Könyvtár adott otthont a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete adventi ünnepségének. A résztvevőket változatos programok várták, két ünnepi verset követően a Békéscsabai Jókai Színház színművészei készültek különleges műsorral.

A rendezvényt az egyesület – csakúgy, mint korábbi elődszervezete – minden évben megrendezi, hogy a tagok közösen hangolódhassanak az ünnepekre. Ádász István, a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének elnöke elmondta: a programot mindig más helyszínen szervezik meg.

– Az adventi esemény célja, hogy lezárjuk az évet, jól érezzük magunkat, és ráhangolódjunk a karácsonyra. Emellett ilyenkor készülünk fel a következő esztendőre is – fogalmazott.

Varga Ildikó tizennégy éves kora óta tagja az egyesületnek, és szívesen vesz részt a közösségi alkalmakon, mert ilyenkor mindig barátságos, támogató közeg veszi körül.

– Az egyesület munkatársai változatos programokat, narrált előadásokat és kirándulásokat is szerveznek év közben. Az adventi hangolódásra minden évben eljövök. Nagyon jó érzés találkozni a tagokkal, akikkel megbeszélhetjük a mindennapi tapasztalatainkat – mondta.

A szervezők minden közösségi eseményre igyekeznek színvonalas műsort összeállítani. Ez alkalommal a programot két tag, saját ünnepi verssel nyitotta meg, majd a Békéscsabai Jókai Színház művészei, Kiss Viktória és Szász Borisz adtak elő karácsonyi dalokat a közönségnek.

Galéria

További programok »

Friss hírek

413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15 helyre vonultak ki, mert szén-monoxid keletkezett, 297 esetben pedig műszaki mentést végeztek. Beszámolójuk szerint idén kevesebb esethez riasztották a tűzoltókat mint tavaly karácsonykor, akkor ugyanis 632-szer avatkoztak be - közölte az MTI-vel szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
17:26
FEL