Dr. Becsei László igaztagtó főorvos, egyben a program fővédnöke köszöntőjét követően dr. Thury Attila osztályvezető főorvos elmondta, évtizedek óta megrendezik a szimpóziumot; jelenleg is, ahogy két évvel ezelőtt, a szegedi kardiológiai centrummal közösen mutatják meg a tudományág bizonyos fejlődését, újdonságait.

Dr. Thury Attila – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Hozzátette, dr. Ruzsa János nemrégiben megszerezte az angiológiai szakvizsgát, amely az erekkel foglalkozik; majd a nap folyamán angiológia újdonságait mutatja be, dr. Vass Andrea kollégájával.
– Mi azt tapasztaljuk, hogy a betegek száma nem csökkent, de ez amiatt is van, mert egyre inkább rendelkezésre állnak azok a lehetőségek és szakellátó helyek, ahol korán felfedezhető a betegség – fűzte hozzá.
Ennek kapcsán megemlítette, Krammerné Barabás Enikő főnővér a kardiovaszkuláris szűrésekről beszél, illetve bemutatja, hogy az elmúlt évben a csapatával milyen sikereket ért el. Többek között még a betegség kialakulása előtt felismerik a kardiovaszkuláris (szívérrendszeri) kockázatot.
A délután folyamán továbbá előadást tartott Prof. dr. Szili-Török Tamás (videóbejátszásról), dr. Vámos Máté, Prof. dr. Márk László, dr. Kis Anita és dr. Kalapos Anita, dr. Nagy Viktória és dr. Thury Attila.