Almási Tibor: Jézus Krisztus feltámadása a legnagyobb ajándék

2025. április 19. 15:26 | Bimbó Lajos

A kereszténység legfontosabb ünnepeiből kiemelkedik a húsvéti ünnepkör tisztelete, amely a keresztény emberek hitéletének középpontja. Nagypéntek üzenetét Almási Tibor, a Békéscsabai Baptista Gyülekezet lelkipásztora segített megfejteni, aki a 7.Tv Kikötő című vallási magazinunkban beszélgetett D. Nagy Bence műsorvezetővel.

– A megváltásnak az eseménye, az Úr Jézus Krisztus földre jövetelét követően a nagyhétre koncentrálódik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy például János evangéliumában az ő földi életének az első harminc évéről történetileg semmit sem olvashatunk, ugyanakkor azonban a huszonegy fejezetből tíz fejezet egyetlen hétről, a Nagyhétről szól – kezdte a beszélgetést a Baptista Teológiai Akadémia rektora és tanszékvezető egyetemi tanára.

Almási Tibor kifejtette, Izrael népének állandó problémája volt, hogy míg a környező népek láthatták, megfoghatták vihették és hozhatták isteneiket, Izrael népének ilyen lehetősége nem volt. Viszont állandó kísértésben is éltek e tekintetben, volt, hogy Mózesre tekintettek, mint Isten nagyon komoly képviselőjére, vagy éppen aranyborjút készítettek maguknak.

– Mindenképpen szerették volna láthatóvá tenni, megfoghatóvá tenni. A Jóisten abban segített nekik, hogy elküldte az ő fiát, Jézus Krisztust, aki testet öltve jelent meg, akit láthattak, hallhattak és cselekedeteit figyelhették – tette hozzá.

Kiemelte, a kereszthalálig menő hajszát az Ószövetségben leírt messiáskép eltorzulása okozta, azaz amikor a kortársak ránéztek Jézusra, akkor nem az ószövetségi képet igyekeztek benne meglátni, hanem a torzult képet, amellyel ő nem harmonizált.

– Ebből adódik a félreértés, hogy ők nagyon jó szándékkal viszonyultak volna a messiáshoz, ha elfogadták volna, hogy Jézus az. Ezért feszültségek alakultak ki, mert ha nem ő az, akkor csaló, a népet félre vezetni akaró, büntetést érdemlő személy. Így indult el az ellentámadás, majd a keresztig menő hajsza Jézus ellen – bontotta ki Almási Tibor.

Almási Tibor Jézus Krisztus kereszthaláláról, mint engesztelő áldozatáról elmondta, az állandó, folyamatos áldozása az embereknek folyamatos megtisztulást, de mindig megújuló bűnöket is eredményezett.  

– Az Úr Jézus ez a fajta önfeláldozása a Golgotán, egyszer és mindenkorra érvényes és megfelelő hatást gyakorló. Lényegében, az, hogy bűnné tette őt Isten, nem bűnössé, ez azt jelenti, hogy a bűn zsoldja a halál, tehát a halálnak be kellett következnie, ugyanakkor azonban a feltámadás következtében nem végállomás lett a halál nála sem, minthogy az ő benne hívők számára sem. A bűnnel való közösség közösségvállalás egy Istentől való elhagyatottságot eredményezett. Az Úr Jézus ezzel az áldozatával az örökkévaló elvetettség állapotából szabadított meg bennünket – adta meg a választ a lelkipásztor.

Kiemelte: Jézus Krisztus kereszthalálának folyamatát hét megszólalás, hét mondat kísérte, amely mind szimbolikus jelentőségű volt. A legfontosabb azonban a középső, amely így szólt: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

– Nem csupán a fizikai szenvedés és halál áldozata volt ez, hanem a Szentháromság eresztékeinek recsegése és ropogása van benne ebben a mondatban. A bűnnel való közösségápolás az Atya részéről egy Istentől való elhagyatottságot eredményezett. Nála szimbolikusan, nálunk az örökkévaló elvetettségnek az állapotából szabadított meg bennünket – foglalta össze.

A lelkipásztor a feltámadással kapcsolatban elmondta, halálmentesség ajándékánál nagyobb a feltámadásnak az ajándéka. Krisztus feltámadása az egy új létre való feltámadás révén minden negatívumot mellőzött.

– Ez az Úr Jézusnál nagyon különleges volt, egyedi. Olyan létre támadt fel, hogy a Teremtő akaratából adódóan a létformáját változtatni tudta és akarta is. Ilyen nem lesz az ember életében, Lázárnál sem volt és nálunk sem lesz – zárta a beszélgetést Almási Tibor.

 

További programok »

FEL