Aktívak a gyulai művház közösségei

2020. április 16. 17:19 | behir.hu

A gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ határozatlan ideig zárva tart. A közművelődési intézmény mintegy 40 közösségének többsége azonban meglehetős aktivitást mutat. Elmondható, hogy a csoportok tagjai a megelőzéshez szükséges óvintézkedések megtartása mellett a tényleges találkozásokat elkerülik, de a közösségi felületeken nem térnek ki a helyzet és a kor diktálta kihívások elől.

" Van olyan foglalkozásvezető, aki ha lehet még inkább fokozta a tempót, havi 24 videót készít, s saját elmondása szerint napi 18-19 órát dolgozik. Az utóbbi példa is mutatja, hogy milyen elhivatott szakemberekkel áll kapcsolatban a gyulai művház. Az átlagosnak mondható hétköznapokban nem feltétlenül látszik az a fajta elkötelezettség, ami a közösségi oldalakon jelen helyzetben szembetűnő: az élet nem áll meg, sőt van, aki fokozta a tempót. Palkó Noémi 9 témában havi szinten 24 videót készít, ami azt jelenti, hogy heti vetületben 6 napot, naponta pedig saját bevallása szerint 18-19 órát dolgozik. Az általa vezetett különféle tréningek megkívánják, hogy ő maga is edzésben legyen, jó példával járjon elől.

Életmód programokat készít, edzésterveket, recepteket állít össze, egyórás edzésvideókat forgat kilenc különféle témában. Mint fogalmazott, egyébként sem unatkozott, de ha lehet még fokozta az amúgy is extrém tempót azért, hogy minden követőjének, minden érdeklődőnek megfelelő tartalommal tudjon szolgálni.

Nyilvánvaló, hogy ez a fajta pörgés nem való mindenkinek, csak a legedzettebb szervezet képes ezt a megterhelést elviselni. A fordulatszám Szentlélekiné Csávás Erikánál sem csökkent, bár saját bevallása szerint ő egyelőre csupán barátkozik a virtuális, illetve online felületekkel. A fitnesz, életmód- és táplálkozás tanácsadó barátkozása azért igen-igen jól sikerült eddig is, erről a behir.hu is beszámolt.

A művházzal közös kezdeményezésben gondolkodik, erről azonban egyelőre nem árulhatunk el többet. A Kreatív Klub tagjai, mint Balázs Eszter fogalmazott, mindig alkotnak valami érdekeset. A Facebookon teszik magukat és egymást is próbára, jó szokásukhoz híven kötnek, horgolnak, kézimunkáznak, az elkészült alkotásokat pedig a zárt csoportjukban osztják meg egymással. Jelentkezni lehet, de az alapvető felvételi feltétel, hogy kizárólag saját kezűleg készült alkotásokat lehet velük megosztani és a reménybeli tagnak mindenképpen gyulainak szükséges lennie.

A Békés Megyei Családfakutató Klub két csoportot jelent, van egy gyulai és egy békéscsabai közösség is, mindkettő a Facebookon érhető el. Ők közvetlenül nem tartoznak az Erkel Ferenc Művelődési Központ kötelékébe, de olyan szoros kapcsolat alakult ki az idők folyamán, hogy ez egyértelművé teszi az összetartozást.

Nos, hát egyénenként nyilvánvalóan ők sem unatkoznak, legutóbbi nagy dobásukról, a Kolera temetőben található egyik Ladics sírbolt megújításáról itt lehet bővebb információkat találni. Az együttműködés lehetősége, illetve online foglalkozás indítása természetesen náluk sem kizárt, ez a mozzanat azonban egyelőre a tervezés fázisában van.

A közel 40 csoport, közösség közül még sok olyan van, akikkel jó lenne (jó lesz) részletekbe menően vagy legalább egy bekezdés erejéig foglalkozni, ez így is lesz a továbbiakban, a jelen közlés azonban egyelőre ennyire volt hivatott. Ha jó programot, eseményt, online koncertet, virtuális elfoglaltságot, olvasnivalót keresel, akkor látogass el bátran a Facebook-oldalunkra és keress rá a korábbi bejegyzéseinkre! Közművelődési intézményként fontosnak tartjuk, hogy érdemi közléseket, értékes tartalmakat tegyünk közzé."

Végezetül pedig, az elmaradhatatlan üzenet: vigyázzunk egymásra!

 

Forrás: gyulakult.hu

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL