Városi történetek és emberi lenyomatok kerültek fókuszba Gyulán

2026. július 23. 15:40 | Osgyán Ágnes

Az 58. Gyulai Nyári Művésztelep zárókiállításán a városi élet sokrétű valósága, az emberi jelenlét és a helyi közösség történetei kerültek középpontba.

Az Erkel Ferenc Művelődési Központban rendezték meg az 58. Gyulai Nyári Művésztelep zárókiállítását. Magyarország egyik legnagyobb múltra visszatekintő alkotóközössége 1969 óta tölt három hetet a Békés vármegyei fürdővárosban, az alkotómunka időszakát pedig hagyományosan vázlatkiállítás zárja.

 

Fotó: Facebook/Gyula Televízió

Fotó: Facebook/Gyula Televízió

 

Az idei művésztelep középpontjában a városi jelen, a városi jelenlét és a városi jelek álltak. Az alkotók a kortárs képzőművészet eszközeivel vizsgálták a városi élet sokrétű valóságát, a közösség történeteit, valamint az emberi jelenlét különböző lenyomatait.

A művészek Gyula tereiben, utcáin és közösségi helyszínein dolgoztak, miközben a városi szövetet élő, folyamatosan változó inspirációs forrásként használták. Az utcaképek, az emberi sorsok és a hétköznapi helyzetek művészi feldolgozásával arra törekedtek, hogy párbeszédet teremtsenek a képzőművészet, a városi környezet és a helyi lakosok között.

Fotó: Facebook/Gyula Televízió

Fotó: Facebook/Gyula Televízió

 

A zárótárlatot Süli Szabina Mercédesz pszichológus, társadalomkutató nyitotta meg.

További programok »

Friss hírek

Egy perccel tovább – Nevetni és sírni

A Békéscsabai Jókai Színház Sík Ferenc Kamaraszínháza adott otthont a Vallai Péter Fesztivál fődíjas előadásának. Tallér Edina Egy perccel tovább – Játék a szerelemmel egy felvonásban című darabja meleg fogadtatásban részesült. Eszméletlen alakítás tért vissza Békéscsabára.
20:43
FEL