A pénteken délelőtt tartott megnyitón Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője személyes élményt szőve köszöntőjébe arról beszélt, hogy a vasút, illetve a modellezés egy sajátos világ, mellyel érdemes foglalkozni. Jelezte, hogy a várakozások szerint a szervezők négy-ötezer látogatóra számítanak a hétvégéi programon, megjegyezve, hogy a rendezvény kinőtte a házigazda VOKE Vasutas Művelődési Házat, hiszen nem csak ebben az intézményben, hanem a békéscsabai vasútállomáson és a Rokka Rendezvényházban is lesznek programok.
Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere rámutatott, hogy azok, akik kedvelik a közlekedéssel kapcsolatos tevékenységeket, sosem szakadnak el szenvedélyüktől – utalt ezzel arra is, hogy korábban a Körös Volán Zrt. vezérigazgatói tisztségét látta el. A városvezető kiemelte azoknak a szerepét, akik a valóság lekicsinyített mását létrehozzák és megmutatják azokat a nagyközönségnek.
A rendezvényt hivatalosan Botyánszki János csomóponti főnökségvezető nyitotta meg, aki megjegyezte, hogy a hasonló rendezvényeknek köszönhetően mára már számos kollégája van, hiszen így kerültek közel a vasúthoz.
Mohácsiné Szeverényi Ágnes intézményvezető a behir.hu kérdésére kiemelte, hogy évről évre nagy érdeklődés övezi a rendezvényt, melyre nem csak gyermekeket, óvodás csoportokat, hanem családokat, felnőtt rajongókat is várnak. A programokat ismertetve elmondta, hogy az egyik modellgyártó cég nem csak árusító és kiállító standdal készült, de "bütyköldét" is kialakított, vagyis a gyerekek a különböző alkatrészek segítségével helyben készíthettek tereptárgyakat.
A VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Háza és a Kandó Kálmán Vasútmodellező Klub rendezvénye szombaton mozdonyparádéval folytatódik a békéscsabai vasútállomás rakodópályáin, ahol a szervezők idén még több mozdonnyal, árusok utcájával, kerti vasúttal és ugrálóvárral is készülnek a szakmai bemutatók mellett. A művelődési házban és a Rokka Rendezvényházban terepasztalok, vasútmodellek, börze, LEGO-világ és gyermekmegőrző is várja az érdeklődőket.
A részletes programokért kattintson a behir.hu programajánlójára!