Mozdonyparádéval egybekötve jön a Nemzetközi Vasútmodell Kiállítás Békéscsabán

2023. szeptember 16. 08:19 | Hidvégi Dávid

A VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Háza idén 19. alkalommal rendezi meg a nagy népszerűségnek örvendő Nemzetközi Vasútmodell Kiállítást és Mozdonyparádét. Idén három teljes napon át, szeptember 22-től 24-ig a művelődési ház középpontjában a vasúti modelleket, a terepasztalokat és a mozdony maketteket láthatnak az érdeklődők, szombaton pedig a valós mozdonyok vezetőállásába is bejuthatnak a kilátogatók a csabai állomás rakodó vágányainál.

A vasútmodell kiállítás kiemelkedően fontos értékű rendezvény Békéscsaba, a VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Ház és a 45 éves Kandó Kálmán Vasútmodellező Klub életében, ezért a szervezők a lehetőségekhez mérten törekednek évről-évre emelni a rendezvény színvonalát. Az elmúlt évek statisztikája alapján a három nap alatt idén is legalább 2-3000 érdeklődőre lehet számítani. A hazai kiállítók a békéscsabai Kandó Kálmán Vasútmodellező Egyesület és Klub mellett Budapestről, Debrecenből, Gádorosról, Tatabányáról érkeznek. Idén immáron ötödik alkalommal a vasútállomás egykori várótermében is helyet kap a kiállítás egy része.

A kiállítás helyszínein megtekinthető:

  • A művelődési ház nagytermében közel 45 méter egybefüggő működő modulterepasztal a békéscsabai Kandó Kálmán Vasútmodellező Egyesület és Klub valamint a debreceni HEXVAVE (Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület) összeállításában,
  • A művelődési ház földszinti klubtermében először N-es 1:160 méretarányú terepasztalok tekinthetők meg a budapesti Forintos Marcell és társai jóvoltából,
  • LEGO®-város közel 200 négyzetméteren: működő vasúttal (Vasútállomás egykori váróterme),
  • Modellvasút és kiegészítők vására (művelődési házban),
  • Az idén 75 éves Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar történetét bemutató fotókiállítás a Vasutas Galériában,
  • A Vasutas Fotó Klub fotókiállítása is megtekinthető a művelődési házban,
  • 25 éves az AKGV (Alföldi Kerti Gazdasági Vasút), Téglagyári vasúti kocsi kiállítás a művelődési ház előtt,
  • Országosan is egyedülálló nagyvasúti bemutató (Rakodó terület),
  • Fűtőház-látogatás vonattal, kézihajtányozás, sínfűrészelés (Rakodó terület),
  • Mozdonyvezető szimulátor szombaton a művelődési házban,

 

A gyerekek megnézhették a mozdonyok vezetőállását - (Fotó: Hidvégi Dávid/behir.hu)

 

Modulterepasztalok

A H0-ás modulrendszer kb. 45m hosszban épül fel a művelődési ház nagytermében. A békéscsabai egyesület tagjai Szendrődi József, Tatár Gergő, Kovács Csaba, Vecseri István moduljaiból, a békéscsabai klub moduljaiból, és vendégként a debreceni egyesület moduljaiból. Három állomás, nyíltvonali ívek, híd, bevágások, dombok között fognak a vonatok zakatolni. A rendszer digitális üzemben működik, Z21-es vezérlővel, a mozdonyokat mobiltelefonról, wlanmausról irányítják. A vonatok dudálnak majd, sőt a gőzösök füstöt is eregetnek üzem közben.

 

 

LEGO®-város: A LEGO®-kockákból épült terepasztalon Raáb Donát, az MLVK (Magyar L-es Vasút Klub) munkáit lehet megtekinteni. A LEGO®-cég által gyártott síneken futó vasútmodellek méretarány 1:45 (L-méret), melyek mindegyik egyedi tervezés és építés, a LEGO® által nyújtott alkatrészek felhasználásával. A terepasztal egy átlagos, felújított vidéki fővonali állomást és környezetét mutatja be, a magyar vasút modernebb járműveit előtérbe helyezve. A terepasztalon a vonatforgalmat működő biztosítóberendezés által állított fényjelzők szabályozzák. A terepasztalon valóban minden LEGO®-ból épül, kicsik és nagyok kedvenc építőjátékából. Helyszín: A Vasútállomás egykori váróterme.

Terepasztalok: Látványos, részletgazdag, igényes terepasztalok sorakoznak fel a Vasutas Művelődési Ház helyiségeiben. Némelyik terepasztalon nem csak a vasúti forgalom nyújt „mozgó” látványt, mozog a fordítókorong a fűtőházban, az „éjszakai üzem” alatt az utcai közvilágítás biztosítja a fényt a modellvárosban.


Szombaton ismét Mozdonyparádé

A háromnapos rendezvény kiemelkedő eseménye a szombati napon megrendezett Mozdonyparádé és vonatoztatás. A békéscsabai vasútállomás raktári rakodó vágányain erre az alkalomra felsorakozott mozdonyok, vasúti járművek, sínfűrészelés és kézihajtánypálya várják az érdeklődőket. A nagyvasúti bemutató mindig sok vendéget vonz: főleg családokat, gyerekeket és sok vasút iránt érdeklődőt. Idén is lehetőség van a fűtőház látogatására vonattal, amely külön menetrend szerint közlekedik 11 és 15 óra között, óránként. A szervezők igyekeznek minden évben sokfajta mozdonyt és vasúti járművet, gépet bemutatni a rendezvényen. Az idei Mozdonyparádéra is várnak egy magánvasúti társaságot a MÁV csoport mellett.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL