A vállalkozások most fizetik a kamarai tagdíjat

2016. június 16. 11:00 | Balázs Anett

Az őstermelőktől kezdve az egyéni vállalkozókon és családi gazdálkodókon át az élelmiszeripari vállalkozásokig, mintegy 400 ezer tagja van a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának. Nekik ebben a hónapban kell elkészíteniük tagdíj-bevallásukat, és a befizetést július 31-ig kell teljesíteniük. Az idei tagdíjbevétel becsült összege 4,5 milliárd forint lehet, ami 5-10 százalékkal több a múlt évinél.

 

Szabadkai Péter tíz éve foglalkozik mezőgazdasággal. Az olajtök mellett kukoricát, napraforgót és búzát termeszt. Egyike annak a 23 ezer gazdálkodónak, aki a Békés Megyei Agrárkamara tagságába tartozik. A szakember most készül a tagdíj-bevallásra, amit június 1-től július 30-ig tehet meg. Mint mondta, minden évben ki is fizeti a részét. Nem bánja a kötelezettséget, úgy érzi, jó szolgáltatást kap a pénzéért, például a falugazdász hálózatot.

A tagdíjbevallást kizárólag elektronikusan lehet elkészíteni, amelyhez a falugazdász-hálózat irodáiban vagy a megyei igazgatóságon is segítséget kaphatnak a gazdálkodók. Azoknak az őstermelőknek, akiknek a bevétele nem éri el a 600 ezer forintot, nem kell bevallás. A tagdíj, amelyet az árbevétel alapján állapítanak meg, kétezertől egymillió forintig terjed.

Demcsák János mezőgazdasági őstermelő még nem tudja mennyit, csak azt, hogy fizetnie kell, ugyanis a 600 ezer forintot meghaladja az éves bevétele. A személyi jövedelemadó-bevallás után számolják ki a fizetendő tagdíjat az ügyintézők, és János csekket kap majd.

Az idei tagdíjbevétel becslések alapján, országosan 4,5 milliárd forint lesz, ami várhatóan 5-10 százalékkal több a múlt évinél.  

– A tagdíjbevétel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara éves kiadásainak mintegy felét fedezi, hiszen állami feladatot is ellát kamaránk – mondta Dr. Kulcsár László, a Békés megyei Agrárkamara elnöke. – Így például a falugazdász-hálózatot működtetjük a kormánnyal történt megállapodás alapján, így a kamarai törvény alapján annak forrásait az állam, illetve a kormány teremti elő.

A kamarai tagok a befizetett tagdíjért cserébe olyan, a munkájukat segítő és könnyítő szolgáltatásokat vehetnek igénybe, mint gazdasági információnyújtás, szaktanácsadás vagy akár felnőttoktatási képzésben is részt vehetnek.

FEL