Megjelentek a friss, primőr zöldségek Békés megyében is

2021. április 27. 09:08 | Vincze Attila

A piacokon és az üzletekben is már nagy mennyiségben kaphatóak a hazai termelésű, friss, primőr zöldségek. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar áruk mind ízben, mind frissességben felülmúlják az import termékeket. A Békés megyei gazdálkodók a fóliákban és üvegházakban jellemzően paradicsomot, paprikát, uborkát, salátát, valamint dinnyét termesztenek.

Szépen érik az uborka a méhkeréki Kóra Krisztián fóliájában, napokon belül a boltok polcaira kerülhetnek az idei első példányok. Mint ahogy a községben gazdálkodók többsége, ő is már hosszú évek óta foglalkozik uborkatermesztéssel. Méhkerék mondhatni uborka nagyhatalom, hiszen innen az ország szinte minden szegletébe eljut a közkedvelt zöldség. A helyi termelő jelenleg egy kétezer négyzetméteres fűtött fóliában gazdálkodik, de folyamatban van a termőterület bővítése.

- Általában február közepén szoktuk elkezdeni a termelést, ha minden jól alakul, akkor a vetést követően kb. nyolc hét múlva már el is kezdjük szedni az első terméseket. A szedés mintegy 12-16 héten keresztül tart - fogalmazott az egyéni vállalkozó.

De nemcsak uborkát termesztenek Méhkeréken. Petrusán László családi paprikafóliájában is már csak napok kérdése, hogy az érett zöldségek a vevők asztalára kerüljenek.

- Ezek a paprikák két napon belül már a polcokon lesznek. A frissesség mellett a növényvédőszerek használatát is szigorúan vesszük, többek között ezért érdemesebb a mi termékeinket fogyasztani, mert minimális mennyiségű növényvédőszerrel dolgozunk - mondta a helyi gazdálkodó.

A hazai termelésű primőr zöldségek tavaszi megjelenésével az import termékek aránya jelentősen lecsökken az üzletekben. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a friss, magyar zöldségek fogyasztására hívja fel a figyelmet, mellyel a vásárlók a hazai gazdákat is segíthetik.

- Az import zöldségekhez viszonyítva a hazai kínálat sokkal jobb ízű, zamatosabb, inkább alkalmas fogyasztásra, főleg azért, mert a külföldihez képest a hazai az, amelyik leginkább nyomon követhető - emelte ki Dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke. 

Az agrárkamara közlése szerint a teljes hazai zöldségtermesztő terület mintegy 90 ezer hektár, melyből 3500 hektáron folyik primőr termelés. Békés megyében a gazdálkodók a fóliákban és üvegházakban jellemzően paradicsomot, paprikát, uborkát, salátát, valamint dinnyét termesztenek.

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
2024. április 19. 12:17
FEL