A trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára emlékeztek

2020. június 24. 10:29 | Varga Diána

Több hónapos kihagyás után visszatért a Békéscsabai Irodalmi Estek.

Az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány miatt nem lehetett rendezvényeket tartani az országban, ezért irodalmi estek sem volt – emlékeztetett a kedden este megtartott rendezvényen Paláncz György. Az önkormányzati képviselő kiemelte azt is, hogy a Szeretlek Békéscsaba Egyesület szervezte program hónapról hónapra egy aktuális téma köré szerveződik, júniusban pedig nem lehet másról szó, mint a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójáról.

 

Békéscsabai Irodalmi Estek 2020.06.24.-én. Fotó: 7.TV/Bucsai Ákos

 

Frankó Attila szervező, az egyesület vezetője kiemelte: a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiájáról van szó: a nagyhatalmak 1920-ban hazánk kétharmadát vették el, amit megbocsájthatatlannak nevezett. Hozzátette ugyanakkor, hogy a nemzet él, virágzik, a magyarság összetart, 15 millió magyar lélegzik együtt határokon innen és túl.

Az est egyik meghívott előadója, Bálint Gergely előadóművész szintén az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet, leszögezve, hogy a gyásznapra nem csak egy évben egyszer, hanem egész életünkben emlékezni kell.  

V.D., Cs.Zs.

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL