A pandémia a fogászati ellátásra is rányomta bélyegét

2020. szeptember 17. 14:21 | Csiffáry Zsuzsanna

A járvány második hulláma miatt a teljesítményalapú finanszírozás pénzügyi gondokat okozhat az alapellátásban dolgozó fogorvosoknak. A szakemberek többsége szerint ebben a helyzetben az lenne a megnyugtató, ha fenntartanák az átalányfinanszírozást.

Dr. Kerekes Attila fogorvos megkeresésünkre elmondta, hogy a járvány időszakában csökkent a fogorvosok teljesítménye. Hangsúlyozta: a kormány épp ezért az átalányfinanszírozást biztosította számukra a teljesítményalapú finanszírozással szemben.  

A Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának Békés megyei, területi szervezetének elnöke kiemelte, hogy a pandémia beálltakor új szabályok léptek életbe. Ianosné Dr. Gurzó Mária arról tájékoztatott: ebből adódóan minden beteg után 15 perces időintervallumot kell kihagyni a fertőtlenítés, illetve Covid-teszt ellenőrzése miatt.

– Augusztusig átalányfinanszírozásban voltunk, ez egy bizonyos biztonságot adott, szeptembertől visszaállította az állam a közfinanszírozott fogászatoknál a teljesítmény alapú finanszírozást – közölte a területi elnök. A megváltozott eljárásrend, illetve a kevesebb ellátható beteg miatt a különböző településeken dolgozó fogorvosok kevesebb magántevékenységet tudnak ellátni – tette hozzá.

A szakemberek szerint a munkát továbbá az is nehezítheti, hogy a páciensek nem mernek elmenni a fogászatokra, mert tartanak a vírus terjedésétől; ez vidéken akár azt is eredményezheti, hogy a rendelő finanszírozhatatlanná válik az adott településen.

A témáról itt is írtunk korábban. 

 

Galéria

További programok »

FEL