A fogak védelme csak a tulajdonoson múlik! – Nézzük mit tehetünk!

2025. január 16. 09:18 | Bere Mátyás

Nagyon fontos, hogy akkor menjünk orvoshoz és védjük a szervezetünket, amikor még egészségesek vagyunk, ne akkor, mikor már késő. Ez a fogászat területén is így van. Dr. Kerekes Attila fogorvos elmondta: úgy véli, minden ételt fogyaszthatunk mértékkel, ha alaposan tisztán tartjuk fogainkat.

A szakember kiemelte, hogy a legfontosabb a fogak és az íny megtisztítása, hiszen a fog mindig kívülről romlik.

– A szájban megkezdődik az emésztés az amiláz enzimnek köszönhetően. A lepedéken pedig baktérium-telepek képződnek, melyek savas vegyhatást hoznak létre. A fogzománcot legelőször a sav támadja meg – fogalmazott dr. Kerekes Attila fogorvos, majd kiemelte, hogy a szájban az édességekből is sav keletkezik, így nem csak a savas ételek tehetnek kárt a fogban. Legfontosabb éppen ezért a lepedék eltávolítása.

A lepedék leginkább a fog és az íny találkozásánál tud megtapadni, illetve a fogközökben valamint a szuvas fogakon – tudtuk meg a szakembertől, aki kiemelte, hogy a jó zománcú, magasfényű fogakon nehezebben tapad meg a lepedék, de valamennyi így is elkerülhetetlen.

Legtöbbet akkor tehetünk, ha rendszeresen ápoljuk a szánkat. A minimum, hogy este lefekvés előtt alaposan megmossuk fogainkat. Éjszaka csökken a nyálelválasztás, így a tisztító hatású nyál akkor nem fejti ki a hatását, így este még kártékonyabb a fogakon hagyott lepedék. A fogorvos kiemelte, hogy ha megtehetjük akkor még a munkahelyünkre is vigyünk magunkkal fogkefét, hiszen főétkezések és tapadós, ragadós ételek után érdemes megmosni fogainkat.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

Dr. Kerekes Attila; fotó: Bere Mátyás/Behir.hu

 

– Arra érdemes figyelni, hogy a fogmosást jó technikával csináljuk. Tehát nem erős súrolást kell végezni, hiszen van olyan, aki az erős súrolással lekoptatja a fogzománcot a fognyaknál, a lepedék pedig ottmarad – mondta dr. Kerekes Attila. Az orvos kiemelte, hogy az íny felől lefelé haladva, körkörös mozgással kell elvégezni a fogtisztítást. Fogkrémnek érdemes erős habzásút választani, amelynek a habja olyan helyekre is eljut a szájüregben, amit esetleg nem tudtunk tökéletesen megtisztítani.

A szakorvos véleménye szerint nem bizonyos ételek kerülése, hanem a higiéniás gyakorlatok betartása a legfontosabb.

– A fogak szempontjából rossz, vagy jó étel nem létezik, csak olyan étel, amivel érdemes óvatosabban bánni. Ilyen például a cukor, de ez is inkább a fiatal korban tud több gondot okozni. Aki felnőttként betartja a szájhigiénia szabályait, az ehet bármilyen ételt, persze mértékkel – mondta.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

További programok »

Friss hírek

Hogyan jussunk az ötről a hatra? – elstartolt a Center Moziban a doksi fesztivál

A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál keretén belül szerda kora délután szimultán elrajtolt a Békéscsaba Vidéki Fesztivál is. A január 29. és február 2. közötti programfolyamnak a Center Mozi Nyugat terme ad otthont. Szerda és vasárnap kivételével minden nap két filmet vetítenek. Mi a szerdai Száguldó családba tekintettünk bele; a mozi szakértője Baji Lajos, a BSZC Szentgyörgyi Albert Technikum és Kollégium oktatója, a testnevelés munkaközösség vezetője volt.
2025. január 29. 16:04