Jakab István, a MAGOSZ elnöke kiemelte, hogy országosan a választásra jogosultak 20,14 százaléka vett részt a kamarai választásokon. Hangsúlyozta, hogy Békés megyében ez a szám 27 százalék volt.
– A megye gazdái érzik azt, hogy mekkora kihívás előtt állnak, ugyanakkor tökéletes az együttműködés közöttük. Segítik egymást gazdaként, feldolgozóüzemként, vidékfejlesztőként, hivatalként. Egyedülálló Magyarországon, hogy a kormányhivatal és kamara szövetséget kötött egymással a kölcsönös segítségnyújtás érdekében, így a problémákat közösen tudják megoldani – fogalmazott Jakab István. A MAGOSZ elnöke kiemelte, hogy az új tisztségviselőket egyhangúlag szavazta meg a bizottság, nem volt ellenvetés.
Kozsuch Kornél lett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara új Békés megyei elnöke.
– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egyhangúlag fogadott el a gazdatársadalom. Ez természetesen nagy kihívás is egyben, hiszen mindenkinek meg kell szolgálnom a bizalmat. A jövőben szeretnénk új dolgokat is bevezetni, és a már jól működő, gyakorlatban is bevált teendőinket folytatni. A gazdatalálkozók megtartása, szervezése ugyanúgy nagy cél marad, mint eddig. Az ifjú gazdákkal való jó együttműködés és kapcsolattartás kiemelt feladatunk, illetve drónos megoldásokkal is szeretnénk bővíteni a palettánkat – mondta el Kozsuch Kornél.

A megyei elnökség névsora a következőképpen alakul:
| Megyei elnök | Kozsuch Kornél |
| Általános agrárgazdasági ügyekért felelős alelnök | Újkígyósi Mezőgazdasági és Szolg. Gazdaszövetkezet/ Bozó József |
| Vidékfejlesztésért felelős alelnök | Vincze Dávid Edgár |
| Mezőgazdaságért felelős alelnök | Roszik Attila György |
| Élelmiszeriparért felelős alelnök | Gyulahús Kft. /Daka Zsolt Attila |
| Helyi földbizottsági ügyekért felelős alelnök | Závoda Ferenc |
| Helyi földbizottsági ügyekért felelős alelnök | Kelemen Mihály |
| Helyi földbizottsági ügyekért felelős alelnök | Oravecz Tamás |
| Megyei Etikai Bizottság elnök | Papp István László |
| Megyei Etikai Bizottság tagja | Benkő Lajos Bálint |
| Megyei Etikai Bizottság tagja | Brlázs Róbert |
| Megyei Etikai Bizottság tagja | Haász Ferenc |
| Szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari osztály elnök | Isztin Ferenc |
| Kertészeti és beszállítóipari osztály elnök | Göcző Mátyás |
| Állattenyésztési és beszállítóipari osztály elnök | Kaszai Károly |
| Élelmiszer-feldolgozási osztály elnök | Gallicoop Zrt. /Muzsek András |
| Agrár- és élelmiszer-kereskedelmi osztály elnök | Lipták László |
| Kistermelői, együttműködési és helyi kezdeményezések osztály elnök | Csabai Raktárszövetkezet/Adamcsik László |
| Erdő- és vadgazdálkodási osztály elnök | Tóth Zsolt Attila |
| Fiatal gazda és innovációs osztály elnök | Süli Ernő Pál |
| Környezeti, vízgazdálkodási és fenntarthatósági osztály elnök | Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt./ Kovács Norbert |
| Országos küldött | Kelemen Mihály |
| Országos küldött | Horváth József Ferenc |
| Országos küldött | Oravecz Tamás |
| Országos küldött | Papp István László |
| Országos küldött | Viczián János |
| Országos küldött | Wagner Márton |
| Országos küldött | Závoda Ferenc |
| Országos küldött | Vincze Dávid Edgár |
| Országos küldött | Újkígyósi Mezőgazdasági és Szolg. Gazdaszövetkezet/ Bozó József |
| Országos küldött | Makra Tibor |
| Országos küldött | Roszik Attila György |
| Országos küldött | Kondacs Andor |
| Országos küldött | Gyulahús Kft. /Daka Zsolt Attila |
| Országos küldött | Kopcsek László |
| Országos küldött | Lipták László |