A nap sztorija – Gáspár Laci 39 éves

Balassagyarmat több kiváló embert adott már Magyarországnak, elég csak Mikszáth Kálmánt, Tildy Zoltánt, Szabó Lőrincet vagy Zórád Ernőt említeni. A város híres emberei közé küzdötte fel magát mai sztorink főszereplője, Gáspár László – vagyis Laci, hiszen így ismeri az ország az énekest és dalszerzőt. Hősünk mélyről indult, de feljutott a csúcsra, ezzel példaképe lehet több sorstársának. Ismerjük meg ezt a vargabetűktől sem mentes életutat. Az időutazás során kitérünk a tehetségkutatók világára és bemutatunk Gáspárokat.

 

 

Az első lépések

Gáspár Laci napra pontosan 39 éve, 1979. június 12-én született Balassagyarmaton. Szüleivel és négy testvérével nőtt fel. Iskoláit szülővárosában végezte, vízvezeték-szerelőnek tanult (ami ugye szerencsés csillagzatnak számít Magyarországon). Már általános iskolásként érzékelhető volt vonzódása a művészethez, bár akkoriban elsősorban a rajzolás terén bizonyított, több pályázatot is megnyert.

A Megasztárban (forrás: tv2.hu)

Énekelni 16 éves korában kezdett komolyabban. Első sikerét az iskolai Ki Mit Tud?-on aratta, egy Demjén Ferenc-dallal megnyerte az ének kategóriát. Jutalmul az igazán jófej igazgató egy basszusgitárral ajándékozta meg. Hősünk autodidakta módon, kitartó szorgalommal sajátította el a hangszer használatának fortélyait. Ekkor ismerkedett meg olyan világhírű jazz-zenészek szerzeményeivel, mint Marcus Miller, Jaco Pastorius vagy George Benson.

Ez az élmény a későbbiekben alapvetően meghatározta zenei ízlésvilágát, melyre a jazz mellett a soul és az Rhythm and Blues (R&B) is hatott.

A munka mellett minden idejét a basszusgitározásnak szentelte. Dolgozott útépítőként, gyertyaöntőként, volt bányász, festő és villanyszerelő, végül a helyi bútorgyárban helyezkedett el. 18 éves korában nősült meg, 6 év házasság után született meg kislánya, Mirjam.

Laci részt vett Balassagyarmaton egy jazz-zenekar alapításában, az együttesben a basszusgitározás mellett énekelt is. Különböző rendezvényeken léptek fel Nógrád megyében és Budapesten. A zenekar felbomlása után a helyi gospel-kórusban énekelt.

 

 

Újkori tehetségkutatók

A magyar televíziózás történetében a tehetségkutató műsorok mindig fontos szerepet töltöttek be. A legendás Ki Mit Tud? 1962 és 1996 között összesen tíz adássorozatot ért meg. A versenyzők különböző kategóriákban versengtek egymással, mint például ének, zene, vers, próza, tánc, később jött be az animáció, videoklip, humor és paródia. A tehetségkutatóban olyan közismert, ma már Kossuth-díjas művészek tűntek fel, mint Kovács Kati, Kern András, Koncz Zsuzsa, Sztevanovity Zorán vagy Gálvölgyi János, sőt, olyan népszerű együttesek szerezték meg első széles közönség előtti sikereiket, mint a Benkó Dixieland Band, a Metro, a Hungária, a Neoton vagy a Pokolgép együttes.

 

Ki-Mit-Tud? 1968 – A képen felfedezhető Gálvölgyi János és Fenyő Miklós (forrás: pinterest.com)

 

Na ezt a jól bejáratott és a kultúrát még a helyén kezelő műsorfolyamot takarította el az útból a kereskedelmi televíziózás megérkezése hazánkba. Attól a pillanattól kezdve már nem elsősorban a tehetség számított, hanem ügyes szakemberek által kezelt bonyolult képletek mondták meg, hogy ki mennyit ér, hogy kiből mennyit pénzt lehet kitermelni és ezzel a külföldi tulajdonú televíziós társaságok tulajdonosinak osztalékát növelni. Csak ez számított, csak ez számít, semmi más.

 

Befutva

Hősünk az utolsó Ki Mit Tud?-on indult, közvetlenül a televíziós döntők előtt esett ki a műsorból. Az első, 1998-ban kereskedelmi tévé által összehozott tehetségkutatóban, a Kifutóban a második válogatón továbbjutott, előadásával lenyűgözte a zsűrit, azonban a műsor megszűnése miatt a várva várt sikerek elmaradtak.

Az Üstökös tehetségkutató verseny sem hozta meg számára az áttörést, ezért úgy döntött, hogy abbahagyja az éneklést.

2003-ban családja unszolására indult a budapesti Campona bevásárlóközpont tehetségkutató énekversenyén, melyen 3. helyezést ért el és különdíjat kapott.

Augusztusban nevezett be a TV2 Megasztár – Az év hangja című versenyébe, ahol 3. helyen végzett és elnyerte a megtisztelő „2004 legjobb férfihangja” címet. A verseny hónapokon át zajlott, eközben Laci országos ismertségre és hatalmas rajongótáborra tett szert.

2004 októberében jelent meg első albuma, Hagyd meg nekem a dalt címmel. Ezt követően 2007-ig évente adott ki új albumokat és söpört be díjakat a hazai könnyűzene díjkiosztóin, így a VIVA Comet-en és a Fonogram átadókon. A Madách Színházban musical színészként is kipróbálta magát. Az a bizonyos gépszíj elragadta és szerepelt a köztévé euróvíziós dalválasztójában, illetve az olyan kulturális esszenciákban, mint a Nagy Duett vagy a Sztárban sztár, melynek harmadik évadát meg is nyerte, bizonyítva sokoldalúságát.

 

Az X-Faktor mentoraként (forrás: rtl.hu)

 

Majd jó magyar szokás szerint átigazolt a másik kereskedelmi fellegvárba, ahol az X-Faktor tehetségkutatóban immár mentorként segítette a fiatalokat.

2016-ban indult el a csatorna showműsora, a Playback Párbaj, ahol hősünk műsorvezetőként debütált. Az adás az ember több érzékszervére próbál hatást gyakorolni, de az agyat, azt békén hagyja.

 

 

Ki kivel van?

A magyar társadalom egy jelentős részében sokáig rendkívül fontos kérdésként szerepelt, hogy Laci milyen rokonsági kapcsolatot ápol Győzikével, a magyar kultúra egyik felkent apostolával. A választ hősünk adta meg a Playback Párbaj egyik adásában: „Szeretném leszögezni azt, hogy nem a rokonom.”  Ezután mindenki megnyugodhatott.

A félreértések elkerülése végett a behir.hu összeszedett még néhány olyan Gáspárt, akik szintén nem rokonai sem Lacinak, sem Győzikének. Ők pedig a következők: Gáspár király napkeleti bölcs, Gáspár Sándor és Gáspár Tibor színművészek, Gáspár András műsorvezető, Eduardo César Daude Gaspar labdarugó, Károli Gáspár lelkész, Nagy Gáspár költő, Tamás Gáspár Miklós filozófus, Orbán Gáspár, miniszterelnökünk fia.

 

Isten éltesse Gáspár Lacit!

Megosztás:

Címke: , , ,