A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1968. október 6-án megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők, illetve a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. Ma a téeszek szó szerinti felvirágoztatását hiányoló vezércikk, a Vietnamról szóló vers- és novellapályázat határidejének módosítását bejelentő hír és a hulladékgyűjtés nehézségeiről szóló anyag kerül reflektorfénybe. Mai lapszemlénket is kiegészítjük egy aznapi fotóval és természetesen a 2018-as kommentárok sem maradhatnak el. Hasznos időtöltést kívánunk!
Rend a lelke mindennek
– „Mutasd az udvarát, megnevezem a gazdáját”. Régi szólás-mondás ez, s különösen a „Tiszta udvar, rendes ház”- mozgalom elindítása után hangzott el gyakran. Az utóbbi időben mintha ellaposodott volna ez a mozgalom, ámbár az sem kizárt, hogy csupán csak keveset beszélnek róla azok, akik manapság is szervezik.
Az udvarok egykori és mostani rendjét, tisztaságát, ahogy mondani szokás, nem is lehet egy napon említeni. Nem azért, mintha egy-két évtizeddel ezelőttit nemtörődömebbek lettek volna a házak, főleg a falusi udvarok tulajdonosai. Ugyan hány egyénileg dolgozó parasztnak futotta volna idejéből, türelméből, erejéből arra, hogy a jelenlegihez hasonlóan, a szomszédokkal vetélkedve, szőlős-, gyümölcsös- és virágoskertté varázsolja házatáját. Ugyanis, régebben a kora hajnal, de legalábbis a napfelkelte hajtotta a földjére és naplemente előtt csak abban az esetben ment haza, ha ő maga vagy igás állatainak valamelyike megbetegedett. Mióta közös gazdaságokba tömörült dolgozó parasztságunk zöme, s különösen mióta az egyre szaporodó gépek kivették kezükből a nehéz és sok időt igénylő fizikai munkát, s a közös tennivalók rohamosan közelednek a napi nyolcórás elfoglaltság felé alig-alig találni olyan falusi udvart, amelynek nagy részét ne foglalná el a szemnek, szájnak ingereként szőlő, gyümölcs és virág.
Érdemes volna tovább részletezni ezt a nagy változást, mi azonban most csak bevezetőnek mondhatnánk: összehasonlításnak szántuk az eddigieket a termelőszövetkezetek székházainak és majorjainak udvaraival. Az lenne a természetes, hogyha a szövetkezetek többségének is rendezett és tiszta lenne az udvara, hogy kellemes környezetben érezzék magukat azok, akik a mindennapok jó részét a közösben töltik el. A sok jó példa mellett - többek között a kondorosi Dolgozók Tsz-ben még az állatférőhelyek környékén is rózsatövek százai virítanak - sok elrettentőt is sorolhatnánk fel. Nem nevezzük meg az ilyen szövetkezeteket, mert végső fokon olyan személyes ügy, ízlés ez, mint az, hogy többen még munkába is csak rendben tartott ruhában mennek el, mások pedig még ünnepnap sem hajlandók az „így is az vagyok, aki vagyok” mögé bújtatott nemtörődömség miatt rendesen felöltözni. Személyes ügy abból a megfogalmazásból is, amit egy érdektelen fél, egy megyét gyakran járó gépkocsivezető jegyzett meg az egyik szövetkezetnek, a Pató Pál házához hasonló rendetlenségű központi majorja láttán; Azt mondta, hogy amilyen a tsz elnöke, olyan a majorja.
Erőssége, túlzása mellett is van igazság ebben a megjegyzésben. Nem azt mondjuk ezzel, hogy a rendetlen majorokkal rendelkező szövetkezetek elnökei nem valók és nem méltók több száz embernek, helyenként egész község lakosságának a vezetésére, boldogulásokról való gondoskodásra. Divatosan szólva azonban, valami van ebben. Amíg a dobozi Petőfi Tsz gazdálkodása eléggé mélyponton és egy helyben topogott, az ember nem szívesen nézett körül székházénak járművekkel karistolt, sártenger udvarában. Ez is és az udvart körülvevő roskatag kerítés is tehetetlenségről árulkodott. Akik hat éve nem látták, most nem ismernének rá a székház udvarára: betonkerítés veszi körül, betonutak ágaznak az udvarban, s tiltó sorompók, külön fizetett parkőr vagy inkább kertész vigyáz a virágos, díszcserjés udvarrészre. Persze, nemcsak az ernyő van fenn, hanem a kas is, azaz hat év alatt, több mint megduplázta a termés- eredményeket és a szövetkezeti gazdáknak jutó jövedelmet is a dobozi Petőfi Tsz.
Az utóbbi időben több olyan novella, tárca jelent meg lapjainkban, amelyeknek külföldi szereplője a mellékhelyiségek szemügyre vételével igyekezett meggyőződni a magyar vendéglátóipar, s egyúttal az odalátogatók kulturáltságának fokáról. A novellák és az újságcikkek, természetesen sokat elbírnak. Többet, mint egyes szövetkezetek közös kasszája. Például az örménykúti Egyetértés Tsz székházánál is legalább' tízszerte különbet lehetne elképzelni, s az igény is jóval korszerűbbet követel a mostaninál. Már el is határozták egy újnak az építését a jelenlegi nádfedeles székház helyett. Addig sem hanyagolják el azonban a réginek az udvarát: körülültették nyárfákkal, az iroda elejét pedig különböző virágokkal, rózsatövekkel. Nem feltétlenül a jó, a közepes kategóriába tartozó gazdálkodás, csupán egy kis törődés szükséges a tsz-székházak, majorok környékével. Ez nem is csupán csak az elnök feladata, hanem az üzemegység-vezetőké is.
Valami van abban, hogy amilyen a székház és a major udvara, olyan a következetesség más olyan tennivalókban is, amelyeknek nem volna szabad a rendnél más jellemzőiknek lennie. Nemcsak a külföldiek, hanem mi magunk is szeretünk az optikai benyomások alapján következtetéseket levonni. Ezek után akár ne is mondjuk: helyes lenne hozzálátni termelő- szövetkezeteinknek a székházak és majorok elhanyagolt környékének rendezéséhez, s gondoskodni arról, hogy azok az év minden szakában vonzóak legyenek. Elsősorban a nap, mint nap ott megforduló szövetkezeti gazdák, de a ritkán odavetődők miatt is. A külsőségek esztétikai hatása is bizonyítsa azt, hogy rend a lelke mindennek."
Kukk Imre
Mai kommentár: Megszokhattuk már a népnevelő írásokat az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács 1968-as lapszámaiban. A ma szemlézett vezércikk azért érdekes, mert ebben az anyagban nem a kisembert igyekeznek nevelni, hanem a nagyhatalmú téeszelnököket. Gondolhatjuk, hogy az éppen folyó osztályharcban már minden csatát megnyert a munkás-paraszt kormány és már kizárólag a termelőszövetkezetek központjának virágosítását szükséges megoldani. Persze nem erről van szó, de propagandaszempontból jól mutatott a lap címoldalán.
Meghosszabbították a Vietnamról szóló vers- és novellapályázat határidejét
"A Hazafias Népfront, a Kommunista Ifjúsági Szövetség és a megyei tanács művelődésügyi osztálya közösen ez év júniusában vers- és novellapályázatot hirdetett október 15-i határidővel.
Pályázni lehet a vietnami nép életét, hősi harcát bemutató versekkel és novellákkal, melyeket szakértők bírálnak el. A legsikerültebb írásokat Budapesten értékelik és egy részük a megyei sajtóban is megjelenik.
A pályázatot meghirdető szervek úgy határoztak, hogy lehetőséget adnak a tanulóifjúságnak a további alkotásra és október 3I-ig meghosszabbították a beküldési határidőt."
Mai kommentár: Egy kiírt pályázatot két esetben szoktak meghosszabbítani. Egyrészt akkor, amikor hatalmas az érdeklődés és maguk a pályázók kérik a határidő kitolását, másrészt, akkor, amikor az érdeklődők száma a nullával egyenlő. A Vietnámról szóló vers- és novellapályázat esetében az utóbbiról lehetett szó, ugyanis nehéz elképzelni, hogy 1968-ban a Békés megyei embereket különösebben megihlette volna a két szuperhatalom játszmája a délkelet-ázsiai országban.
A premier
"Nem színházi, hanem köztisztasági premierről van szó. A Békéscsabai Kertészeti és Köztisztasági Vállalat hónapokkal ezelőtt összeíratta az V. kerület köztisztaságilag legellátatlanabb részének lakóit, akik csekély beszedési díj ellenében rendszeresen elhordatnák a háztáji szemetet.
A szállítás „menetrendjét” is közölték. Volt öröm, hiszen évtizedek óta gond, hogy a külterületiek mit kezdjenek a hamuval, lakásszeméttel, egyéb hulladékkal. Nemegyszer származott kellemetlenség, veszekedés amiatt, hogy némelyek az est leple alatt az utcára, mások háza elé hordták a „felesleget”. így aztán érthető kedvvel rakták ki az utcákra a szemetesescsöbröket, vödröket, várva a szemeteskocsit. Napokig, hetekig sorakoztak a „köztisztasági edények” az utcákon, ám kiderült, korai, elsietett, szervezetlen volt az egész, nem áll rendelkezésre „szállítási kapacitás”.
Egy hete sincs, hogy ismét megjelent a kerületben a köztisztasági vállalat megbízottja. Sorra járta a házakat s ígérte, hogy az általa adott beszedésidíj-blanketta ellenében márciusig, majd továbbra is, rendszeresen elszállíttatja a város a szemetet Sokan tamáskodtak, de azért másnapra a házak utca eleji frontján újból felsorakoztak a teli vödrök, bödönök. És megjelent egy zöld tehergépkocsi s fürge kezek sorra borították bele a szemetet. Az V. kerület a vízvezeték bevezetése után immár újabb lépést tett a városiasodás útján élőre.
Megállás azonban nincs. Újabb igénnyel kopogtatnak, éspedig a mindjobban kiépülő Csorvási út és kapcsolt részeinek a lakói, joggal. Nincs járdájuk vagy legjobb esetben lábnyomnyi szélességű betonkockák sorakoznak itt-ott vékony csíkban. A szembejövő kénytelen farkasszemet nézni a másikkal vagy belépni a sárba, latyakba. Az áldatlan útviszonyok miatt postások, orvosok, mentők rettegve közelítik meg ezt a tájat, s anyák gyermekeikkel üggyel-bajjal jutnak el a zöldkeresztbe. Legalább olyan szélességű téglajárda kellene, amilyennel már ősidők óta bír a város majd minden külterületi utcája."
Mai kommentár: 1968-ban még gyerekcipőben járt a lakossági hulladékszállítás, majd a hulladék további útja is követhetetlen volt. Meg kell jegyezni, hogy még messze volt a fogyasztói társadalom kialakulása, ezért a háztartások a mai hulladéknak csak a töredékét állították elő. 2018-ra átalakultak a fogyasztási szokások, amivel nőtt a háztartások hulladéktermelése is. A megnövekedett hulladékmennyiség elszállítása teljes egészében megoldott, sőt a kertes házakban élő Békés megyeieknek lehetősége van az otthoni szelektív hulladékgyűjtésre is, melyet havonta egyszer szállítanak el a Dareh Bázis Zrt.-hez. A cég telephelyén szakemberek irányításával megtörténik a hulladék szétválogatása, majd hasznosítása.
Egy fotó
Mai fotónk az 1968. október 6-ai Békés Megyei Népújság 3. oldalán jelent meg a „Kéményseprőt látok…!” című, a békéscsabai kéményseprők egy munkanapját bemutató anyag illusztrációjaként, A nyírfaseprűből tört ágacska is szerencsét hoz? képaláírással.
(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1968-ban készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)
